Ez a fejezet Ámós öt látomásából hármat ír
le, amelyek az Izraelre váró ítéletről (1-9. vers) és az Amáziással, Béthel
papjával való összeütközéséről szólnak (10-16. vers).
Az első ítélet az éhínség (1. vers). A
sáskák, Isten haragjának eszközei özönlik el a földterületet, hogy elpusztítsák
annak szépségét és termését, ennek következtében pedig éhínség sújtsa lakóit.
Isten hosszan tűr népéért, de nem mindig, különösen akkor nem, amikor ennyi gonoszságra
vetemednek. Mégis, az ítéletben benne volt Isten kegyelme. A rovarok csak a sarjút
pusztították, ami kevésbé értékes az első terméshez képest.
Jegyezzük meg, hogy az a kegyelem, amit Isten ad nekünk, sokkal nagyobb
jelentőségű és értékesebb, mint az, amit megvon tőlünk. Ez a tudat arra
kellene, hogy ösztönözzön, hogy hálás szívvel rendeljük alá magunkat az Ő
akaratának akkor is, amikor csalódások érnek.
Látva a sáskák szörnyű munkáját, Ámós közbenjárt Izraelért (2. vers). A
próféták feladata volt imádkozni azokért az emberekért, akiknek prófétáltak, így
bizonyítva, hogy bár ítéletet hirdetnek az emberek ellen, mégsem
gyönyörködnek pusztulásukban. A tűz általi ítéletről szóló látomásban (4. vers)
Isten megmutatja, hogy sokféle módon tudja alázatra nevelni a bűnöst. A
perzselő szárazság tüze, melyet Isten hívott elő, szörnyű dolgokat tett; a
legmélyebb víztározókat is kiszárította, mutatva, hogy Isten látogatásait semmi
sem állíthatja meg. A próféta ismét közbenjárt a bűnösökért. Elismerte, hogy
Izrael népe az ellenséges seregek korábbi pusztításai miatt igen
megfogyatkozott. Az Úr újra megenyhült, és elhalasztotta az ítéletet, mert a
prófétai közbenjárás valóságosan megváltoztatja Isten viszonyulását a néphez.
A harmadik látomás, a függőón (7. vers),
emlékeztet minket, hogy Izrael egy erős fal volt, melyet az Úr emelt. De most
Isten a falon áll a mérőónnal, és nem azért, hogy szilárdan tartsa a falat,
hanem, hogy megmérje, és ítéletet hozzon rá, mert nem felelt meg elvárásainak.
A büntetés ezúttal bizonyos. Jegyezzük meg: eljön az idő, amikor már azokat sem
menti meg többé az Úr, akiket korábban igen sokszor megkímélt.
Ámós többszöri közbenjárása ellenére Izrael tovább vétkezik. Sőt, üldözte a
prófétát. Amáziás, a bétheli aranyborjú-imádati hely főpapja, panaszkodott
Jeroboám királynak a próféta miatt, de véletlenül sem említette meg a próféta
imáit a népért. Figyeljük meg, hogy a szentséget tettető főemberek gyakran a
valóban szent életű személyek legádázabb ellenségei.
Ámós ott prófétált, ahova Isten kinevezte (14, 15. vers). Bizonyságot tett arról,
hogy Isten akkor hívta el őt, amikor még csak egy marhapásztor volt, és nem
azért, hogy féljen az emberektől, hanem, hogy Isten akaratát teljesítse. A
talentumai Istentől származtak (12. vers). Próféta volt, nem végzettsége
szerint vagy főállásban, hanem mert Isten elhívta, hogy megdicsőítse Őt,
szolgálja az embereket és jót cselekedjen.
Ámós elítéli Amáziást, amiért elutasítja Isten ítéletét (16-17. vers). Amikor pedig
Amáziás el akarta hallgattatni Amóst, a próféta
megjövendölte neki a felesége és gyermekei sorsát. A feleségét prostituáltként
fogják kezelni, a fiai és lányai háborúban halnak meg kard által, a pap pedig
élni fog, hogy mindezt lássa, majd pedig fogságba viszik, és idegen földön hal
meg. Mivel bálványimádatra tanította a népet, ezért Isten megállítja ebben a
bűnben. Sajnos néha látnunk kell azt, hogy másokat mi vezetünk bűnbe, ezért
Isten ítélete miattunk sújtja őket.
Deepati Vara Prasad, Ph.D.
Watchman Publishing House, India
Fordította: Rajki
Dávid