Mai szakasz: Jób 36

Elihunak, a fiatal szónoknak hosszú mondandója van. Elkezdte a 32. fejezetben és most a 36-ban folytatja. Úgy beszél, mintha attól félne, hogy elveszik tőle a mikrofont. Lehetséges, hogy valaki a hallgatói közül fel akart állni és el akart menni, mert Elihu ezt mondja: „Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom." Több igazságot akar tulajdonítani Alkotójának, és bizonyos abban, hogy hallgatósága elfogadja szavait, mert nem hamisak azok (1-4. vers).

Elihu néhány hitelvi pontot akar bemutatni: Isten hatalmas és nem néz le senkit sem. Ez ugyanaz, mintha ezt mondaná: „hatalmas az ő lelkének ereje” (5. vers). Isten nem kíméli meg a gonoszok életét, de igazságot szolgáltat a szegénynek (6. vers). Nem veszi le a tekintetét az igazakról. Mi tudjuk azt, hogy Jelenések 3:21 szerint a győztesek, vagy az igazak a királyok Királyával, Krisztussal azonos királyiszékben fognak ülni. Elihunak már korábban hallania kellett erről, mivel pontosan ezt mondja: „királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak" (7. vers).

Elihu nem egy olyan végidei elképzeléssel foglalkozik miszerint Istennek segítségre lenne szüksége, hogy felépítse országát ezen a Földön. Igazat mond, de más összefüggésben. Ha valaki meg van láncolva és a nyomorúság ruháiba van felöltözve (mint Jób), akkor Isten elmondja nekik tetteiket és bűneiket, mert fennhéjázó módon viselkedtek. Kinyitja a fülüket, hogy megfenyítse őket, és felszólítja, hogy bánják meg bűneiket (8-10. vers).   

Az emberek döntésére Isten a következő tettekkel válaszol: ha engedelmeskednek és Istent szolgálják, napjaikat jó és kellemes dolgok fogják kitölteni (11. vers). Noha evangéliumi igazságként hangzik, és nagyon is az, a csavar itt mégis ott látható, hogy a történelem nagy küzdelem szemlélete nélkül Elihu ezeknek az ígéreteknek a teljesedését itt és most várja, és csakis materiális szempontból. A rossz hír az, hogy ha nem engedelmeskednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki, mert nem igényelték a megváltást (12-13. vers). Elihu szerint a kötés és oldás Isten részéről itt a Földön történik, és ha fiatalon halnak meg, ez pontosan ezért van (14. vers). 

„A gazdag rossz, a szegény jó” szocialista elképzelést alkalmazva Elihu azt sugallja, hogy Isten „a nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket” (15. vers). Modern szocialista tudósok Elihuhoz hasonlóan azt vallják, hogy a szegények és elnyomottak jók és mindenki más gonosz. A Biblia üzenete az elnyomással kapcsolatban az, hogy az igazak sátán általi elnyomása és a lelki nyomorúság minden formája a Szentlélek hiányának tudható be. Elihu az anyagi szegénységre és az anyagi elnyomásra  összpontosít, miközben Jób, Mózes, Jézus és a Biblia a lelki szegénységre és a lelki elnyomásra. A hűségesek asztala telve lesz lelki javakkal és a mennyei bírósági ítélet támogatni fogja őket (15-16. vers). Isten szolgája már életében kezeli a bűn kérdését, és nemcsak úgy félszívvel. Ha nem kezeli a bűnt, Isten félre fogja tenni őt az útból és a gazdagsága nem fog segíteni rajta, mivel gonoszsághoz folyamodott (17-21. vesr).   

A 22-32 versek között Elihu az Istenről alkotott képét akarja bemutatni nekünk. Az Isten nagyon hatalmas; kicsoda taníthatja Őt? Ki kérheti számon Őt? Ki mondta: „Igazságtalanul cselekedtél?” Emlékezz arra, hogy fel kell magasztalnod az Ő tetteit, amelyeket az emberek szemlélnek. Az emberek távolról látták isten tetteit. Isten hatalmas és mi nem tudjuk éveinek számát, és ki sem nyomozhatjuk azokat. Isten növeli a vízcseppeket úgy ahogy akarja, ami azt eredményezi, hogy a felhők esőt hullatnak a nagy emberekre (22-28. vers). Úgy tűnik, hogy Elihu itt arra utal, hogy ha valaki nagy ember, az eső az ő földjére fog esni. Azt mondja, hogy az ember nem tudja teljesen megérteni a felhő terjedését, és Isten sátrának dörgését. Kiterjeszti fölötte világosságát és beteríti a tenger gyökereit. Megítéli a népeket, táplálékot ad gazdagon. Kezében hordja a villámot és parancsol neki, hogy lecsapjon, mennydörgése a közelgő vihart jelzi. (29-32). Elihu elmondja, hogy (saját megértése szerint) Isten hogyan bánik az emberrel. Az áldottak Istentől kapnak üzenetet, de azok, akik magukat felmagasztalják nem kapnak. 

Drága Istenünk!

Tőled származik a valódi bölcsesség, és mi áldjuk ezért nagy neved! A te jövendöléseid nélkül mi elveszünk a magyarázatokban. Köszönjük a próféciák biztonságát! Ámen!

Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea

Bírák 1

A Józsué halála utáni korszak egészen jó kezdet volt Izrael életében. Istent keresték, Őt kérdezték meg döntésük előtt. „Ki menjen legelőször közülünk…?” Júda és Simeon hűségesek voltak. A következő kifejezés azonban az első fejezet másik fontos témájául szolgál: „nem űzték ki”. Ez nagyon messze állt Isten szándékától, mert az Úr akarata az volt, hogy a kánaánitákat maradéktalanul távolítsák el. A 27-28. versben ezt olvashatjuk: „… a Kananeusoknak tetszett ott lakni azon a földön. … Izráel adófizetőjévé tette a Kananeust; de elűzni nem űzte el”. Izrael elbukott azon a területen, hogy nem engedelmeskedett teljes mértékig Istennek, és ez azzal a szomorú következménnyel járt, hogy Isten iránti szeretetük egészen a szívük mélyéből tűnt el.   

Amint ezt a fejezetet olvasom, lelkünk négy ellensége jut eszembe, amelyeket Isten teljesen ki akar ütni belőlünk: a vádló lelkületet, a gyűlölködést, a kapzsiságot és az irigységet. Mind a négy ellenség az énünket ülteti szívünk trónjára. A Vádoló lelkület így szól: „Tartozol nekem, és meg kell fizetned azért, amit tettél!”; a Gyűlölködés így: „Az enyém vagy, és uralkodom rajtad!”; a Kapzsiság így: „Többel tartozom magamnak, mint amennyim van!”; az irigység pedig így: „Isten több áldással tartozik nekem, hiszen másokhoz viszonyítva kevesebbet kapok!” Lehet, hogy ezen ellenségek mindegyike felett részleges győzelmet aratunk Isten segítségével, és egy-egy rövid időre elenyésző lesz hatalmuk életünkben. Ám ha engedjük, hogy tartósan ott maradjanak lelkünkben, az olyan, mintha földünkön hagynánk a kánaánitákat – szaporodni és erősödni fognak, akár a rák, és lelki életünk ugyanolyan változékony és ingadozó lesz, mint Izrael nemzete a Bírák korában. Minden esetben Istent állítjuk félre, és énünk kerül a trónra.

Brennon Kirstein

A Southern Adventist University káplánja