Tudjuk, hogy a 14. fejezet végén feljegyzett
dolgok akkor történtek, amikor Dávid már Jeruzsálemben élt, és öt év múltán
megbékélt fiával, Absolonnal. Absolon önbíráskodásból megölte Amnont, a
bátyját, ami egy előre megfontolt gyilkosság volt. Majd felgyújtotta Joáb
mezejét, ezzel gyakorlatilag ellopta a tulajdonát.
Absolon állapota azonban, ami a lopás bűnét
illeti, tovább súlyosbodott az évek folyamán. „Lőn pedig negyven esztendő mulván” (7.
vers) – ami David uralkodásának a végén volt –, Absolon kezdte lopni Izráel
gyermekinek Dávid király iránti hűségét a saját maga számára. Ez egészen odáig
ment, hogy Absolon engedély kért apjától, hogy elmehessen Hebronba Istent
imádni, noha ők Jeruzsálemben imádták Istent, ahol a frigyláda is volt.
Absolon nagyon ravasz volt, és igen
rafináltan szervezte meg az apja elleni lázadást. „És igen nagy lőn az összeesküvés” (12. vers), ezért Dávid úgy
döntött, hogy elmenekül. (13. vers). Sokan hagyták el a várost Dáviddal együtt,
még idegenek is voltak, akik hűséget fogadtak mellette, hasonló volt ez a hűség
ahhoz, amit Ruth könyvében láthatunk (21. vers). Így Dávid beleegyezett, hogy
átkeljenek vele a Kedron patakján (22-23. vers).
Dávid azonban visszaküldte Sádók és Abjátár
papokat az Úr ládájával Jeruzsálembe (25. vers). Dávid egy hírszerző hálózatot
is szervezett olyanokból, akik Absolon közelében dolgoztak Jeruzsálemben, akik
rendszeresen informálták a királyt Absolon terveiről. A két pap fiai részt
vettek a kémkedésben (36. vers). Így indította útjára Dávid a tervét, ami
hűségre épült. Nem állt szándékában megölni saját fiát, sőt azt kérte
Khúsaitól, hogy éppúgy szolgálja Absolont, ahogy addig őt szolgálta (34. vers).
Dávid azért fohászkodott, hogy bárcsak az Úr összezavarná Akhitófel
gondolatait, aki naponta tanácsolta Absolont, és így meghíúsítaná terveit (31.
vers).
Ez a szakasz is arra emlékeztet bennünket,
hogy úgy tűnik, az Írás feljegyzői a Bibliában mintegy egybeszövik az egy
bizonyos témakörhöz tartozó történeteket, az események kisebb-nagyobb darabjait,
amit olvasunk, az csupán egy szála mindazoknak a dolgoknak, amiket Dávid király
palotájának életéből az Írás kijelent számunkra. A Szentléleknek az a szándéka,
hogy világossá és átláthatóvá tegye ezeknek az eseményeknek a leírását.
Meglehet, hogy esetenként az események részletei nem időrendi sorrendben
kerültek feljegyzésre, de ez nem változtat a kép egészén, annak üzenetén. Az
esztelenség, a kapzsiság, az önjelölt magatartás, a ravaszság, a hűség másoktól
való elcsalása mind annak a lázadásnak a jeleit mutatja, amely a Mennyben
kezdődött.
Drága Istenünk!
Mi magunk is, részeseivé váltunk a
nagy küzdelemnek, amely a mennyben kezdődött, Lucifer lázadásával. Ajándékozz
meg minket azzal a képességgel, hogy tudnánk inkább Hozzád hűségesnek lenni
mint önmagunkhoz, tudnánk szolgálni mintsem uralkodni, kérni és nem
parancsolni. Jézus nevében kértünk. Ámen!
Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti
Egyetem, Sangju, Dél-Korea
Fordította: Liebhardt
László
1 Mózes 23
Figyeljük
meg ebben a fejezetben, hogy Ábrahám milyen udvarias és milyen nagylelkű Khéth
fiaival, a Khitteusokkal (hettitákkal), és milyen tisztelettudóan beszél velük.
Viszont azt is megfigyelhetjük, hogy milyen tisztelettudóak voltak ők is
Ábrahám irányában, és milyen kedvesen beszéltek vele. Milyen tanulságot
vonhatunk le a fejezet első feléből? Ábrahámhoz hasonlóan nekünk is udvariasnak
és tisztelettudóknak kell lennünk mindenki irányába, származástól és kultúrától
függetlenül. Isten mindenkit szeret, s ha egy másik országban vagyunk
misszionáriusok és ott élünk, mindig szem előtt kell tartanunk, hogy mi is mint
Ábrahám, látogatók és vendégek vagyunk az ott lakók között.
Azt is
megfigyelhetjük, ahogyan Ábrahám meghajol az emberek előtt és kéri őket, hogy továbbítsák
kérését Efron felé – akinek a tulajdonában volt a föld és Makpelá barlangja –, hogy
adja el neki tulajdonát, s ő eltemethesse oda feleségét, Sárát. Efron ott
ülhetett a Khitteus vezetők között, mivel azonnal felszólalt, és ezt mondta
Ábrahámnak: „Nem úgy uram, hallgass meg
engem: azt a mezőt néked adom, s a barlangot.” Ábrahám meghajolt, megköszönte
Efron kedvességét, és így válaszolt: „Ha
mégis meghallgatnál engem! megadom a mezőnek árát, fogadd el tőlem.” Efron
elmondta, hogy mennyi a birtok értéke, amit Ábrahám tétovázás nélkül kifizetett.
A
harmadik tanulság, amit ebből a fejezetből levonhatunk, hogy Ábrahám mennyire
szerette Sárát, hiszen semmi sem volt túl drága azért, hogy illő módon
eltemesse. Ésaiás úgy beszél róla, mint Izrael nemzetének édesanyjáról (Ésa
51:2). Pál Isten megígért gyermeke anyjának nevezi őt (Róm 4:19; 9:9); Péter a
jó feleség példájaként emeli őt magasra (1Pt 3:6); a Zsidókhoz írott levél pedig
a hitét dicséri (Zsid 11:11)
Jack J. Blanco
a Southern Adventist University nyugalmazott professzora
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése