2013. január 22., kedd

Mai szakasz: 2 Sámuel 14


Emlékszel Jézus megható történetre a tékozló fiúról Lukács 15: 11-32-ben? Ez a fejezet Jézus példázatának ószövetségi megfelelője hasonló motívumokkal, és néhány különbséggel.

Absolon szándékosan ölte meg testvérét (13. fejezet), ezért el kellett menekülnie Gesúrba, és három évet töltött ott. Dávid nagyon hiányolta (1. vers). Jóáb elhatározta, hogy megváltoztatja Dávid – Absolonhoz való – viszonyulását, mégpedig úgy, hogy egy bölcs asszonyt küld hozzá. Az asszony gyászolónak tettette magát, akinek volt két fia, akik egymás ellen küzdöttek, és végül az egyikőjük meghalt. Most a rokonok meg akarják ölni a másikat is, reménytelen jövőt hagyva így az asszonynak. Ezért Dávid előtt esedezett, hogy segítsen ebben a helyzetben. Dávid megígérte, hogy semmi sem fog történni a megmaradt fiúval, de az asszony még tovább akart menni, és azt szerette volna, hogy Dávid az Úr nevében ígérje ezt meg. Dávid megismételte az ígéretét az Úr nevében. Az asszony erre megkérdezte, miért nem teszi ugyanezt Absolonnal?

Az asszony rámutatott arra a bölcsességre, hogy „amíg Isten nem veszi el az életet, az a szándéka, hogy még az eltaszított se maradjon eltaszítva előle” (14. vers). Ez az evangélium esszenciája. Az az Isten, akiről az asszony beszélt, és az az Isten, akit Dávid ismert, ugyanaz volt, tehát nem viszonyulhatott Absolonhoz továbbra is az addigi módon.

Dávid azonban megérezte, hogy valaki betanította az asszonynak mindazt, amit mondott, és Jóábot gyanúsította vele. Az asszony becsületesen bevallotta, hogy igen, Jóáb volt. Az az Isten, akiről ez az asszony beszélt, megváltoztatta Dávid szívét. Tehát behívta Jóábot, és megparancsolta neki, hogy hozza vissza Absolont. Jóáb elment, visszahozta Absolont, de a király megparancsolta neki, hogy ne jöjjön a palotába, hanem maradjon a saját házában. Absolon két évig maradt a házában. Ekkor volt pontosan öt éve, hogy Dávid utoljára látta a fiát.


Absolon azt kívánta, bárcsak láthatná Dávidot, és hívatta Jóábot, hogy szervezzen egy találkozót. De Jóáb nem jött el. Absolon már nem bírta tovább, hogy ne láthassa az édesapját, ezért elég furcsa módon hívta fel Jóáb figyelmét, ugyanis felégettette Jóáb szomszédos földjét. Itt megfigyelhetjük, hogy a megfontolt gyilkosság bűntettének van egy utóda, mégpedig egy másik parancsolat áthágása: Absolon úgy kezeli a szomszédja földjét, mintha sajátja lenne.
  
Természetesen Jóáb most már  kényszerhelyzetben volt, hogy tegyen valamit, ami újra összehozza az apát a fiával. A 33. versben van az apa reakciója a tékozló fiúval. Amikor Jóáb a király elé terjesztette Absolon kérését, hogy láthassa őt, Dávid Absolonért küldetett. A tékozló fiú öt évnyi távollét után „elment a királyhoz, és arcával a földet érintve leborult előtte” egy olyan magatartást mutatva, ami kifejezi, hogy nem méltó arra, hogy a király a fiának nevezze. Dávid pedig hasonlóképpen cselekedett, mint a tékozló fiú apja: „a király pedig megcsókolta Absolont”. Milyen édes megbékélés!

Szerető Istenünk!
Úgy állunk előtted, mint akiknek szintén szükségük van megbékélésre, hogy helyreállítsuk kapcsolatunkat Veled és embertársainkkal. Add meg azt a napot, amikor elkötelezzük magunkat újra Feléd, és béke uralkodik majd minden dombon és hegyen, minden faluban és városban, és mindenek felett, a szívünkben! Ámen.

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem, Sangju, Dél-Korea
Fordította Rajki Dávid

1 Mózes 22

Isten örököst ígért Ábrahámnak és annyi leszármazottat, mint az ég csillaga (1 Móz 15:4-5), de 1 Mózes 22-ben azt olvassuk, hogy amikor Ábrahám örököse, Izsák, már majdnem felnőtt férfi, Isten megparancsolja Ábrahámnak, hogy áldozza fel Neki égő áldozatként.

Hogyan reagálna arra valaki, amikor Isten parancsa ellentétesnek tűnne az ígéretével? A múltban úgy próbálta meg Ábrahám megmenteni a családját, hogy a feleségét, mint testvérét másnak odaadta, és úgy próbálta meg teljesíteni Isten ígéretét, hogy fiút ad neki, hogy lefeküdt felesége szolgálójával.

De most végül Ábrahám kész aszerint élni, amit Isten Izsák születése lőtt kérdezett tőle: „Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?” (1Móz 18:14). Amikor Izsák azt kérdezte: „Hol van a bárány?” Ábrahám így válaszolt: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam” (1 Móz. 22:8). És azon a helyen, ahol majd templomi áldozatokat mutatnak be, és ahol Jézus meg fog halni azért, hogy megmentsen bennünket a haláltól, Isten gondoskodik egy kosról Izsák helyett.

Két fontos személyes alkalmazás is található ebben a fejezetben: „Hol van a bárány?” - hol van a Bárány a te életedben?; és: „az Úr gondoskodik”. Amikor Isten törvényének való engedelmesség lehetetlennek tűnik, kész vagy-e elhinni Isten ígéretét? A Jó Hír, mely szerint Jézus meghalt azért, hogy neked örök életed legyen, ad-e elég hitet neked ahhoz, hogy engedelmeskedj Isten minden parancsának?

Douglas Jacobs
A Southern Adventist University professzora

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése