2013. augusztus 31., szombat

Mai szakasz: Zsoltárok 24

Egy olyan érában, amikor az evolúció eluralkodó befolyása és annak elméletei megpróbálják lefoglalni gondolatainkat, sokan kérdéseket tesznek fel létünkkel kapcsolatosan. 

Dávid, a zsoltáros teljesen világossá teszi számunkra, hogy a Föld és minden, ami azon és abban van, az Úré. Isten teremett bennünket és nem kifejlődtünk egy értelem nélküli létből. Dávid megerősíti a teremtés képét, amikor Isten a vizek fölött járt, de tovább megy azzal a kijelentéssel, hogy Istennek még ennél is nagyobb hatásköre van életünk fölött.

Dávid azokkal foglalkozik, akik Istennel lesznek. Nagyon is tudatában van annak, hogy ki a mi Istenünk - a Teremtő, a Mindenható, képes minden küzdelmet megnyerni, Ő a Király minden király fölött. De a kérdés, hogy ki méltó arra, hogy Istennel legyen, még mindig nyitva marad.

A zsoltáros kijózanító választ ad – akinek tiszta a keze és a szíve, akit nem befolyásolnak hiábavaló gondolatok. Más szavakkal, közülünk senki sem teljesen tiszta! Mindnyájan hajlunk az önzésre, hiábavaló gondolatokra, amelyek oda vezetnek, hogy egymással harcoljunk. Mi tényleg a Jákob nemzedéke vagyunk, vegyes jellemmel, képesek arra, hogy félrevezessünk és manipuláljunk. 

Szerencsére Jákob élete nem ért véget azon a napon. Megváltozott és új nevet kapott. Izrael lett a neve. Hozzá hasonlóan mi is egy olyan nemzedék vagyunk, akik elveszettek voltunk, de megtaláltattunk, akik haszontalanok voltunk, a magunk útját jártuk, de most azt választottuk, hogy az Úr keskeny útján járunk. 

Imádkozzunk ma azért, hogy az Úr adjon nekünk tiszta kezeket, tiszta szívet, amely annyira szükséges ahhoz, hogy méltóak legyünk Vele uralkodni az örökkévalóságon át! Ámen.


Richard McNeil

az Andrews University diákja

2013. augusztus 30., péntek

Mai szakasz: Zsoltárok 23

A 23. zsoltár a legismertebb az összes közül. Szavai és képei azzal a bizonyossággal suhannak el felettünk, hogy nem vagyunk egyedül: jó Pásztorunk mindig velünk van. Ez a zsoltár legkevesebb tizenháromszor tesz utalás a pásztorra. Ő „terelget, vezet, felüdít, velem van, megvigasztal engem, kísér, az Úr házában lakom”... és így tovább.

Ez a zsoltár három kijelentést tesz a Pásztorról ... és rólunk. Először azt mondja, hogy nincsenek olyan szükségleteink, amelyeket a Pásztor nem tudna kielégíteni. „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm (1. vers). Bármilyen kihívás érjen és bármilyen szorult helyzetbe kerüljünk, a problémánkra a válasz mindig a Pásztor.

Azután a zsoltár azt mondja, hogy nem megyünk át olyan völgyön, ahová Ő ne jönne el. „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy” (4. vers). egyszerűen arról van szó, hogy bármivel nézel is szembe ma, nem egyedül teszed. Nincs olyan völgy, ahová a Pásztor ne menne veled.

És végül a zsoltáros azt mondja, hogy nem kell a jövőt nélküle megélnünk. „az Úr házában lakom egész életemben” (6. vers - új prot. ford.). Az evangélium jó híre felkínálja nekünk Jézus kegyelme által az örökkévalóságot az Ő jelenlétében. Ez az ígéret tart életben bennünket az elszigetelődés sötétjében. 

Nincsenek olyan szükségleteink, amelyeket a Pásztor nem tudna betölteni.
Nem járunk olyan völgyekben, ahová a Pásztor ne jönne velünk.
Nem kell a jövővel az Ő jelenléte nélkül szembenéznünk.

Nem csoda, hogy a zsoltáros ezt mondja: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm (1. vers).  
Randy Roberts
a Loma Linda egyetemi gyülekezet
vezető lelkésze

2013. augusztus 29., csütörtök

Mai szakasz: Zsoltárok 22

Ennek a zsoltárnak kettős, sőt hármas alkalmazása is van: egyrészről, a képanyaga Dávidé, amelyben közli saját gyászának és fájdalmának tapasztalatát, ugyanakkor bővelkedik az Újszövetségben található, a Messiás jellemére való utalásokban, főleg a zsoltár egyes részeiben (lásd: Mt 27:35, 39, 43, 46; Mk 15:24, 34; Lk 23:34, 35; Jn 19:24, 28). 

Az elvek erőteljesek és időtállóak, mivel a ma élő hívő emberek tapasztalatáról beszél. Az összefonódó és többszörös alkalmazás könnyen észrevehető. A 22. zsoltár kétségtelenül az egyik legszemléltetőbb és legmegragadóbb messiási profetikus zsoltár.

Többféle nézőpontból is megközelíthető ez a zsoltár. Az egyik megközelítés az, hogy messiási nézőpontból vizsgáljuk és betekintést kapunk abba, hogy min ment keresztül Jézus a bűnös érdekében, és hogyan valósított meg egy lelki áttörést, amely a kereszten való győzelemhez vezetett. De racionális, tapasztalati szemszögből is tekinthető és gazdag betekintés nyerhető arról, hogyan kezeljük bonyolult kapcsolatrendszerünket. Arról is elmélkedhet az ember, hogy maga a zsoltáros milyen tapasztalatokon ment át, amikor ezt a zsoltárt megörökítette. 

A 22. zsoltárnak mélysége is és szélessége is van. Érintheti az embert érzelmileg, ha beleéli magát Krisztus szenvedéseinek tapasztalatába és belemerül Krisztus szeretetébe és önfeláldozásába. Ellen White arra bátorít, hogy gyakran foglalkozzunk Megváltónk életének záró jeleneteivel. Körülvéve kísértésekkel, ahogyan Ő is volt, tapasztalataiból értékes tanulságokat vonhatunk le. Hasznos lenne naponta egy elmélkedésre szánt órát Jézus életének tanulmányozásával tölteni – a bölcsőtől a Golgota keresztjéig. Tekintsük át pontról-pontra és hagyjuk, hogy a képzeletünk élénken megragadjon minden jelenetet, különösen földi szolgálatának utolsó jeleneteit. (Jézus élete 83. o. - az angolban)

Ha így elmélkedünk Krisztus tanításain, szenvedésein és az emberiség megmentéséért hozott áldozatán egyetemes és személyes szinten, három dolog fog megtörténni: 1) megerősödik a hitünk, 2) felébred a szeretetünk és 3) mélyen átitatódunk azzal a Lélekkel, amely Megváltónkat is segítette. Tehát minden okunk megvan arra, hogy több időt és figyelmet szenteljünk ennek a zsoltárnak.

A zsoltár két részre tagolódik: az első 21 vers a szenvedő tiltakozásával, panaszával és imájával foglalkozik, az utolsó tíz vers (22-31) spontán hálaadásba kezd a szabadítás után. Érdekes, hogy nincs átmenet a két rész között, csak egy hirtelen váltás a reménytelenségből a dicsőítésbe.

Megjegyzés: Az olvasó jobban megértheti ennek a zsoltárnak a messiási jellegét, ha elolvassa a négy evangéliumból Krisztus szenvedéseinek a leírását és a Jézus élete című könyv 741-től 757-ig terjedő oldalait.

1. Messiási alkalmazás: A 22. zsoltárt a kereszt zsoltárának nevezik, mivel az Újszövetség nyilvánvalóan utal erre a zsoltárra, amikor az írók Krisztus szenvedéseire és kereszthalálára alkalmazzák az ott leírtakat. Megérinti az ember szívét, amikor maga elé képzeli Krisztus szenvedéseit annak dacára, hogy Istenben bízott; hogy az Atya elfordult tőle a bűnösökkel való azonosulása miatt; és amiért magára vette annak a bűnnek a terhét, amely az övék volt. Emlékezzünk arra, hogy ha részesülni akarunk a megváltásban, meg kell tanulnunk a bűnbánat és a hit leckéjét a kereszt lábánál. Jézus megaláztatást szenvedett azért, hogy megváltson bennünket az örök gyalázattól. Vállalta, hogy rászakadjon a megvetés, a gúny és a durva bánásmód azért, hogy bennünket megoltalmazzon. A mi bűnünk volt az, ami a sötétség fellegét összegyűjtötte isteni lelke körül és előhívta belőle a kiáltást, mint olyanból, akit megvert és elhagyott az Isten. Ő viselte a bánatunkat; Őt érte bánat a mi bűneinkért. Önmagát bűnért való áldozatul adta, hogy Általa mi igazak lehessünk Isten előtt. Az emberben levő nemes érzések rezonálni fognak a kereszten való elmélkedésre.   

2. Lelki alkalmazás: Az olvasót arra hívjuk, hogy szakítson időt Jézus életének, tanításainak, szenvedéseinek, kereszthalálának és feltámadásának a tanulmányozására. Elmélkedjünk a témákon és aztán gondolkodj el azon, hogy ezek az események mit jelentenek számunkra miközben megküzdünk azzal a kihívással, hogy üdvösségünket munkáljuk, és mások üdvösségéért szolgálunk. Krisztus önzetlen és példás magatartása a szenvedések közepette új lendületet ad az olvasónak, hogy szembe tudjon nézni azokkal a próbákkal, amelyek keresztényi életében érik – Krisztus mindent megtett értem, én is meg tudok és meg fogok tenni mindent Érte! Az Ó, véráztatta szent fej című ének (114-es ének a Hitünk énekei énekeskönyvben) ékesen szól erről a kérdésről.

3. Tapasztalati alkalmazás: Ennek a zsoltárnak a hömpölygése segítő leírást ad arról, hogy az ember hogyan küzdhet meg az élet fájdalmas kihívásaival. Például az 1-10-ig terjedő versekben a zsoltáros elismeri, hogy küzdelmei vannak, így mi is elismerhetjük a problémák valóságos természetét, amelyek nyomasztanak bennünket. A zsoltáros elhagyatottnak érzi magát és elszakítottnak az erő és az életben maradás minden forrásától. Értéktelennek és kigúnyoltnak érzi magát, és nincs hová segítségért fordulnia. Mi is megélünk hasonló tapasztalatokat az életben. Mit tegyünk ilyenkor? A zsoltároshoz hasonlóan, a borzasztó és fájdalmas küzdelmek közepette felismerhetjük az ima hatékonyságát és Isten valóságos voltát, aki meghallgat és megsegít bennünket. Ez után Istenhez fordulunk és megkérjük, hogy az a csodálatos Személy legyen a mi társunk a próbáink közepette. A zsoltáros bölcsen ehhez a csodálatos hatalomhoz fordult, mint ahogy Jónás is Istenhez kiáltott a cethal gyomrából (Jón 2:1-9). Mi meg tudjuk ezt tenni?  

4. Ima alkalmazás: Mélységes és természetes hitelesség található ebben a zsoltárban. A gondolatainkat és az imaéletünket szólítja meg. A zsoltáros fájdalmas szavakkal kiált Istenhez. Arról beszél, mennyire szüksége van Isten közelségére, mert a bajok megfojtják és nincs emberi segítség számára. Leírja, hogy milyen nagy szükségben van és milyen fájdalmai vannak. Aztán rátér arra a felismerésre, hogy csak egy segítségforrás létezik, akihez fordulhat és ez nem más, mint maga Isten. Aztán ott vannak a borzasztó és vad ellenségei, akik annyira támadják, hogy minden energiája és életereje kiszárad. Ellenségei sokan vannak és nagy az erejük. Mit tehet ebben a helyzetben? Hová fordulhat? És mit tehetünk mi? Kihez fordulhatunk? A zsoltáros buzgón imádkozik Isten jelenlétéért és oltalmáért. Miért? Azért, mert tudja, hogy ha Isten a közelben van és beavatkozik, bármi történjék, minden rendben lesz. Hangsúlyozza a bánatát és csüggedését a spontán és talán fegyelmezettnek mondható válaszával: „De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre. Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből. Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem” (20-22. vers), majd hozzáteszi – bár még mindig a bajok közepette van –, hogy „Te meghallgattál engem.” (Ez valóban hatalmas dolog. Ha követed ezt az utat, gazdag tapasztalatban lesz részed. Én tudom, mert megtapasztaltam.)

5. Siker alkalmazás: Ez a probléma nagyszerű lezárása. Az élet gyakran ilyen. Látszólag minden kikerül az irányításunk alól, de a hívők, akik megtanulták a 22. zsoltár elveit, győzelmet hirdetnek már a győzelem tulajdonképpeni kivívása előtt. Hogyan? Hitben dicsőítik és magasztalják Istent, mivel hisznek Isten Szavában, Isten Szavának hatalmában és bíznak a Gondviselő ígértéiben. Gondolják, hisznek, mondják, hirdetik. Nekik nincs szükségük a látásra ahhoz, hogy higgyenek. Isten megmondta, és ez elég nekik. Ez a messiási példa, Krisztus példája, és az a tapasztalat, ami a mienk is lehet.    

Debert W. Baker
a Generál Konferencia alelnöke

2013. augusztus 28., szerda

Mai szakasz: Zsoltárok 21

Ez a zsoltár zárja az ima és az arra érkező válasz körét: kér, majd választ ad arra, ami a 20. zsoltárban felvetődött. Ezt a zsoltárt a győzelem után énekelték; arról a győzelemről szólt, amiért a 20. zsoltárban könyörögtek. Követték Isten akaratát, elmondták a győzelemért való imát, a hódítást pedig megtapasztalták. Most Isten emberei nagyon hűségesen visszatérnek Isten színe elé, hálaimát mondanak Neki, és megköszönik a sikert, amit elérhettek. A hívők számára tanulság, hogy a munkának még nincs vége, amikor elmondjuk imánkat a győzelemért, és megnyerjük a csatákat. Van még valami más, amit el kell végeznünk. És mi ez? Egy különleges, megfontolt, elgondolkodó hálaadás és ima Istennek. Ez a zsoltár megfelelően körvonalazza a harc utáni teendőket. Könnyen három részre lehet osztani: 1) köszönet a királynak a győzelemért (2-8. versek), az alaposság biztosítja a hosszú távú győzelmet (9-13. versek), annak kifejezése, hogy a dicsőség egyedül Istené (14. vers).

A. Hálaadás Istennek a múltbeli győzelmekért (2-8. vers).

B. Megállapítható, hogy a siker átfogó és tartós (9-13. vers).

C. A dicsőség egyedül Istené a sikeres múltért, jelenért és jövőért (13. vers).

Megjegyzések

1) A győzelemnek van egy előfeltétele és egy utólagos eleme is. A 21. zsoltár  azt a témát zárja le, ami a 20. zsoltárban kezdődött el. A király ellenségeinek lovai és szekerei gyengéknek bizonyultak Isten ereje ellen (lásd Zsolt 20:7). Isten szabadítását előre lehetett látni (Zsolt. 20:5, 6, 9), és most meg is valósult. A 20. zsoltárban olvasható az, hogy a győzelmet Istentől várják, a 21. zsoltárban pedig az, hogy a győzelem megvalósult. Ez a két zsoltár kiegészíti egymást, ezért gyakorolnunk kell, megértenünk, értékelnünk és ismételnünk. Ha a győzelmeinket Istentől kapjuk, és utána nem adunk Neki dicsőséget, vagy rosszra használjuk a győzelem adta lehetőségeket, akkor nem leszünk méltóak a jövőbeli győzelmekre. Legalább annyira szükségesek a jó lépések az ima folyamatának végén is, mint az elején, ha hőstetteket akarunk végrehajtani Istenért. A 20. és 21. zsoltár legalább annyira tisztán érthető napjainkban, mint amikor leírták.

2) A siker több mint győzelem: ez a zsoltár emlékeztet bennünket arra, hogy a győzelem, a siker, és az ezekhez kapcsolódó következmények többet jelentenek, mint a harc és a hadizsákmány. Sokkal többet! Tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: Mi történt? Hogyan tettük azt, amit tettünk? Vannak levonható tanulságok? Mely hibáinkat kell kijavítanunk? A legfontosabb, hogy észrevegyük: Isten a győzelem forrása, ezért Ő érdemli meg a dicsőítést, és az elismerést a harcban megszerzett győzelemért, és a teljes cselekménysorozatért, ami történt. Továbbá el kell ismernünk az emberi és isteni fél között. Ezért ez a 21. fejezetnek a kezdése: „Uram, a te erősségedben örül a király, és a te segítségedben felette örvendez. Szívének kívánságát megadtad néki; és ajkainak kérését nem tagadtad meg" (2-3. vers).

3) A dicsőséget Istennek adjuk: a dicsőséget nem könnyű teljes egészében Istennek tulajdonítani, mivel azt mi magunknak akarjuk. A 21. zsoltár nyilvánvalóvá teszi, hogy Istené a dicsőség, mivel Ő az oka és forrása mindennek, ami jó és értékes. Továbbá hasznos és jellemfejlesztő számunkra, ha Istennek tulajdonítjuk a dicsőséget. A 21. zsoltár leírja, hogyan is néz ki mindez a gyakorlatban. Minden egyes lélegzetvételkor, minden egyes kimondott szónál, minden elvégzett feladatnál Istené a dicsőség, és nem csak egy része, hanem az egész. Nem a legtöbb, hanem az összes. Nem csak 99,9%, hanem minden dicsőség egyedül az Övé, egyedül Istené. A 21. zsoltár és egyéb bibliai szakaszok mind-mind ösztönözzenek arra bennünket, hogy minden dicsőséget Istennek tulajdonítsunk, hiszen Ő gondviselő és egyedül uralkodó Úr.

(Lásd a további verseket Isten dicsőségéről: 2Kor 10:17; 1Kor 4:7-18; Kol 1:27; Jel. 4:11; Mt 6:13; 16:27; 24:30; Róm 11:36; Zsolt 72:19; 19:2; 97:6; 8:2; Zsolt 24; Jn 12:28; Ézs 43:7).

4) Indulj erőteljesen, és érj célba ugyanígy: itt van a kérdés, vajon biztosak lehetünk-e benne, hogy jól végeztük el az elkezdett munkát; hogy véglegesen és alaposan befejeztük-e feladatunkat vagy a győzelmet, ami előttünk volt. A 9-13. versek arra utasítják a királyt, hogy fejezzen be minden munkát tökéletes alapossággal. Arra intik őt, hogy olyan alapossággal fejezze be a vállalkozást, amilyen egy királyhoz illik; a királyhoz, aki tudja, hogyan fejezzen be mindent tökéletesen. Ne legyünk olyanok, mint Jóás király, aki Elizeushoz ment, mert szeretett volna győzni a szíriabeliek fölött. Amikor Elizeus arra utasította, hogy lőjön a földbe, mutatva ezzel az Istenbe vetett hitét, Jóás csak háromszor tette meg, ahelyett, hogy ötször, vagy hatszor megtette volna. Ezzel bizonyította, mennyire hitetlen volt (2 Királyok 13:14-19). Bármit teszünk Istenért, tegyük azt a legjobb tudásunk szerint (Préd 9:12)! A győzelemnek egyedülállónak, határozottnak és véglegesnek kell lennie. Végezd el feladatodat minél előbb, fejezd be rendesen, végül pedig adj hálát Istennek, és neki tulajdonítsd a teljes dicsőséget!

5) Hogyan adjuk Istennek a dicsőséget?

* Csakis Isten dicsőségére: Elvileg minden zenének egy célja kellene, hogy legyen: Isten dicsősítése és a lélek felfrissítése, amennyiben ez nem történik meg, nincs is igazi zene, csak ördögi dübörgés.

* A kerekes székes atléta dicsőíti Istent: Dennis profi futballista volt. Egy feltörekvő, új csillag, akitől mindenki azt várta el, hogy győzelemre fogja vezetni a csapatát. De egy tragédia közbeszólt. Dennis összeütközött egy másik játékossal, és a gerincvelője elszakadt. Egy tizedmásodperc alatt derékbatört a karrierje. Nyaktól lefele lebénult. Minden, amit eltervezett az életében, romba dőlt. De az egész világ hallotta és látta, hogy Dennis a médiában azt mondta, hogy Krisztus volt a biztonságérzetének forrása a tragédia idején. A doktorok közölték, hogy Dennis talán sosem fog újra járni. De Dennis nem szégyellte a hitét, és dicsőítette Istent azzal, hogy a médiában azt mondta: Isten segítségével előbb, vagy utóbb, de újra járni fog.

A legfényesebb csillag: 2010. júliusában a Sheffield Egyetem fizika és csillagászat karán jelentették be, hogy felfedezték a legfényesebb csillagot a világegyetemben. Míg a csillag mérete körülbelül 265-szöröse a napunkénak, a csillag ennél sokkal fényesebb. Nem csak kétszer fényesebb, mint a napunk, nem csak tízszer, vagy százszor, nem is ezerszer, vagy milliószor. Hanem 10 milliószor fényesebb a mi naprendszerünk napjánál!

Szeretném javasolni, hogy ez legyen „Jézus Csillag" azoknak, akik arra születtek, hogy Isten világosságáról tegyenek bizonyságot, hiszen senki sem ragyogott fényesebben mint Megváltónk. Jézus saját maga mondta: „Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag" (Jel 22:16). Az éppen most felfedezett csillaghoz hasonlóan, Ő a legfényesebb csillag az univerzumban. „És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14).

Delbert W. Baker
a Generál Konferencia alelnöke
Fordította: Rajki Dávid

2013. augusztus 27., kedd

Mai szakasz: Zsoltárok 20

A 20. és 21. zsoltárban a harci zsoltárok kombinációját találjuk meg. A 20. zsoltárról azt állítják, hogy ezt énekelték csata előtt, a 21-et, pedig, ami ünneplő ének, csata után énekelhették. Az előbbi várakozásokkal teli volt, amely arról szólt, mi mindent tegyen Isten az Ő népéért, míg az utóbbival megünnepelték azt, amit tett értük. Mivel Isten akarata volt a középpontban, számolhattak az Úr oltalmával, és azzal, hogy ígérete szerint képes megadni, és meg is adja azt az eredményt, amire népének szüksége volt. Nem volt helye kétségeknek és tétovázásnak, teljes bizonyosságuk lehetett, ami bizakodóvá tette a katonai akció hangulatát.

Isten volt a király főparancsnoka, a király pedig a csatába vonuló csapatok tábornoka és vezetője. E zsoltárnak a szépségét Isten jelenléte és győzelme adja, ami már a csata előtt bizonyos. Amíg Isten emberei engedelmesek voltak, és hűségesen hívták segítségül az Urat, addig jogosan hihettek Isten útmutatásában és jelenlétében. Ez a biztonság olyan lelkületet eredményezett, amely sziklaszilárd bizonyosságban nyilvánult meg, s ez ragályos volt.

A győzelem elemei a mai hívők életére is alkalmazhatók. A jó és a rossz közötti nagy küzdelem ma is zajlik, Isten ígéreteire és Igéjére támaszkodhatunk, nyilvánvalóan bízhatunk és hihetünk a győzelemben. A győzelemre vágytak Isten emberei akkor; erre vágynak és törekszenek ma is. A kultúra és a történelmi időszak más, de az elköteleződés elvei ugyanazok. Isten népének tagjai szóban és tettben egyaránt valósítsák meg a 20-21. zsoltárban megfogalmazott elveket, miközben előretörnek a harcban a hatalmasságok és erők ellen (lásd Ef 6:10-18)!

Közbenjáró ima: Az első vers a közbenjáró ima erejére emlékeztet bennünket. Amikor a vezetés kivitelez, vagy éppen megtervez egy programot Istenért, a hűséges hívők imádkozzanak értük, és a munka eredményességéért! Amikor a hívők tudatosan imádkoznak Isten Igéje szerint, akkor nagy dolgok bekövetkeztét várják. Ugyanez az elv érvényes olyankor is, amikor a hívők személyes problémákkal és aggodalmakkal néznek szembe. Istent keresik imában egyénenként, és közösségileg is. Ha Istent szólítjuk, idézzük az Ő Igéjét, igényeljük ígéreteit, akkor joggal várjuk a győzelmet, mint az ősi Izrael népe is.

A szentély ereje: Ez egy utalás arra, hogy a segítség a szentélyből érkezik, ahol Isten szolgál értünk, és ez nagyon tanulságos. Ezek a konkrét helyre irányított és pontosan megfogalmazott imák biztonságérzettel töltenek el, mert tudjuk, hogy hol van Isten, és mit tesz értünk. Van egy barátunk a magasságban, aki törődik velünk és harcainkkal. Az is érdekli, mi a szívünk vágya, milyen célokat tűzünk ki, és segít megvalósítani, ha azok megegyeznek az Ő isteni tervével. Biztosak lehetünk abban, hogy mindvégig fogja a kezünket, és végül minden javunkra válik.

Vezetőség: Miközben e zsoltárt írta, Dávid kétség nélkül Józsuétól kapta a bátorítást, Izrael egyik első vezetőjétől, aki jó példát mutatott arra, hogyan harcoljunk Istenért. Izrael csatáiról – többek között – a Pátriárkák és próféták című könyv 474-475. oldalain olvashatsz (Budapest, 1993, Advent Kiadó).

Erőt adó mondatok: A 20. zsoltár számos kifejezést tartalmaz, amit Isten emberei hatékonyan fel tudnak használni lelki harcaik közepette.

1) Az erőforrás elérhető számunkra a nehéz időszakokban: „Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején”  (2. vers).

2) Krisztus által szabadon járulhatunk Istenhez a szent helyen, aki segítséget nyújt követőinek. „Küldjön néked segítséget a szent helyről" (3. vers).

3) Mindaz, amit Isten országáért áldoztunk, nyereségként szerepel majd a nehéz időkben. „Emlékezzék meg minden ételáldozatodról” (4. vers).

4) Isten érzékeny a mi vágyainkat és céljainkat illetően. „Cselekedjék veled szíved szerint, és teljesítse minden szándékodat" (5. vers).

5) Jézus nevében erő van, amely motivál és lelkesít. „A mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk" (6. vers).

6) A hívő sziklaszilárd biztossággal tud mozogni és cselekedni. „Most tudom, hogy az Úr megsegíti felkentjét” (7. vers).

7) A hívők határozottan másképp közelítik meg a hadviselést, mint a többi ember a világban. „Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg" (8. vers).

8) A végeredményt hittel már elkönyvelhetjük, még mielőtt a csata elkezdődött. „Azok meghanyatlanak és elesnek; mi pedig felkelünk és megállunk" (9. vers).

A győzelem biztos: Egy idős portás türelmesen várt, amíg a diákok befejezték a meccset a tornateremben. Nyugodtan üldögélt, a Bibliát olvasva. Egy nap az egyik diák megkérdezte, hogy mit olvas. A férfi így válaszolt: „A Jelenések könyvét.” A diák meglepődve kérdezte, hogy egyáltalán érti-e amit olvas. „Ó, igen” – válaszolt a férfi magabiztosan. „Értem." Erre a diák megkérdezte: „És mi a lényege?" A gondnok gyorsan válaszolt: „Az, hogy Jézus győzni fog."

Delbert W. Baker
a Generál Konferencia alelnöke
Fordította: Rajki Dávid

2013. augusztus 26., hétfő

Mai szakasz: Zsoltárok 19

A 19. zsoltár  egyike a nagy zsoltároknak, és úgy tartják számon, mint Isten egyik leghíresebb kinyilatkoztatását és közlését. Egy lehetséges utat biztosít a hívőknek, hogy jobban megismerjék Istent, személyes és gyakorlati alapon. A zsoltár gyönyörű, ugyanakkor egyszerű, szinte szárnyal a magasban. Dávid úgy írja le Istent, mint a világ és a szent Ige szerzőjét és erőforrását.

Ez a zsoltár néhány rövid versben összefoglalja Isten mindkét kinyilatkoztatását: általános kinyilatkoztatását (ami a természet világában fedezhető fel) és különleges kinyilatkoztatását (ami a Bibliában szerepel). Mindkét megnyilvánulás azt mutatja számunkra, hogy Isten a szeretet, s hogy Ő szeretné felfedni magát előttünk. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy időt szánjunk a tanulásra és kinyilatkoztatásának megértésére.

Az 1-7-ig tartó versekben Dávid ékesszólóan körvonalazza Isten páratlan dicsőségét, ahogy az a természetben megnyilvánul. A 8-11. versekben kifejti az Isten kijelentett törvényeiben található előnyöket, majd a 12-14. versekben bemutatja az általános és különleges kinyilatkoztatásoknak hatásait a személyiségen és a viselkedésen.

Isten szeretetteljesen nyilatkoztatta ki önmagát a világon és az Igéjén keresztül. Ezért férfi és nő elszámolható Isten előtt, mivel Ő kommunikál velünk verbálisan és nonverbálisan is. A 19. zsoltár tömören összefoglalja önkinyilatkoztatásának e két kiemelkedő pontját.

A 15. vers – mint összefoglalás – az egyik legjobban ismert vers a Bibliában, amit Dávid az imádságának befejezésének szánt.  Isten általános és különleges kinyilatkoztatásain gondolkodott,  és most azért imádkozik, hogy a szavai és szívének gondolatai elfogadhatóak legyenek a fenséges Isten zsoltáraiban feljegyzett szavaihoz.

Körvonalakban

A. Isten általános önkifejezése a világban (19:1-7).

1. A természet kiáltványa (19:2-5b).

2. A természet termékenysége (19:5c-6).

3. A természet kiszámítható volta (19:7).

B. Isten különleges önkifejezése az Ő Igéjében (19:8-14).

1. Az Ige előnyei (19:8-10).

2. Az Ige tulajdonságai (19:13-14).

3. Az Ige alkalmazása (19:8-14).

Az Ige előnyei: ez a zsoltár annyira szép leírás és magyarázat, hogy egészen könnyen magunk elé képzeljük, amint Dávid egy nagy sziklán ül, vagy áll egy széles mezőn, és néz fel a hatalmas égre egy csodálatos napkelte vagy gyönyörű naplemente közben. A zsoltár annyira azonnal alkalmazható, hogy bárki megteheti, és szó szerint kimehet a természetbe, és felolvashatja vagy hangosan énekelheti mint egy Istenhez szóló elmélkedést vagy imádságot. A zsoltár hét különböző különleges áldást fejez ki amit az Ige Istene biztosítani fog az olvasónak, aki tanulmányozza, és elmélyed Isten igazságában.

1) A legnagyobb vagyont biztosítja: „Kivánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is" (11. vers)

2) A legnagyobb gyönyörűséget biztosítja: „… édesebbek a méznél, még a színméznél is." (11. vers).

3) A legnagyobb védelmet biztosítja:  „… szolgádat is intik azok" (12. vers).

4) A legnagyobb hasznot biztosítja, aki megtartja azokat, nagy jutalma van" (12. vers).

5) A legnagyobb tisztaságot biztosítja: „… titkos bűnöktől tisztíts meg engemet" (13. vers).

6) A legnagyobb hatalmat biztosítja: „… ne uralkodjanak rajtam" (14. vers).

7) A legnagyobb tökéletességet biztosítja: „… ártatlan leszek, és tiszta leszek, sok vétektől" (14. vers).

Az Ige elhanyagolása: napjainkban nagyon sok ember állítja, hogy Isten Igéje szavahihető, mégis hanyagolja azt. Inkább más dolgok után kutatnak, hogy kielégítsék a vágyaikat, mivel nem vették figyelembe a 19. zsoltár egyszerű üzenetét. Ha átitatják lelküket az Igével, akkor rájönnek, milyen csodálatos hatalom rejlik benne; és tudatosul bennük, hogy csakis akkor fogják elismerni Jézust, mint erejük forrását és Megváltójukat, ha beszédük és elmélkedésük összhangba kerül Istennel.

Delbert W. Baker
a Generál Konferencia alelnöke
Fordította: Rajki Dávid

2013. augusztus 25., vasárnap

Mai szakasz: Zsoltárok 18

"Szeretlek, Uram, erősségem!" (1. vers). Ebben a versben a szeretetet jelentő héber szó, egy nagyon gyöngéd kifejezés. Egy túláradó szeretetet jelent, amilyet a szerelmesek éreznek egymás iránt, vagy az édesanyák éreznek újszülött csecsemőjük iránt. Dávid ilyen szeretettel szerette Istent, és ilyen szeretettel szeret bennünket az Isten. És te ilyen szeretettel szereted Istent? 

Az este, amikor elaltattam a kisfiamat, lehajoltam, hogy megpusziljam a homlokát. Olyan jó illata volt. Nincs olyan illatszer, mint a kis csecsemőd feje, és mivel Simon 16 hónapos, tudtam, hogy ezek a pillanatok nem tartanak soká. Talán az illatának a belégzése volt az az eszköz, amely által megpróbáltam belekapaszkodni ezekbe a tökéletes és meghitt pillanatokba, abba leírhatatlan érzésbe, amely azzal jár együtt, hogy először vagyok anyuka. Annyira szeretem a kis fickót, hogy ha oda kellene adnom az életem a megmentéséért, minden tétovázás nélkül megtenném.

Miközben a kis Simonnal otthon vagyok, a férjem, akivel öt éve vagyunk házasok, hosszú útról érkezik haza a hajnali órákban. Annak ellenére, hogy csak két napig volt távol, annyira szeretem, hogy a szívem türelmetlen és azt akarja, hogy azonnal itt legyen. Annyira izgatott vagyok, hogy nemsokára láthatom, hogy nem tudok elaludni, mielőtt megérkezne.

Dávid bensőséges és túláradó szeretettel szereti Istent, a tapasztatok miatt, amit együtt átéltek. Dávid tudta, hogy milyen az, amikor Isten a szabadítója. A 18. zsoltárral Istent dicsőíti, akinek végtelen hatalma megszabadította őt a szeszélyes Saultól. Dávid tudta, hogy milyen az, amikor egyedül Isten a mentőkötele, milyen az, amikor egyedül Isten irgalmára hagyatkozhat, milyen igazán szerelmesnek lenni Istenbe, és milyen Isten jelenléte és cselekedete életének legmélyebb pontján is. Tapasztalta, hogy milyen az Isten és az Ő Messiása, és tudta, hogy egy napon áldozati Bárány lesz.

Kész vagyok-e bevonni Istent életem minden történésébe, úgy ahogy Dávid tette? Kész vagyok érte élni? Vágyom-e arra, hogy minden lépésemmel az Ő lábnyomát kövessem, és hogy még többet kapjak szabadító erejéből? Ha ez az én vágyam és a tied, akkor az Isten iránti szeretetünk egyre meghittebb és egyre mélyebb lesz, ahogy az irántunk való szeretetének megtapasztalása is.


Marla Samaan Nedelcu
Doktorandusz
Andrews University

Ruth 4

Bár Mózes ötödik könyve 25:7-10 azt a szégyen-szertartást írja le, ami akkor volt esedékes, ha egy közeli hozzátartozó nem akarta elvenni az elhunyt személy feleségét, Boáz azonban nemesen cselekszik ebben az helyzetben. Udvariasan elkéri a rokon saruját, hogy ezzel pecsételje meg az egyezséget. Ahelyett, hogy a közeli rokont „a saruját lehúzó”-nak nevezné el, a történet – igen tapintatosan – nem említi az illető nevét, hogy ezzel is Isten vezetése kerüljön előtérbe a döntésben. Urunk jósága nem munkálja senki kárát!

A történet kimenetele két okból is egyedi. Először is, Ruth gyermekének születésekor az asszonyok Naominak gratulálnak. Ez csak addig tűnik furcsának, míg eszünkbe nem jut, hogy az elbeszélés az ő keserű reménytelenségével kezdődött. Erre a történetre éppúgy illene a Naomi könyve megnevezés is!

Másodszor, az árpa bőséges aratásának előképe, ami az előző fejezetek végén újra és újra feltűnik, itt teljesedik be, hiszen utód születik Dávid vérvonalába. Ez pedig Krisztushoz, a mi Urunkhoz vezet – ahogy azt mindenki tudja, aki tanulmányozta már a próféciákat. A szerelmes mesék „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezésétől eltérően Ruth története az eljövendő Messiás ígéretével bátorítja az olvasó lelkét. Egy novella sem végződik az irodalomban ilyen izgalmasan, vagy éppen – a prófécia ígérete feletti – ekkora örömujjongással!

Jan Haluska
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2013. augusztus 24., szombat

Mai szakasz: Zsoltárok 17

Könnyű elismernem Isten szeretetét, amikor jól mennek dolgaim. Amikor a dolgok kezdenek elromlani, kezdem megkérdőjelezni azt, hogy Isten velem van. Amikor a szakmai vagy munkahelyi céljaim meghiúsulnak, és úgy tűnik, minden szétesik körülöttem, olyankor attól félek, hogy valamit nem tettem jól, vagy félreértettem Isten elhívását. Vagy talán csak szomorú vagyok, hogy azok az emberek, akiket tisztelek, szeretek vagy szeretném, ha a barátaim lennének, nem úgy reagálnak, ahogyan szerintem az megfelelő.

Bármi legyen a helyzet, ez a zsoltár tele van a legmegragadóbb emlékeztetőkkel, hogy Isten odafigyel rám. Azok a fordulatok, hogy "őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába", és az ígéretek, hogy "amikor felébredek, öröm tölt el, mert meglátom arcodat" felváltva jelennek meg a zsoltáros csüggedését kifejező gondolatokkal.

Annyira jó, hogy amikor megtapasztalom az élet küzdelmeit és félelmeit, belekapaszkodhatok ezekbe a szavakba, amelyek leírják Isten irántam való szeretetét. Hálás vagyok a zsoltárosnak, aki tudta, hogy mit jelent Isten oltalmában bízni, miközben elismerte, hogy vannak igazi félelmek és fájdalmak az életében.

Lisa Clark Diller
a Southern Adventist University
történelem és politikai tudományok karának tanszékvezetője

Ruth 3

A fejezet Naomi káprázatos tervével kezdődik. A titok, amit Naomi és Ruth Boázzal eljátszanak, telítve van az Istentől származó szeretettel. A zsidó menyasszonyoknál szokás volt, hogy az első éjszakán mint férjes asszony a férje lábainál aludjon, férje köntösének a szélével betakarva. Lopódzva elfoglalt helyével, Ruth házassági ajánlatot tesz Boáznak, de mert titokban tette, nem hozta Boázt zavarba, ha esetleg visszautasítaná. Boáz azonban ajándékként értékeli ezt az ajánlatot. Naomihoz hasonlóan őt is kétségek gyötrik, hogy valaha is megtalálja a boldogságot egy teljes családban. Jövője, Ruth jövője, és Naomi jövője, egy közös csoda része, amit egyikőjük sem tudott volna előre megjósolni. Az üzenet egyértelmű: Isten gondviselése egyvalaki iránt áldást hoz másoknak is. Ez a fejezet is bőséges aratással ér véget. A „hat mérték” árpa körülbelül 27 kilogrammot, vagy ennél is többet jelentett! Péter halakkal megrakott hajójához hasonlóan (János 21:6), ez a szakasz is arra emlékeztet minket, hogy Isten arra vágyik, annyi áldást árasszon ránk, amennyit csak el tudunk fogadni. Végül Naomi bölcsen azt tanácsolja Ruthnak, hogy várjon az isteni gondviselésre, amely nem siet, és nem is késik.
Jan Haluska
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2013. augusztus 23., péntek

Mai szakasz: Zsoltárok 16

Amikor körülöttünk olyan sok a fájdalom és szenvedés, néha bűntudatot érzünk amiatt, hogy jól mennek a dolgaink az életben. Ez a zsoltár arra emlékeztet, hogy mindig jó dolog Istent dicsőíteni az életünkben levő örömért és gyönyörűségekért. „Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem" (6. vers - új prot. ford.). Rászokhatunk arra, hogy köszönetet mondjunk Istennek azért, amit értünk tett.

Úgy tűnik, hogy ez a zsoltár az újjáteremtett föld örömeinek ígéreteit is tartalmazza. Arra céloz, hogy a jelenlegi örömeink kicsit előremutatnak arra, milyen lesz az, amikor testünk nem romol meg és az Ő jobb kezénél „gyönyörűségek vannak örökké”.

Így, amikor arra számítunk, hogy a bűn miatt ez a világ tele lesz szomorúsággal és fájdalommal, megélünk természetfeletti tapasztalatokat is, az újjáteremtett ország előjeleit. Időnként lesznek örömeink, békés és gyönyörűséges pillanataink. Ezeket az új ég és új föld ígéreteként értelmezzük.  


Lisa Clark Diller
a Southern Adventist University
történelem és politikai tudományok karának tanszékvezetője

Ruth 2

Boáz a „közeli rokon” is megjelenik a történetben. Először abban látjuk a hitét, ahogyan munkásait üdvözli: „Az Úr legyen veletek.” Ők is viszonozzák a köszöntést, bizonyítva azt, hogy kapcsolatukat a kölcsönös szeretet és tisztelet jellemzi, Isten áldásával. (A szeretetet úgy is meghatározhatjuk, mint állhatatos törekvést arra, hogy a másik javára éljek.) Boáz egyértelművé teszi, hogy ugyanígy nézzenek Ruthra is, mert ő is odaadóan gondoskodik Naomiról. A Ruthért mondott imája, amelyet a 12-ik versben olvashatunk, ugyanúgy jó kívánságokkal teli, mint amilyen jó szándékúak az aratással kapcsolatos utasításai. A „szárnyak” Isten törődésére és védelmére utalnak, és talán el tudjuk képzelni, hogy csillognak az Úr szemei a gondolatra, hogy miként fog válaszolni az imára. Naomi arca is azonnal felragyog azokra a hírekre, hogy Ruth hogyan töltötte a napját. A fejezet zárásként még egyszer megemlíti az árpaaratást, felállítva egyfajta szimbolikus ígéret-ritmust, aminek majd a történet kibontakozásakor lesz szerepe.

Jan Haluska
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2013. augusztus 22., csütörtök

Mai szakasz: Zsoltárok 15

Észrevetted, hogy néha az embereket a közösen átélt, nehéz tapasztalatok kötik össze? Azt is megfigyeltem, hogy közelebb érzem magam azokhoz az emberekhez, akik ugyanarra a dologra vagy személyre panaszkodnak, mint én. Sajnos ez néha azt jelentheti, hogy kritizálni kezdek másokat (talán a munkaadómat, egy közös barátunkat, vagy egy gyülekezeti tagot) csak azért, hogy valami közös témám legyen valakivel. Isten ezt rágalmazásnak nevezi, és arra emlékezet, hogy ilyesmi nem történik velünk olyankor, amikor az Ő jelenlétében vagyunk.

Ez egy nagyon félelmetes zsoltár a számomra! Annyira távol vagyok ettől a feddhetetlenségtől! Az itt felállított eszmények igazi mércéjét képezik annak, miként lehetünk Isten képviselői ezen a földön. Annyira megkísért az, hogy pletykákra hallgassak, és nagyon hamar feladom a nekem szánt feladatot, amikor elkezd nehézzé válni a számomra.

A zsoltáros azt mondja, Isten azt várja el tőlünk, hogy erősen álljunk és Őt tükrözzük – különösen az egymás iránti viszonyulásunkban. Az itt leírt nagylelkűség, őszinteség, kedvesség azok jellemző tulajdonsága, akik Isten országának értékei szerint élnek.


Lisa Clark Diller
a Southern Adventist University
történelem és politikai tudományok karának tanszékvezetője

Ruth 1

Nincs édesebb rövid történet a világon, mint Ruth könyve. Ez az egyszerű beszámoló megszólítja az olvasókat, hogy legyenek tanúi Isten szerető előrelátó gondoskodásának. A három főszereplő élete egyedi reménytelenségből közös bőségbe fordul négy rövid fejezet alatt. Ez a történet egy gyöngyszem. A hagyomány szerint szerzője Sámuel volt, akinek a születése válasz volt édesanyja kétségbeesett imájára.

A történet három özvegy, gyermektelen nő bemutatásával kezdődik, akik Moáb földjén éltek. „Naomi”, akinek a neve azt jelenti: „Kellemes”, meg akarja változtatni a nevét „Mára”-ra, ami „Keserű”-t jelent. Jóbhoz hasonlóan, ő is elvesztette a családját – a férjét és két fiát –, de mint Jób, ő sem vonja felelősségre Istent, ahogy azt Sátán szeretné. A helyzet mégis kétségbeesésbe kergeti, és következtetése is erősen valósághű: úgy tűnik, nincs reménye a jövőre nézve, és azt mondja a menyeinek, hogy a reménységüket valahol máshol kellene keresniük. Ruth mégis megtartotta azt a hitet, amit bizonyára Naomitól tanult, és ez a hit most válik teljessé döntésével, hogy részt vállal Naomi jövőjében, bármilyen vészjóslónak tűnik is. A fejezet egy finom utalással ér véget arra vonatkozóan, hogy mi fog következni. „Betlehem” azt jelenti, hogy „a kenyér háza” és „az árpaaratás kezdetén” érkeznek meg. Isten szeretete nem változott meg, és biztos terve van számukra. Egy apró dolgot figyeljünk még meg a történetben: senki sem fogadja el Naomi névváltoztatását, amit később már nem is erőltet.
  
Jan Haluska
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2013. augusztus 21., szerda

Mai szakasz: Zsoltárok 14

Legkorábbi emlékeim között ott van néhány jelenet, amikor bizony képes voltam az erőszakra és az önzésre. Volt néhány testvérem, és bár mindig nagyon szerettem őket – és szeretem ma is – mégis emlékszem, hogy néha nem kedveltem őket és még ártani is akartam nekik. Ez igaz volt annak ellenére, hogy szerető család voltunk, és sohasem tapasztaltam egyebet a szüleim részéről, mint feltétel nélküli szeretetet és megbocsátást. Így a szívem mélyén mindig is tudtam, hogy mit jelet az, amit ez a zsoltár mond: „nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem”.   

De annak ellenére, hogy közülünk senki sem tekintheti önmagát természeténél fogva igaznak, az a csodálatos ígéretünk van Istentől, hogy Isten mindenképp velünk van, megbocsát nekünk és áldottá teszi életünket. Ez azért van, mert Isten velünk van, letekintett ránk, menedékünk lett azért, hogy részesei legyünk annak, amit ez a zsoltár leír, mint az igazság tetteit.

Isten teszi azt lehetővé, hogy keressük Őt, hogy jót tegyünk a szegényekkel, hogy jó terveink legyenek. Így a zsoltár mindkét része visszhangra talál bennünk - a természetszerinti rosszaságunk elismerése és az Isten dicsőítése azért, mert megbocsát és helyreállít bennünket.


Lisa Clark Diller
a Southern Adventist University
történelem és politikai tudományok karának tanszékvezetője

Bírák 21

A Bírák könyvének 17-21. fejezetei ugyanazzal a néhány ismerős sorral végződnek, mint amivel kezdődnek: „ebben az időben nem volt király Izráelben; azért mindenki azt cselekedte, a mi jónak látszott az ő szemei előtt.” Az izraeliták anélkül a lelki és erkölcsi vezetés nélkül próbálták megoldani a saját maguk okozta problémákat, amit Mózes és Józsué képviselt. Bár az Úr biztosította a győzelmet a hitetlenkedő izraelitáknak, de ők nem látták meg Isten útmutatását a következményekben, és továbbmentek azon az úton, amit saját értékítéletükkel helyesnek véltek. 

Az előző, 20. fejezetben a benjáminiták vereséget szenvedtek saját izraelita társaiktól, akiknek Isten megígérte a győzelmet. Izrael fiai esküt tettek, hogy minden izraelitának tilos saját lányait benjáminita férfiakhoz feleségül adni. Ez teljes egészében az ő döntésük volt, nem az Úré, és problémát is okozott később az izraelitáknak, mert alig tudtak módot találni arra, hogy megmentsék Benjámin törzsének maradékát. Most már az esküjük kötelezte őket arra, hogy bármi áron megtartsák, nehogy magukra zúdítsák saját átkukat (21:18). 

Megoldásuk azonban túlmutat a józan ész határain. Eldöntik, hogy elpusztítják Jábes-Gileád városát és lakóit - férfiakat, asszonyokat és gyerekeket - mert kapcsolatban álltak a benjáminitákkal, és ezért nem csatlakoztak az ellenük indított hadjárathoz. A harcok után összehívott lelki ünnepségre sem jöttek el Silóba, hogy áldozatot mutassanak be az Úrnak. Mennyire undorító az ezután következő kegyetlen lépés és a tömegmészárlás! Jábes-Gileád lakói között azonban találtak a harcosok 400 szüzet, akiket életben hagytak feleségnek a benjáminiták számára. Mindeközben az izraeliták sokkal jobban aggódtak amiatt, hogy elkerüljék egy esküszegés következményeit, mint hogy jólétben tudják a testvéreiket. Valójában anélkül sértették meg az eskü szellemiségét, hogy megtörték volna azt. Istenfélelmük teljesen öncélú volt.   

Napjainkban sok meggyőződéses kereszténynek van öncélú hite; csak annyit tesznek, amennyi a követelmények teljesítéséhez elegendő, és semmi többet. Ez félszívű engedelmesség, ami törvényeskedésig fajulhat. Észrevetted már az utóbbi időben, hogy megjátszod magad? Vajon azért engedelmeskedsz Istennek, mert szíved mélyéből ezt szeretnéd, vagy mert muszáj? Az Úr ezt mondja: „szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.” (Hós 6:6).

Justo E. Morales
Southern Adventist University
Fordította: Rajki Dávid

2013. augusztus 20., kedd

Mai szakasz: Zsoltárok 13

Az érzelmek micsoda hullámvasútját találjuk a 13. zsoltárban! Az énekes valahogy eljut a csüggedéstől a bizalomig. Nem értem, hogyan működik ez a folyamat a dalszövegírók/énekesek érzelmi világában – jobban „érzik” magukat a zsoltár végéhez érve? Abban azonban megegyezhetünk, hogy amikor úgy is látszik: Isten nincs jelen, olyankor is az Ő szeretete az az alap, amire számítani lehet.

Ahhoz, hogy fogalmunk legyen arról, hogy ez hogyan történik, nézzük meg a zsoltár végét: „Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.” Egyre több tanulmány mutat rá arra, hogy a hálás lelkület, az áldások számontartása és az elégedettség gyakorlása valós hatással vannak az ember érzelmi állapotára.

Amikor a testvéremnek a közelmúltban nehézségei voltak, nagyon aggódtuk érte. De túltette magát ezeken úgy, hogy megszámolta, nevén nevezte és kifejezte háláját minden jóért az életében. Amikor azt nézzük, hogy Isten milyen jó, nehezebb azt érezni minden porcikánkban, hogy Ő nincs jelen. Ahogy ez a zsoltár is bemutatja, Isten úgy tud nekünk válaszolni, ha gyakoroljuk a hálaadást.   


Lisa Clark Diller
a Southern Adventist University
történelem és politikai tudományok karának tanszékvezetője

Bírák 20

Egyik fejezet a másik után számol be az izraeliták nemtörődömségéről és tétlenségéről saját erkölcsi állapotukkal kapcsolatosan. Józsué halálával és az izraeliták ezt követő hitehagyásával kezdtük ezt a könyvet. Ettől kezdve az izraeliták nem csupán elnyomásban részesülnek hűtlenségük miatt, hanem szakadások történnek közöttük, sőt, időnként egymás ellen harcolnak, és egymást ölik. Ebben a fejezetben végre azt láthatjuk, ami egyszer sem történt meg Józsué napjai óta, hogy Izrael egész népe (kivéve a benjáminitákat), egy emberként tart gyűlést az Úr előtt. Még bátorítóbb az a tény, hogy azért gyűltek össze, hogy kezeljék a közöttük előforduló gonoszságot.

Izrael fiai felháborodva gyűltek egybe, hogy megtorolják a gonoszságot, és halálbüntetéssel sújtsák a gibeai perverz embereket. Ezzel ellentétben a benjáminiták eltökélték magukat, hogy megvédik a gonosztevőket, és nem adják ki őket. E válasz után az izraeliták elmennek Béthelbe (Isten háza), és megkérdezik Istent. Ám nem azt kérdezik, hogy harcoljanak vagy sem, hanem azt, hogy ki harcoljon velük elsőként (20:18). Az izraeliták már eldöntötték, hogy mit fognak tenni. Érdekes, hogy a sértett fél itt nem a lévita, vagy Izrael vezetői. Ez egy gyalázatos bűn volt Istennel szemben, ők mégsem Istent keresték bocsánatért és vezetésért. Istenre nem úgy tekintettek, mint királyukra és parancsnokukra; hanem úgy közelítettek hozzá, mint egy jóshoz, és a tanácsát jövendőmondó képességeiért kérték. Abból is nyilvánvaló, hogy az izraeliták félreértették Isten szerepét, hogy elhozták a frigyládát Silóból, mert szerencsetárgyként akarták használni (1Sám 4).

Isten csak arra válaszol, amit kérdeztek: Júda harcoljon először, de nincs áldás és győzelem ígérete. A benjáminiták felülkerekednek, és egy hatalmas mészárlás következik. Az izraeliták most már tanácsot kérnek az Úrtól (20:23), de az Úr most sem ígér győzelmet. Csak egy óriási veszteség után közelednek úgy az izraeliták a Mindenhatóhoz, ahogy azt már kezdetben tenniük kellett volna: böjtöltek aznap estig, közben pedig égő- és békeáldozatokat mutattak be az Úrnak. Az Úr csak akkor ígéri meg, hogy kezükbe adja a benjáminitákat (20:26-27). Ekkor „az Úr ... vereséget mért Benjáminra Izráel előtt” (20:35).

Isten szándékosan engedi meg, hogy Izrael kétszer is vereséget szenvedjen a győzelem előtt. Egy fontos leckét kellett megtanulniuk arról, hogy hogyan kapják meg Isten áldását. Noha az ő szerepük csak annyi volt, hogy kitisztítsák a gonoszságot Izraelből, Isten bűnbánatot és alázatosságot kívánt meg tőlük, különösképpen ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az egész nemzet megérdemelte volna Isten haragját. Kiáltó ellentét van a Gibeával szemben kinyilvánított erkölcsi felháborodás és aközött, hogy az izraeliták éveken keresztül minden lelkiismeret-furdalás nélkül gyakorolták a nyílt bálványimádást. A gibeoniták elleni büntetés minden élet és vagyon teljes megsemmisítése volt, de az ilyen ítélet csak a bálványimádás esetére volt előírva (5Móz 13:12-18)! Képmutatásukban nem vették észre, hogy sokkal buzgóbbak törekedtek testvéreik elpusztítására, mint arra, hogy saját bűneikből megtisztuljanak, és azokra bocsánatot nyerjenek. Vajon nem tanulság ez számunkra?

Justo E. Morales
Southern Adventist University

2013. augusztus 19., hétfő

Mai szakasz: Zsoltárok 12

Én személy szerint szeretem, ha jó dolgokat mondanak rólam – akár csak megerősítenek, hogy egy igazán jó órát tartottam, valakit kimentettem egy nehéz helyzetből, vagy csinos az új ruhám. Ez a zsoltár azonban arra emlékezetet, hogy a hízelgés lehet megtévesztő, hamis és romboló. Viszont azt gondolom, hogy az elismerést (bátorítást) gyakorolnunk kell egymással szemben – a világ tele van olyan emberekkel, akik elcsüggesztenek. De néha a kölcsönös elismeréseink visszatartanak bennünket a jó cselekvésétől, amelyekre Isten hívott el bennünket.   

A 12. zsoltár ellentétbe állítja a hízelgést a szegényekért és nélkülözőkért való munkával. Néha azon találom magam, hogy amikor meg vagyok győződve arról, hogy tovább kell lépnem az Úrért, lelkiismeret-furdalásom van saját anyagi dolgaim vagy önzésem miatt. Ilyenkor keresztény társaim segítenek abban, hogy jobban érezzem magam.

Miközben tényleg létezik pusztító és hamis bűntudat, előfordulhat-e, hogy néha felszínes dolgokért dicsérjük meg egymást, és elégedettnek érezzük magunkat ahelyett, hogy felháborodnánk a körülöttünk lévő szegények kizsákmányolása miatt?

Talán Isten arra késztet, hogy túllépjek saját önelégültségemen és a társadalmi igazságosságért dolgozzak, feláldozva időm egy részét és még saját kényelmemet is?

Lisa Clark Diller
a Southern Adventist University
történelem és politikai tudományok karának tanszékvezetője

Bírák 19

Ez az elbeszélés Izrael történelmének legsötétebb fejezetét mutatja be, amely a Bírák korszakában zajlott. Az izraeliták által elkövetett összes erkölcsi rémtett közül, amiről ebben a könyvben olvashatunk, messze ez a legmegdöbbentőbb. E történet és Sodoma romlottságának története (1Mózes 19) között túl sok a hasonlóság ahhoz, hogy véletlen legyen. Az író szándékosan tervezte ezt a történetet úgy, hogy összehasonlítsa benne Izrael erkölcsi romlottságát a sodomabeli emberek romlottságával. A lévita szavai foglalják össze a történet lényegét: „Nem történt semmi ilyesmi, nem látott senki ilyet, amióta kijöttek Izráel fiai Egyiptomból, mind a mai napig” (19:30).

Fontos megjegyezni, hogy az elbeszélő nem alkot véleményt a szereplők cselekedeteiről. Nem szabad azt feltételeznünk, hogy a lévita vendéglátója a heteroszexualitást részesítette előnyben a homoszexuális erőszakkal szemben. Azért tette ezt, mert ezt látta a helyesnek. Hasonlóképpen nem a vendéglátás hiánya volt itt az igazi probléma, mint ahogy ezt néhány kommentátor felvetette. Az erőszak, amit ezek a férfiak elkövettek, nem barátságtalan természetükből eredt, hanem gonosz és perverz szívük sarkallta erre őket. Az elbeszélő egyértelművé teszi, hogy itt a bűncselekmény nemi erőszak és gyilkosság, melyet a gibeai férfiak követtek el.

Ezekben a szörnyű cselekményekben az az igazán megdöbbentő, hogy elkövetői Izrael fiai voltak. A nemi erőszak és a gyilkosság nem volt kevésbé gyakori az ókori Közel-Keleten, mint manapság. Ám ilyen szörnyűségek az összes nemzet közül a legkevésbé történhettek volna meg Isten kiválasztott népe között. Az ő erkölcsi mércéjük még abban a korszakban is jóval magasabb volt a szomszédos népek „színvonalánál”, amikor „nem volt király Izraelben”. A lévita ragaszkodott ahhoz, hogy egy izraelita városba menjenek egy idegen város helyett (19:12), ez is azt mutatja, hogy azt hitte, az izraeliták a jobb emberek.

Az izraelita társadalom erkölcsi hanyatlása annak következménye volt, hogy az emberek úgy éltek, mintha nem volna uruk, és Isten sem volna közöttük – de még a környéken sem. Mi is pontosan így élünk a mai világban. Az istenfélelem elavult és idegen fogalomnak tűnik a legtöbb ember számára a mai társadalomban. Jézus követői, Isten kiválasztott népe a kivétel, ők fénysugarak a sötétben! A legtöbbünk valószínűleg sosem lesz részese olyan szörnyűségeknek, mint az itt leírt események – hála az Úrnak! Ám amikor önző módon közelítjük meg a bűnt, a lévita vendéglátójának szerepét játsszuk. Az ír filozófus, Edmund Burke így fogalmazott: „a gonosz győzelméhez csupán annyi szükséges, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit”. Ha hagyjuk, hogy a megalkuvás és a kényelem diktáljon akkor, amikor ki kellene állnunk a jóért, számos lehetőséget fogunk elhalasztani, hogy segítsünk azoknak, akiknek a bűn ártott.

Justo E. Morales
Southern Adventist University
Fordította: Baksa Viktória