2014. szeptember 30., kedd

Mai szakasz: Mikeás 4

Az első világháború kitörése után, H. G. Wells írt egy könyvet „A háború, amely véget vet minden háborúnak” és ez a kifejezés szinte szállóige lett abban az időben. Sajnos azonban az nem az utolsó háború volt, mert úgy tűnik, hogy napjainkban vég nélküli háborúkban élünk. Emberek összefognak, és más embercsoportok ellen indítanak háborúkat teológiai, politikai és néha gazdasági alapon.

Jézus ezt mondja „Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég” (Mt 24:6).

Gyakran hallom emberektől, hogy a világunkban zajló szörnyű konfliktusok az Úr közeli eljövetelét jelzik. De Jézus figyelmeztet, hogy legyünk türelemmel, mert ez még nem a vég. Jézus azt mondja, hogy a világ háborúk zűrzavarában lesz addig, amíg vissza nem tér, és ez így is van. Háborúk mindig is voltak az emberi történelemben. De Mikeás ígérete ez: „És sok népek között ítéletet tészen, és megfedd erős nemzeteket nagy messze földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak” (Mik 4:3).

Csodálatos ígéret. Imádkozzunk, hogy ez a nap minél hamarabb eljöjjön. Maranatha! „Jöjj el Urunk!” „Ámen, bizony jövel Uram Jézus!” (Jel 22:20).


Gordon Bietz, D.Min.
a Southern Adventist University dékánja

Fordította: Rajki Dávid


2014. szeptember 29., hétfő

Mai szakasz: Mikeás 3

Az Egyesült Államokban törvény védi azokat az alkalmazottakat, akik felfedezik azt, hogy cégük, amelynél dolgoznak törvénytelen tevékenységet folytat.  Ezt a törvényt A besúgók 1989-es védelmi törvényének (The Whistleblower Protection Act of 1989) nevezik, amely védelmezi azokat az állami alkalmazottakat, akik jelentik a képviselők szabálytalan eljárásait.     

Mikeás nem kapott fizetést a vezetőktől vagy más prófétáktól az Izraelben végzett munkájáért. A harmadik fejezetben egy nagyon erőteljes üzenetet közvetít a hatalmon levők felé: „Halljátok meg, Jákób elöljárói, Izráel házának vezetői! Nem tinektek kell-e ismerni a törvényt? Ti gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat! Lenyúzzátok az emberekről a bőrt, és csontjaikról a húst” (1-2. vers - új prot. ford.).

Ellen White Az apostolok története című könyvében ezt mondja: „Ünnepélyes felelősség nyugszik azokon, akik vezetői szolgálatra kaptak elívást, hogy munkálkodjanak Isten egyházában” (Budapest, 2001, Advent Kiadó. 62. oldal). Ilyen egyszerű: a vezetők körül mindig vannak emberek, akik látják őket, és kiterjedt befolyásuk miatt nagyobb felelősségük van Isten előtt, hogy keresztényi példaadó módon éljenek mindenben.  

Bizonyos értelemben mindenki vezető, mivel a vezetés befolyást jelent, és mindannyian rendelkezünk befolyással. Amikor nem mutatunk keresztényi erényeket – trágár nyelvezetet használunk, elveszítjük türelmünket, nem vagyunk alázatosak –, akkor helytelenül mutatjuk be a Megváltót, Akit szolgálunk. 


Gordon Bietz, D.Min.
a Southern Adventist University dékánja


2014. szeptember 28., vasárnap

Mai szakasz: Mikeás 2

Miközben az első fejezet világosan beszél az ítéletről, Mikeás nem hagyja olvasóit remény nélkül. A második fejezetben arról biztosít bennünket, hogy létezik egy maradék, amelyet Isten összegyűjt és megment az ellenségtől.

Olyan képeket alkalmaz, amelyeket a vidéki ember könnyen megért, mint például azt, hogy Isten biztonságos helyre gyűjti az övéit, ahogyan a juhokat a karámba terelik (12. vers). Általános emberi szükséglet, hogy legyen számunkra egy biztonságos hely, egy otthon, ahol gondoskodnak rólunk. Jézus azt mondta, hogy ne nyugtalankodjék a szívünk, mert Ő helyet készít nekünk, ahol örökre Vele lehetünk (Jn 14:1). Az a hely, amelyet Ő készít nekünk az oltalom és a biztonság helye lesz; igen, ebben reménykedünk.  

Láttam egy rajzot két eszkimóról, akik jégbe vágott lékek mellett horgásznak. Az egyik eszkimó akkora léket vágott, amekkorát a horgászáshoz megfelelőnek gondolnánk. A másik egy nagy léket vágott, akkorát, hogy egy egész bálna átférhetett rajta. Hitt abban, hogy egy nagy halat fog majd.

A remény az a bizalom, hogy egy szebb nap közeledik. Pál azt mondja: "Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk" (1Kor 15:19). Ha az élet igazságtalannak is tűnik, vagy kibillent az egyensúlyából, tudom, hogy egy napon minden rendbe jön.

Reményünk az Úrban van, aki olyan egyensúlyt, harmóniát és biztonságot hoz teremtett világába, amely örökké megmarad.  

Gordon Bietz, D.Min.
a Southern Adventist University dékánja


2014. szeptember 27., szombat

Mai szakasz: Mikeás 1

Egyszer láttam egy lökhárító feliratot az egyik autón, amely így szólt: „Az emlékezés kedvéért, Isten mindent feljegyez.” Zavar az téged, hogy életedről feljegyzés készül? Mennyire örülnél egy olyan közzétett listának, amelyen minden általad meglátogatott internetes oldal szerepelne, amelyet valaha meglátogattál, vagy gondolataid olyan gyűjteményének, amelyeket valaha gondoltál, vagy egy olyan hangfelvételnek, amelyen minden általad kimondott szó szerepelne?

A „korrektség” eme korszakában egyáltalán nem kívánatos az, ha valakit ítélkezőnek bélyegeznek. A mai társadalomban sok ember olyan magatartást tett magáévá, amely ezt mondja: „Élj, és hagyj másokat is élni!”, és soha ne ítéld meg viselkedésüket, mert az „nem rád tartozik!”

Egy könyv címe felteszi a fontos kérdést: És mi lett a bűnnel? (Karl Menninger, Hawthorn Books, 1973). Jó kérdés! Hallottam olyan lelkészekről, akik olyan helyzetekkel küszködtek, hogy a gyülekezet tagjai nyílt bűnben éltek, a bűnbánat minden nyilvánvaló jele nélkül, és a gyülekezet bizottsága nem gondolt arra, hogy töröljék őket a névsorból. Elterjedt az a vélemény, hogy „nem vagyok a felebarátom őrizője, és amit tesz, az nem rám tartozik.” Általánosan elfogadott vélemény lett, hogy addig, amíg másoknak nem árt vele, nem foglalkozunk az üggyel.  

Vajon nincs itt az ideje annak, hogy nevén nevezzük a bűnt? Ellen White így fogalmaz: „A világnak emberekre van a legnagyobb szüksége – olyanokra, akik el nem adhatók és meg nem vehetők, akik lelkük mélyéig igazak és becsületesek; olyan emberekre, akik merik a bűnt nevén nevezni; olyan emberekre, akik az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket,; olyan emberekre, akik kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég!” (Ellen G. White: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 55. oldal). A vezetőknek foglalkozniuk kell azokkal, akik meggyalázzák Isten szent nevét.

Mikeás ítéletről szóló üzenete nem tette őt népszerűvé, de a végidei ítélet világos üzenete a Bibliának, és nekünk ezt szem előtt tartva kell élnünk.


Gordon Bietz, D.Min.
a Southern Adventist University dékánja


2014. szeptember 26., péntek

Mai szakasz: Jónás 4

Hát nem érdekes, hogy ez a nagy evangélista otthagyta az embereket, akiket bűnbánatra hívott? Nemcsak a hegyek felé indult, hanem tulajdonképpen még vitatkozott is Istennel. Meg akarta győzni Őt, hogy engesztelhetetlennek kellene lennie.  Valósággal „haragra gerjedt” Isten kegyelme miatt!

Miért is haragudott? Megvolt a saját elképzelése arról, hogyan kell Istennek cselekednie, de Ő most nem úgy tett.  Továbbá, meg akart halni, mert a dolgok nem az ő tervei szerint alakultak.

Hányan követjük el ugyanezt!  „Istenem, én inkább meghalnék, minthogy elfogadjam a te akaratodat.”  Gyakran hallom ezt idősebb emberektől, akik túlélték maguk által várt végüket. Én is úgy végezhetem egy nap, mint aki így szól: „Istenem, engedj most meghalni!” Ám itt most nem egy halálos ágyán fekvő, szenvedő emberről beszélünk, hanem egy házsártos, önfejű prófétát látunk, aki nem azt kapta, amit szeretett volna. A saját elképzeléséhez szerette volna igazítani Istent, a saját tetszésére.

Van azonban jó hír is: a négy fejezeten át, Jónás végig beszélget Istennel. Vitatkozik Istennel, megharagszik rá. Jónás haragja és undoksága ellenére Isten a könyv végén mégis még mindig szól hozzá, annak ellenére is, hogy a prófétát nem érdekli a városban élő 120 ezer ember sorsa.

Ez számunkra is tanulságos lehet. Tartsuk fenn a párbeszédet Istennel, és Ő is fenn fogja tartani azt velünk. Az Úr sokkal inkább szeretné, hogy akár mérgesen is, de beszélj vele, minthogy egyáltalán ne szólj hozzá. A kommunikáció megszüntetése a gonosz forgatókönyvének első számú eszköze.

Jónás könyve meglehetősen furcsa, hacsak nem Isten lenyűgöző szeretetének, kegyelmének és teremtményei iránti hosszútűrésének szemszögéből nézzük.

Ébredéskor, minden egyes reggel meg kell köszönnünk Isten irántunk való irgalmát. A prédikátor, Glenn Coon mondja hallgatóságának, hogy minden reggel tíz dologért kell dicsőítenünk Istent, majd hozzáteszi: „Ha nem jut eszedbe tíz dolog, amiért hálát adhatnál Istennek, és dicsőíthetnéd Őt, tartsd csak vissza 5 percig a lélegzetedet és próbáld újra!”

Nem kell negatív Jónásnak lenned, de folyamatosan fenn kell tartanod a párbeszédet Istennel és dicsérnek kell Őt! Végtére is Isten terve az, hogy a te átadott életed által embereket mentsen meg.

Jim Ayer
Adventista Világrádió
Generál Konferencia
Fordította: Csala Beáta


2014. szeptember 25., csütörtök

Mai szakasz: Jónás 3

Szeretem, ahogy a harmadik fejezet kezdődik: „És lőn az Úrnak szava másodszor is Jónáshoz.”  Annyira örülök, hogy másodszor is kapunk esélyt Urunk szolgálatára! A Biblia tele van második esélyekkel. Lássuk csak Izrael népét! Mennyei Atyánk újra és újra megpróbálta magához fordítani önfejű gyermekeit. Nem minden történet végződik jól, de hadd mutassak rá azért egy párra. Dávid király, Salamon és Sámson csak néhány példa a „második esélyre”, ami végül jóra vezetett, az örök életre.

Megkísérthet a kétkedés, hogy ez csak a bibliai időkben fordulhatott elő, a mai, modern idők Istenénél nem. Ad még vajon Isten ma is második esélyt? Egyértelműen állíthatom, hogy igen. Én vagyok erre a legjobb példa. Én, aki Istenhez tértem, majd elcsábított e világ csillogása és aranya. De hála Istennek, Ő újra megszólított, és Isten kegyelméből másodszorra teljesen magával ragadott.

Isten kegyelme azonban nem csak azoknak szól, akik egyszer már vele jártak, majd eltávolodtak tőle, hanem minden egyes embernek, mindenütt! S az a nap, amikor Jónás a király palotájába ment, második esély volt Ninive lakosainak is. Micsoda evangélistának kellett lennie, hiszen az egész város népe, több mint százezer ember, megszívlelte bűnbánatra hívó, megváltásról szóló üzenetét!

A híres prédikátor, John Wesley szavait juttatja ez eszembe: „Adjatok nekem száz embert, akik semmi mástól nem tartanak, csak a bűntől, és semmi másra nem vágynak, csak Istenre, legyenek akár egyházi személyek, vagy laikusok, ők egyedül megrengetik a pokol kapuit és felállítják a mennyek országát e földön.”
Ahogy Jónás a Szentlélek erejével prédikált, megrázta a pokol kapuit és a Menny Istene felé fordította az embereket. Mit tud Isten tenni egy neki teljesen elkötelezett ember által?  Bármit, amit csak akar, elvégre is, Ő az Isten! Valamit azonban még figyelembe kell vennünk!

A sorsod, ahogyan Jónásé is, csak rajtad áll. Isten teljesen eltervezte az életedet, de nem tesz semmit, csak ha 100 százalékig átadod neki az irányítást. Jézus Krisztus nemcsak azért halt meg a kereszten, hogy megmentsen téged, hanem hogy az Ő szolgálatát választhasd, a szolgálatot, amit Ádám és Éva az Édenkertben eldobott magától.

Ha ma átengeded neki életed irányítását, csodálkozni fogsz, mennyi életre leszel majd hatással, és mennyit változtatsz meg az örökkévalóság számára!

Jim Ayer
Adventista Világrádió
Generál Konferencia

Fordította: Csala Beáta


2014. szeptember 24., szerda

Mai szakasz: Jónás 2

Talán semmi sem segít az embernek annyira Isten akaratára összpontosítani, mint az, ha egy tengeri teremtmény nyálkás hasában ül. Most már Jónás teljes és osztatlan figyelme az Úré volt. Ott töltött három napot és éjszakát mielőtt segítségül hívta volna az Atya nevét. Milyen makacs volt!

Amikor Jónásra gondolok, mindig az a szomorú dolog jut eszembe, hogy én még makacsabb vagyok, mint ő volt! És te? Képzeld csak el, hogy Isten mindig reményteljes jövőt tervez nekünk! És mindennek a csúcsa, hogy uralkodásra kapunk képzést, mely ahhoz szükséges, hogy Istennel ülhessünk a trónon, és együtt kormányozzuk az egész univerzumot egy örökkévalóságon át. De ahhoz, hogy úgy uralkodjunk, munkatársaivá kell válnunk mások megmentéséért. Milyen csodálatos terv!

Időnként azonban úgy tűnhet, hogy amit Isten tervez az életünkben, az nem túl csábító; vagy hogy igen kevés esélyt látunk arra, hogy a szeretettel és irgalommal teljesítsük hívását. Ám Isten csak azt kéri, hogy Rá összpontosítsunk, és ne a világra!

A kilenc versnyi elbeszélésben felfedezhetjük az emberi gondolkodás folyamatát. Némi önvizsgálat során Jónás rájött, hogy az élete romokban hever, és az Isten felé fordulás tűnt az egyetlen járható útnak számára. Figyeljük meg, hogy mikor Jónás visszafordította tekintetét az Atya lakhelye – a szentély – felé, akkor újra látni kezdte az Úr megváltó kegyelmét (8. vers). Hozzá kiáltott, és Isten válaszolt neki az által, hogy az „óceánjáró taxi” azonnal kivitte Jónást a szárazföldre, és minden teketória nélkül ki is tette ott.

A komoly segélykiáltásra mindig válaszol az Isten. Gondolok itt Péter esetére, amikor kezdett a tarajos hullámokba süllyedni, és kétségbeesetten azt kiáltotta: „Uram, segíts nekem”, a Király azonnal reagált kérésére. Ezt követően Jézus és Péter kart karba öltve sétáltak vissza a hajóhoz a víz színén! Vessünk egy pillantást egy másik személy életére, akit saját cselekedetei juttatnak tragikus helyzetbe, a gadarai megszállottra. Olyan mélyre csúszott a bűn lejtőjén, hogy segélykiáltása már nem volt hallható onnan. De Jézus Krisztusnál még az is segítségre talált, aki szemmel akinek szemmel láthatóan a kárhozat volt már a sorsa, és csak szívében tudott kiáltani. Urunk átgyalogolt a tengeren, hogy elérje ezt a nyomorult férfit, és megszabadítsa a végső romlástól.

Nem számít, hogy ki vagy: egy szökött próféta, egy hullámokba süllyedő ember, egy démonok által megszállt személy, vagy bárki más –, Isten válaszolni fog a segélykérésedre. Miután már egyszer megmentett minket, itt az ideje, hogy meghalljuk szavát, és kövessük Őt. „Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ézsaiás 30:21 – új prot. ford.). Emlékezzünk: az Úr terve az, hogy lelki jólétünket biztosítsa, és az igazság útján vezessen bennünket.
Jim Ayer
Adventista Világrádió
Generál Konferencia
Fordította: Baksa Viktória


2014. szeptember 23., kedd

Mai szakasz: Jónás 1

Más prófétákkal ellentétben Jónás könyvének középpontjában ő maga, és Istennel való személyes kapcsolata áll. A négy fejezeten át végig azt láthatjuk, hogy az Isten és Jónás közti összjáték nagyon szoros és személyes jellegű. Én kicsit még irigylem is Jónást a személyes, hallható párbeszédek miatt, ami köztük zajlik. Végül is melyikünk ne szeretné, hogy Isten személyesen szóljon hozzá? Lehet, hogy Ő már most is beszél hozzánk, mi viszont úgy döntünk, hogy becsukjuk a fülünket, így engedve utat annak a kifogásnak, hogy: „Uram, nem hallottam, mit mondtál.”

Jónás nem tudta ezt a kifogást felhozni, amikor Isten azt mondta neki, hogy menjen, és hirdesse az Úr üzenetét Ninivében. Isten hangja és utasítása teljesen érthető volt. Hallod Isten hangját, amint ezt mondja: „Ezen az úton járjatok” (lásd Ézs 30:21)? Vagy nem veszel tudomást a hangjáról, hogy utána letagadhasd, hogy hallottad? Ha nem hallod Isten hangját, amint hozzád szól, akkor már a kereszténységed gyökerénél van problémád. Hogy miért? A mi Istenünk tegnap, ma és örökké ugyanaz. Szólt az Ő népéhez az Ószövetségben, szólt hozzájuk az Újszövetségben, és szól a népéhez ma is. Hogy honnan tudom? Hadd kérdezzem meg: az Ő nyájához tartozol? Ha igen, akkor ezek a szavak neked szólnak: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem” (lásd Jn 10:27)

Azt is felfedezhetjük a Zsid 3:7-8-ban, hogy Pál elvárta olvasóitól, hogy hallják Isten hangját: „Ezért, amint a Szentlélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” A Jel 3:20-ban pedig Jézus újra így szól hozzánk: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.” Isten hangját csak egy darabig hagyhatjuk figyelmen kívül, és Jónáshoz hasonlóan nekünk is szükségünk van egy „tengeri szörny”-élményre ahhoz, hogy megtanuljunk Istenre hallgatni, és Őt követni.

Egyszer mindenki meghallja Isten hangját, akkor azonban csak azok fognak a feltámadásra felébredni, akik már hozzászoktak, hogy rendszeresen hallgassanak erre a gyönyörű hangra. János beszélt erről az időpontról az 5. fejezet 28-29. verseiben: „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.”

Nyilvánvaló, hogy még Isten prófétai sem immunisak a lelki hanyatlással szemben, és nem mindig figyelnek Isten hangjára a mindennapi kis dolgokban, amik aztán a nagyobb, súlyos kimenetelű „Jónás eseményekhez” vezetnek. Az utasítások követése nem tartozott Jónás legjobb képességei közé, ő a nehéz úton tanulta meg, hogy igencsak érdemes meghallani Isten hangját, és követni az utasításait. Remélhetőleg most te is figyelsz és tanulsz, hogy gyorsabban reagálj Isten kéréseire.
Jim Ayer
Adventista Világrádió
Fordította: Kóczián Károly
(Az igehelyek az új protestáns fordításból valók – a szerk.)


2014. szeptember 22., hétfő

Mai olvasmány Abdiás 1

Ez az Ótestamentum legrövidebb prófétai könyve, mindössze 21 versből áll. Milyen útmutatást nyert vajon Izrael népe ebből a kis könyvből, és miben segíthet ma nekünk?

Abdiás üzenete Edom ellen szól, ahol Ézsau leszármazottai éltek. Az izraeliták és az edomiták Izsák két fiának utódai voltak (1Mózes 27). Az elsőszülöttségi jog körül kialakult konfliktus miatt azonban élethosszig tartó ellenségeskedés támadt a két vérszerinti testvér, Jákób és Ézsau között.
Edom történelme a Törvény folyamatos megszegéséről szól. Az atyák hamisságát a következő generációk gyermekei is követték.  (Lásd 2Móz 20:5). Az edomiták jóval Ézsau halála után is gyűlölték az izraelitákat, és az ellenségeskedés folytatódott, különösen az után, hogy nem engedték meg Izrael fiainak, hogy a rövidebb úton, Edom földjén keresztül haladjanak át Kánaán felé (lásd 4Móz 20:14-21).

Nagyon szemléletes Abdiás leírása Edomról: „Szíved kevélysége csalt meg téged" (3. vers). Az edomiták rendkívül büszkék voltak a magas hegyen álló erődítményükre, amelyben számos földalatti víztárolójuk volt az esővíz összegyűjtésére. Szelának hívták ezt az ősi erődöt, ma Petra-ként ismerjük. A turisták ma is látogathatják, többnyire lóháton. Egy mérföld hosszú, keskeny szurdokon keresztül lehet megközelíteni, amely néhol alig szélesebb, mint egy ember kitárt karjai. Az edomiták nemcsak büszkék voltak erődjükre, de biztonságban is érezték ott magukat.

Milyen tanulságokat nyújt számunkra ma Abdiás?
1.Ézsau jellemének és leszármazottai büszkeségének története tanulságul szolgál minden családnak, vagy nemzetnek, amelyet a büszkeség éltet. Megfigyelhetjük ezt a következő nemzedékek és népek életében. „Kevélység jár a megromlás előtt és a bukás előtt felfuvalkodottság” (Péld 16:18).
2.Ugyanakkor ezen a földön az elért eredményekkel és a mások ellen véghezvitt dolgokkal való büszkélkedés sem tart örökké. „Ahogy te cselekedtél, úgy cselekszenek veled is” (15. vers).
3.Isten méltányosságáé és jóságáé lesz az utolsó szó. „De a Sion hegyén szabadulás lesz, és szent lesz az” (17. vers).

Herbert Edgar Douglass,
a teológia doktora
Fordította: Csala Beáta


2014. szeptember 21., vasárnap

Mai szakasz: Ámos 9

Ez a fejezet, az Ámos által lejegyzett utolsó látomás, egymástól tisztán elkülönülő két részre tagolódik. Az első Izrael pusztulásáról (1-10. vers), a második pedig Izrael helyreállításáról (11-15. vers) szól.

Ámos megpillanthatja a Menny fejedelmét, amint lázadó népének megbüntetésére készül. Az Úr az oltár előtt állva megparancsolja a pusztító angyalnak, hogy üsse meg az oszlopfőt, és döntse romba az épületet. Az egész szerkezet elpusztításának célja mindenki halála, hogy senki se menekülhessen meg (1. vers). Hiábavaló a menekülést még csak megpróbálni is, mert az Úr bárhol rájuk talál (a mennyben, vagy a pokolban, képletesen szólva), akár a Karmel-hegy csúcsán, akár a tenger fenekén, a föld legmélyebb pontján próbálnak elbújni (2-3. vers).

A gonosz izraeliták még a fogságban sem lesznek biztonságban a fegyverektől (4. vers). Isten, a Seregek Ura, ég és föld uralkodója képes véghezvinni akaratát. Érintésére megolvad a föld és eltűnik. Árad és apad, mint Egyiptom folyója, és minden lakója gyászol (5. vers). „Aki fönn az égben építette meg lakhelyét, és annak boltozatát a földre alapozta; aki előhívja a tenger vizét és kiönti a föld színére: az Úr az Ő neve” (6. vers) Számára semmi sem lehetetlen. Izrael csak azzal a feltétellel volt kiválasztott nép, hogy engedelmeskedik az Úr szavának, és hirdeti az Ő nevét minden nemzetnek, hogy Isten nagy családjába hozza őket. Ebben az értelemben Izrael és Etiópia egyaránt fontos az Úr számára. Ő az Egyetlen, aki kihozta Izrael népét Egyiptomból, és Kánaán földjére vezette őket. Ő hozta ki a filiszteusokat Kaftórból és a szíriaiakat Kirből. Az Úr határozatai véglegesek, tehát Izrael fogsága elkerülhetetlen.

Isten azonban kegyelmesen megígéri, hogy a maradékot megmenti (7-8. vers). Megrostálja Izraelt, és a szenvedés megkülönbözteti Isten valódi követőit azoktól, akik bűneikhez ragaszkodnak. Isten népe között minden gonosz, aki kétségbe vonta az Ő útjait, elpusztíttatik.

Ámós most Isten népének büntetésétől a jövőbeni fényes és dicsőséges helyreállítás ígérete felé fordul. Amikor Júda és Izrael nem tudott felnőni a megígért jövőhöz, Isten terve csak a babiloni fogságból visszatért hűséges maradék életében következhetett be. Az Úr fel akarta emelni Dávid házát lelki Izraellé. A történelem bizonyítja, hogy a lelki falak sérülései csak részben kerültek kijavításra, és a lelki romokat csak bizonyos mértékig takarították el. Amikor a zsidó nép elutasította Megváltóját, az Izraelnek ígért áldások Ábrahám lelki utódainak, Jézus Krisztus követőinek adattak.
A 13-15. versek kifejezően ábrázolják az áldások sokaságát, amiket a szó szerinti Izrael kaphatott volna, de most már Isten igaz Izraelére szállnak. Az Ábrahámnak adott ígéret, mely szerint utódai öröklik Kánaán földjét, csak részben teljesedett, amikor Józsué az Ígéret földjére vezette Izrael gyermekeit. A csodálatos ígéret végső beteljesedése akkor jön el, amikor a Szent város, az Új Jeruzsálem alászáll Istentől a Mennyből és véglegesen, mindörökre a Földön, Kánaán földjén marad. Nincsen már messze az a nap!

Deepati Vara Prasad, Ph.D.
Watchman Kiadó, India
Fordította: Csala Beáta


2014. szeptember 20., szombat

Mai szakasz: Ámos 8

Az érett nyári gyümölcsökkel teli kosár látomása ebben a fejezetben az Izrael romlásáról szóló jövendölés mielőbbi bekövetkezésére utal. Az Úr számadásra hívja a kizsákmányolókat a szegények elnyomásáért és eljövendő pusztulásuk nagy gyász idejét hozza el rájuk (4-10. vers).  A bálványistenek után járó nép büntetése Isten szava szerint az éhínség lesz. (11-14. vers).

Az érett gyümölccsel teli kosár jelentése, hogy a nép megérett az ítéletre. AZ Úr isteni hosszútűrése csak a bűn folytatását eredményezte. Izrael készen állt a fogságba hurcolásra, ahogy a madarász kalitkája vonzza a tőrbe csalt madarat. Már semmit sem tehettek a gyümölcstermés érdekében, mert elérkezett az aratás ideje.  A terméssel aszerint bánnak majd, amilyen gyümölcsöt termett.

Az ellenség kezébe adatva, Izrael egész földjét holttestek borítják és a gonosz élvezetek templomi énekei siránkozássá változnak majd (3. vers).  A kizsákmányolókon nem segít gazdagságuk, és rá kell döbbenniük, hogy bűnterhes életük ítéletet hozott fejükre (4. vers). Akik alig várták az újhold, vagy a szombat végét, amit ugyan képmutatóan, formálisan megtartottak, de igazi lelki odaadás nélkül. Akik mindent megtettek, hogy hazugság és megtévesztés által gyarapítsák vagyonukat (5. vers). Jól mutatja, mire voltak képesek a legkisebb anyagi haszonért is, hogy ezüstpénzért megvették a szegényeket, vagy egy pár saruért a rászorulókat, és sárba tiporták a szegények jogait (6. vers). Az Úr tehát megígérte, hogy fogságba küldi Izraelt (7. vers). Akkor a föld megremeg, mint a háborgó tenger és minden gyászba borul (8. v.). A nap lemegy délben és az egész Föld  sötétségbe borul fényes nappal (9. vers). Ünnepségeik gyászba fordulnak, és öröménekeik siralommá válnak. A gyász kifejezésére mindenki zsákruhát ölt, és kopaszra borotválja fejét. Bánatuk súlyos lesz és keserű.

Ezen felül, folyamatos engedetlenségük miatt Isten szava iránti éhínség támad. Az emberek mindenfelé vándorolnak az Ő szavát keresni, de már késő lesz, már nem tudják elkerülni ítéletét (11. vers). Még az erejük teljében élő fiatalok is tehetetlenek lesznek, amikor az Úr elhozza ítéletét a földre. A helyzet az, hogy nem Isten vonja vissza szeretetét a bűnöstől, hanem a bűnös annyira megkeményedett bűneiben, hogy inkább csak azok következményeitől szeretne megmenekülni, nem pedig elhagyni gonoszságait. Fontos megjegyezni, hogy Izraelnek ez a tapasztalata megismétlődik közvetlenül Jézus Krisztus visszajövetele előtt.

Deepati Vara Prasad, Ph.D.
Watchman Kiadó, India
Fordította: Csala Beáta


2014. szeptember 19., péntek

Mai szakasz: Ámos 7

Ez a fejezet Ámós öt látomásából hármat ír le, amelyek az Izraelre váró ítéletről (1-9. vers) és az Amáziással, Béthel papjával való összeütközéséről szólnak (10-16. vers).

Az első ítélet az éhínség (1. vers). A sáskák, Isten haragjának eszközei özönlik el a földterületet, hogy elpusztítsák annak szépségét és termését, ennek következtében pedig éhínség sújtsa lakóit. Isten hosszan tűr népéért, de nem mindig, különösen akkor nem, amikor ennyi gonoszságra vetemednek. Mégis, az ítéletben benne volt Isten kegyelme. A rovarok csak a sarjút pusztították, ami kevésbé értékes az első terméshez képest.

Jegyezzük meg, hogy az a kegyelem, amit Isten ad nekünk, sokkal nagyobb jelentőségű és értékesebb, mint az, amit megvon tőlünk. Ez a tudat arra kellene, hogy ösztönözzön, hogy hálás szívvel rendeljük alá magunkat az Ő akaratának akkor is, amikor csalódások érnek.

Látva a sáskák szörnyű munkáját, Ámós közbenjárt Izraelért (2. vers). A próféták feladata volt imádkozni azokért az emberekért, akiknek prófétáltak, így bizonyítva, hogy bár ítéletet hirdetnek az emberek ellen, mégsem gyönyörködnek pusztulásukban. A tűz általi ítéletről szóló látomásban (4. vers) Isten megmutatja, hogy sokféle módon tudja alázatra nevelni a bűnöst. A perzselő szárazság tüze, melyet Isten hívott elő, szörnyű dolgokat tett; a legmélyebb víztározókat is kiszárította, mutatva, hogy Isten látogatásait semmi sem állíthatja meg. A próféta ismét közbenjárt a bűnösökért. Elismerte, hogy Izrael népe az ellenséges seregek korábbi pusztításai miatt igen megfogyatkozott. Az Úr újra megenyhült, és elhalasztotta az ítéletet, mert a prófétai közbenjárás valóságosan megváltoztatja Isten viszonyulását a néphez.

A harmadik látomás, a függőón (7. vers), emlékeztet minket, hogy Izrael egy erős fal volt, melyet az Úr emelt. De most Isten a falon áll a mérőónnal, és nem azért, hogy szilárdan tartsa a falat, hanem, hogy megmérje, és ítéletet hozzon rá, mert nem felelt meg elvárásainak. A büntetés ezúttal bizonyos. Jegyezzük meg: eljön az idő, amikor már azokat sem menti meg többé az Úr, akiket korábban igen sokszor megkímélt.

Ámós többszöri közbenjárása ellenére Izrael tovább vétkezik. Sőt, üldözte a prófétát. Amáziás, a bétheli aranyborjú-imádati hely főpapja, panaszkodott Jeroboám királynak a próféta miatt, de véletlenül sem említette meg a próféta imáit a népért. Figyeljük meg, hogy a szentséget tettető főemberek gyakran a valóban szent életű személyek legádázabb ellenségei. 

Ámós ott prófétált, ahova Isten kinevezte (14, 15. vers). Bizonyságot tett arról, hogy Isten akkor hívta el őt, amikor még csak egy marhapásztor volt, és nem azért, hogy féljen az emberektől, hanem, hogy Isten akaratát teljesítse. A talentumai Istentől származtak (12. vers). Próféta volt, nem végzettsége szerint vagy főállásban, hanem mert Isten elhívta, hogy megdicsőítse Őt, szolgálja az embereket és jót cselekedjen.

Ámós elítéli Amáziást, amiért elutasítja Isten ítéletét (16-17. vers). Amikor pedig Amáziás el akarta hallgattatni Amóst, a próféta megjövendölte neki a felesége és gyermekei sorsát. A feleségét prostituáltként fogják kezelni, a fiai és lányai háborúban halnak meg kard által, a pap pedig élni fog, hogy mindezt lássa, majd pedig fogságba viszik, és idegen földön hal meg. Mivel bálványimádatra tanította a népet, ezért Isten megállítja ebben a bűnben. Sajnos néha látnunk kell azt, hogy másokat mi vezetünk bűnbe, ezért Isten ítélete miattunk sújtja őket.


Deepati Vara Prasad, Ph.D.
Watchman Publishing House, India
Fordította: Rajki Dávid


2014. szeptember 18., csütörtök

Mai szakasz: Ámos 6

Ebben a fejezetben láthatjuk, ahogy bűnös emberek Isten figyelmeztetéseit lényegtelenként tüntetik fel. Elöljáróikban (1-2. vers) és saját erejükben bíznak (13. vers). Teljesen átengedik magukat az élvezeteknek (4-6. vers). A próféta kihangsúlyozza Isten figyelmeztetéseit azáltal, hogy rámutat, milyen súlyos büntetések következnek Izraelre (7. vers). Az Úr irtózattal figyeli folyamatos gonosztetteiket, és nincs más választása, mint hogy átengedje őket az ellenségeiknek (8-11. vers) pusztulást és ítéletet hozzon rájuk mivel nem követik Isten útját (12-14. vers).

Jaj azoknak Izraelben, akik „gondtalanságban” vannak, vagyis önző élvezetekkel foglalták le magukat és hamis biztonságérzetbe ringatták magukat Júdában, aminek meg is lett a következménye. Sion erődítményeiben bíztak, az erős falakban és bástyákban, melyeket bevehetetlennek tartottak. Azok, akik a királyi városban laktak, ahol Dávid trónja, és különösképpen a Templom volt, jobban bíztak az erődítményben, mint Isten védelmében, úgy gondolták, hogy maga a Szentély majd megvédi őket Isten büntetésétől (1. vers).

Izraelben, amelyet kiválasztott és elhívott Isten, hogy hirdesse nevét az egész világnak és útmutatóként szolgáljanak az embereknek, a vezetőknek is az igazság példaképeinek kellett volna lenniük. A virágzó városok, Kálnéh, Hamát és Gát megsemmisülése illusztrálta a megátalkodott Szamária sorsát (2. vers). Mivel úgy vélték, bűnös életükkel nem kell elszámolniuk, az előkelő társadalmi réteg tagjai továbbra is különböző érzéki örömöknek és élvezeteknek adták át magukat. A mohóság rabszolgái voltak, és ahelyett, hogy az önmegtartóztatás példaképei lettek volna, úgy gondolták, hogy vezetői pozíciójukkal igazolhatják a tetteiket. Különcködtek a bútoraikkal. Semmi más nem szolgálhatta ki őket, csak elefántcsontból készült ágyak és székek, melyeken ülhettek, miközben ettek, pedig a zsákruha és hamu sokkal inkább illett volna hozzájuk. Lusták voltak, és a gondtalanság érzésébe ringatták magukat. A heverőiken henyéltek, mikor inkább fel kellett volna kelniük, nekilátni a munkájuknak és segíteni másoknak. Szándékosan elpuhultak és a semmittevésre voltak büszkék; a külső látszatra adtak, miközben rengeteg szegény testvérük a puszta létért küzdött.

A 7-11-ig tartó versek előrevetítik a nép büntetését, melyeket a fent említett bűnökért szenvednek el. Isten nélkül Izrael romba dől és fogságba esik. Mint foglyokat viszik el, és minden élvezettől megfosztják őket.
Nem helyes a becsületesen megszerzett pénzt luxusra és hatásvadász épületekre pazarolni, de Izrael a luxust és a pompát tisztességtelen úton megszerzett pénzből biztosította, többek között a szegényeken elkövetett jogtalanságokon keresztül.


A záró versek (12-14) rámutatnak arra, milyen ostobák is azok, akik úgy gondolják, hogy a saját erejükben bízva dacolhatnak Isten igazságával, és ellenállhatnak a büntetésükre küldött ellenségnek.  Igazság helyett szörnyű jogtalanságokat követtek el, és mind szenvedni fogják ennek félelmetes következményeit. Ezért hasztalan menekülni a rájuk váró ítélet elől.


Deepati Vara Prasad, Ph.D.
Watchman Publishing House, India
Fordította: Rajki Dávid


2014. szeptember 17., szerda

Mai szakasz: Ámos 5

Ennek a fejezetnek több különböző üzenete van az északi Izraelnek. Ezek az üzenetek Izrael állapotáról szólnak, és a megjövendölt pusztításról a közelgő háborúban. Izrael büszke volt, feljebbvalónak érezte magát, ahogy az „Izráelnek szűze” kifejezés mutatja. De el fog bukni, és senki sem emeli fel. A próféták Izrael felett szomorkodnak, miközben Krisztus lelkületét tükrözik, aki megmutatja nekünk bűneinket és bánat tölti el, mikor bűneink következménye elér minket (2. vers). Isten büntetése Izraelen olyan súlyos, hogy csak minden tizedik lakos élheti túl (3. vers).

Isten továbbra is bűnbánatra hívja Izraelt. Isten keresése és az Ő ösvényinek követése az egyetlen kiút a közelgő tragédiából, a meghódításból, deportálásból és a száműzetésből, mely már a láthatáron van. Nem szabad Béthelre, sem Gilgálra tekinteniük – a bálványimádások központjaira, vagy Beérsebára, a bálványok szentélyére (5. vers). József háza, azaz Izrael el fog pusztulni a nagymértékű igazságtalanság és az elharapódzott korrupció miatt (6-7. vers), ha nem hátrálnak vissza a bűntől és nem térnek jó útra. Isten mindenkinek megváltást ajánl, de aki nem hagyja el a bűnös életét, nem menekülhet Isten büntetésétől (2Pt 3:7-9).

Ámós Istent mint Teremtőt és Bírót mutatja be egy hangsúlyos kijelentéssel: „az Úr annak a neve” (8. vers). Ő teremtette a csillagokat, a Fiastyúkot és az Oriont. Ő fordítja a halál árnyékát reggelbe, szöges ellentétben azzal, amit Izrael tett – akik az igazságot a legkeserűbb igazságtalanságba fordították. Tőle függ a nappal és az éjszaka. Tőle függ a tengervíz párolgása, és Ő hullat esőt a föld színére. A lázadozók erősnek hitt erődítményeit romba dönti (8-9. vers).

A bűnösök gyűlölték azokat, akik megszólták őket, és igazat mondtak. Elnyomták a szegényeket és adományokat követeltek tőlük. Sőt, részt vettek az igazság elhallgatásában, vesztegetésekben és megfosztották a szegényeket az igazságszolgáltatástól. Ezért nem lakhatnak a faragott kövekből készült luxusházaikban és nem ihatnak a szőlőültetvényeik borából (10-12. vers). Ezen felül az okosok csendben maradtak, nem válaszoltak az elöljáróiknak, mert úgysem lenne igazság számukra (13. vers).

Azonban Ámos könyörög Izraelnek, hogy keressék a jót, és ne a gonoszt (14. vers). Továbbá a bűnt gyűlölni kell és a jót magasztalni (15. vers). A világban sokan becsapják magukat: néhányan szívesen teszik a rosszat – másokat bántalmaznak; néhányan nem tesznek rosszat élvezetből, de nem is cselekednek jót – haszontalanul élnek; mások jót is, rosszat is tesznek – képmutatók. Egyedül csak azok, az igazak és nyerik el Isten örök jelenlétét és átformáló kegyelmét, akik gyűlölik a bűnt és a jót szeretik (14-15. vers).

Ámos a továbbiakban úgy ábrázolja Izrael sorsát, mintha jajgatás lenne az utcákon; a földművesek a siratóasszonyokkal együtt gyászolnak, és jajszó hallatszik a szőlőföldekről is.  Az Úr napja sötétséget hoz Izraelre. Olyan lesz, mintha valaki megmenekülne egy oroszlán, vagy medve karmaiból csak azért, hogy egy kígyó marja meg a házában (16-20. vers).
Mivel Izrael népe a bűnös utat követte, Isten megutálta ünnepeiket és szent összejöveteleiket. Az égőáldozatok, vagy az étel- és kövér hálaáldozatok elfogadhatatlanok voltak Istennek. Az énekeik és húros hangszereinek dallamai csak zaj voltak számára (21-23. vers).

Az Úr óhaja, hogy „folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak” (24. vers), és a víz állandó utánpótlása egy örökké folyó patakból származik, nem pedig egy időszakos patakból. A teljes bibliai hit alapértékei az igazság és igazságosság, amelyek Isten tulajdonságai, és Ő fel akarja ruházni ezekkel mindazokat, akik hűségesek Hozzá, és szövetségben vannak Vele. Ezek nélkül a vallás tartalom nélküli formalitássá és képmutatássá válik.


Deepati Vara Prasad, Ph.D.
Watchman Publishing House, India
Fordította: Rajki Dávid


2014. szeptember 16., kedd

Mai szakasz: Ámos 4

Ámos a szegények és szükséget szenvedők elnyomói ellen prófétál. Azt jövendöli, hogy fogságba fogják hurcolni őket (1-3 vers). A bálványimádók ellen prófétál, akik bűnt bűnre halmoznak (4-5 vers), és a megtérni nem akarók ellen, akik Isten ítéletével fogják szembe találni magukat (6-13. vers).

A básáni tehenek (itt jelképesen a samáriai gazdagok elkényeztetett asszonyait jelenti - ford.), akik Izrael főembereinek fényűző életét élvezték, eltiporták a szegényeket és a nincsteleneket, mint ahogy a tehenek lábai eltapossák a füvet (1. vers, lásd még Zsolt 22:13). Az asszonyok erőszakoskodásra és csalásra késztették férjeiket, hogy dőzsölésük és fényűző életmódjuk anyagi alapja biztosított legyen (egy jó példa erre Akháb és felesége, Jézabel története – 1Kir 21:1-16). Sőt, provokálták is őket, hogy mulatozásaikban rész vegyenek. Ezért, mivel Isten nem tűrheti a romlottságot örökké, elhatározta, hogy véget vet Izrael szentségtelen cselekedeteinek. A gonoszokat úgy ejtik foglyul, ahogyan hálóba kerítik a nagy halakat, és horoggal kifogják a kis halakat, tehát tehetetlenné válnak ellenségeik előtt, akik Isten eszközeivé lesznek, hogy megbüntessék a lázadókat (2. vers). Büntetésük fájdalmas, mint ahogyan a horog fájdalmat okoz a halaknak, és kétszeresen fáj, ha ellenállnak.

Ámos némi gúnnyal mutat rá arra, hogy Izrael milyen készséges bűnt elkövetni, amikor Bételbe – a bálványimádás fő helyére – hívja a népet, hogy még többet bűnözzenek. „Szomorú, mégis gyakran igaz, hogy azok, akik szégyenletes módon áthágják a legalapvetőbb erkölcsi normákat szolgálatukban, ezzel együtt mély vallásos buzgalmat tanúsítanak.  A vallásos buzgalom önmagában nem bizonyítja az igaz kegyességet. Sőt, a vallásos külsőségekhez való ragaszkodás gyakran a valódi belső megtérés hányát igyekszik ellensúlyozni, és valójában csak a lelkiismeretet nyugtatgatja.” (Hetednapi Adventista Biblia Kommentár, 4. kötet, 966. oldal). Könnyebb elkövetni a bűnt, majd bevallani, mint megfeszíteni a testet, és távol maradi a bűntől. Ez az önelégültség hamis nyugalmába ringatja a törvényszegőt.

A próféta rámutat, hogy Isten milyen sokféle módon mutatta ki nemtetszését a nép felé, ugyanakkor vágyát is, hogy visszatérjenek Hozzá, de „ők mégsem tértek vissza Hozzá” (6, 8, 9, 10, 11. vers).  Hét csapás kerül megemlítésre, melyek célja az lett volna, hogy felrázza Izraelt. Kenyérhiány és éhínség (6. vers); aszály, ami a gabona teljes elszáradásához vezetett (7-8. vers). Peronoszpóra a kerteken, és sáska vagy hernyó, amelyek megemésztették a szőlőket és az olajfákat (9. vers) Járvány, amilyen Egyiptomban volt fiatalemberek és lovak halált okozva, ami a temetetlen holtak és tetemek bűzölgését eredményezte (10. vers), és végül olyan pusztulás, amilyen Sodomában és Gomorában volt hatalmas bűneik miatt (11. vers). 

Sajnos mindezek a dolgok nem indították meg Izraelt. Nem ismerték fel Isten jó szándékát mindazokban a figyelmeztetésekben, amelyeket a törvénytaposó nép javát szolgálva küldött az Úr. Nem figyeltek Isten figyelmeztetéseire. Ennek természetes és biztos következménye Isten ítélete. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen büntetés vár a törvényszegő népre, csak annyit olvasunk, hogy „készülj Istened elé, oh Izráel!”, amely azt üzeni, hogy Istennel az ítéletben találkozni sokkal félelmetesebb minden úgynevezett természeti csapásnál. Mindezzel a Seregek Ura, a menny és föld Királya, Isten népét bűnbánatra hívja.

Deepati Vara Prasad, Ph.D.
Watchman Kiadó, India
Fordította: Liebhardt László


2014. szeptember 15., hétfő

Mai szakasz: Ámos 3

Ebben a fejezetben Ámos felhívást intéz az érzéketlen és nemtörődöm néphez, hogy vegyék figyelembe Isten ítéleteit (1-8. vers), és Isten igazságosságát, aki megfenyíti azokat, akik bűneikben maradnak és nem térnek meg. Úgy mutatja be Istent, mint aki igazságos és szent (9-15. vers).  

Izrael és Júda – az a család, amelyet Isten felhozott a szolgaság földjéről – egy világos üzenetet kapott (1 vers). Isten kiválasztotta őket, mint népet és egy különleges kapcsolatra lépett velük. A kiváltságok és a nagy világosság ellenére, amely beragyogta útjukat, a választottak vétkeztek Isten ellen. Fő bűnük a hitehagyás volt (3:14; 4:4-5. vers).  

Isteni ítélet alá estek a korrupció, a kapzsiság és a fényűzés miatt, amelynek következtében figyelmen kívül hagyták a felebarát iránti legalapvetőbb kötelezettségeket és kegyetlenül elnyomták a szegényeket. A nagyok és hatalmasok helytelenül használták fel vagyonukat és befolyásukat, amelyet jól használva felszámolhatták volna a korrupciót és a szegénységet. Isten kijelentette, hogy az Izraellel kötött különleges szövetséget nem tudja fenntartani addig, míg ragaszkodnak gonoszságukhoz, ugyanúgy ahogy két ember sem járhat együtt (3. vers), ha nem ugyanabba az irányba haladnak, vagyis nincs közös céljuk és látásmódjuk. 

Ahogy az oroszlán ordít, mielőtt rárontana prédájára (4. vers), Isten is úgy figyelmezteti a gonosztevőket prófétája által, mielőtt megbüntetné őket. Ahogy a madár csapdába esik (5. vers), a bűnöst is úgy fogja meg saját gonoszsága, és nem tudja elkerülni bűnének büntetését. Ahogy a hirtelen megszólaló trombita hang félelmet kelt a városban (6. vers), Isten is arra vágyik, hogy prófétái üzenete ugyanígy felébressze a bűnöst. Az embernek emlékeznie kell arra, hogy Isten büntetése követi szolgáinak, a prófétáknak a figyelmeztetéseit (7. vers). Ahogy az oroszlán ordítása félelmet kelt emberben és állatban, az isteni Igének is megvan a hatása a prófétára, aki nem tudja megállni, hogy ne prófétáljon, és ne adja át Isten üzenetét (8. vers).

Ámos hívja a pogányokat, Filiszteát és Egyiptomot, hogy figyeljék meg Izrael bűneit és meg fognak lepődni a magukat Isten népének vallók gonosz életén. Izrael elfelejtette az igazságosságot, ami a társadalom alappillére; erkölcsileg és lelkileg vakok lettek, úgy hogy nem tesznek jót, de nem is tudják, hogy mi a jó. Ezért az isteni büntetés alapos lesz, kivéve egy kis maradék esetét (12. vers). 

Amikor Isten családja nem élt előjogaihoz és küldetéséhez méltóan, kiváltságos helyzetétől megfosztotta az Úr, amit a keresztény egyház, Isten lelki népe kapott meg. Minél jobban ismeri valaki Isten akaratát, annál nagyobb a felelőssége, de a jutalom is. Bárcsak tanulnánk Izrael tapasztalatából, és közelebb húzódnánk Istenhez és egymáshoz is!  

Deepati Vara Prasad, Ph.D.
Watchman Publishing House, India


2014. szeptember 14., vasárnap

Mai szakasz: Ámos 2

Isten Ámos próféta által figyelmezeti Moábot és a többi nemzetet (1-3. vers); felfedi Júda bűneit (4-5. vers); és hosszasan sorolja az Izrael ellenei vádakat. Figyeljük meg a következőket: 1) belebonyolódtak az igazságtalanságba, elnyomásba és erkölcstelenségbe (6-8. vers); 2) háládatlanok voltak Istennel szemben, annak ellenére, hogy fizikai és lelki javakkal látta el őket (9-12. vers); 3) Isten szembeszáll bűnös életmódjukkal (13. vers) és figyelmezteti őket romlásukra és annak lehetetlenségére, hogy elkerüljék azt (14-16. vers).

Három, sőt négy bűne miatt – bűneinek sokaságára utal –, főleg azért mert elégette Edom királyának (Ézsau leszármazottja) a csontjait, Isten úgy döntött, hogy tüzet bocsát Moábra, hogy megeméssze Kerijjoth palotáit. Moáb a királyaival és hercegeivel együtt pusztul el (1-3. vers). Júda semmibe vette az Úr törvényét, ezért palotáit tűz emészti meg (4-5. vers). Ez a jövendölés Jeruzsálem pusztulásában teljesedett be, amikor a babiloniak Kr. e. 586-ban Nabukodonozor vezetése alatt bevették a várost (2Kir 25:8-9; Jer 17:27; Hós 8:14). Mivel Júda ismerte Isten törvényét, Isten előtti felelőssége összemérhetetlenül nagyobb volt, mint a többi nemzeté. A hazugság és bálványimádás élete, amelyet az egyik nemzedék gyakorolt, követendő példa lett a következő nemzedék számára. A Júda elleni ítélet Isten pártatlanságáról tanúskodik. Isten nem személyválogató: aki vétkezik, annak kell bűnhődni.   

Most az üzenetek csúcspontján Ámos ítéletet mond Izraelre az igazságtalanság, kegyetlenség, bujálkodás, fényűzés és bálványimádás miatt. Az isteni ítélethirdetés – a leghosszabb jövendölés, amely Izrael számára lett elkülönítve (6-16. vers) – teljes erővel zúdul rá. Izrael nem tanult Júda ítéletéből amit az a társadalmi igazságtalanságok miatt kapott – rabszolgának adták el az igazat ezüstért, a szegényt pedig egy pár saruért. A pénzsóvár vezetők elnyomták a szegényeket. Az „áhítják” kifejezés (7. vers) az elnyomónak azt a vágyát fejezi ki, hogy a szegényt földre tiporva akarja látni, és annyi szenvedést okozni neki, hogy azok porral borítsák be fejüket. 

Az igazság útját elferdítették. Az egyszerű, békés, szerény és kegyes emberek büszke, öntelt lényekké váltak, akik nem érezték szükségesnek Isten jelenlétét az életükben. Isten szent nevét beszennyezték azokkal a gonoszságokkal, amelyeket a pogányok között elkövettek. Isten megdorgálta Izraelt a hálátlanságáért, hiszen nem értékelték Isten jóindulatát és jóságát, amelyet az által mutatott meg, hogy kivezette őket az egyiptomi rabságból, nekik adta a Kánaán földjét és gyermekeiket prófétákká és nazírokká hívta el. Ezért, amikor a büntetés jön, akkor senki sem tud majd megállni, még a legerősebb és a legbátrabb sem, hogy önmagát megmentse.

Emlékeznünk kell arra, hogy az Isten Szava iránti engedetlenséggel az ember elzárja az utat, amelyen a Szentlélek a szívünkhöz férne.


Deepati Vara Prasad, Ph.D.
Watchman Publishing House, India


2014. szeptember 13., szombat

Mai szakasz: Ámos 1

Ámos, aki nevének jelentése „teherviselő”, egy nyolcadik századi egyszerű pásztor ember volt Tékoában, aki nem egy próféta fia volt, és nem is kapott prófétai kiképzést (7:14). Isten hívta el, hogy prófétáljon Izrael ellen vallási és politikai vezetőinek viselkedésével kapcsolatosan, akik gonoszt cselekedtek Isten szemében. Ez egy olyan időszakban történt, amikor Izrael és Júda is sikeres volt Uzziásnak, Júda királyának, valamint Jeroboámnak, Izrael királyának uralkodása idején. Nemcsak Izrael, hanem Júda ellen is prófétálnia kellett (1. vers). Biztonságban érezve magát az idegen ellenségektől, és saját erejében bízva Izrael nem látott veszélyt vagy pusztulást, de a siker melléktermékei, a büszkeség, a luxus, az önzés és elnyomás kezdték bőséggel beérlelni gyümölcseiket mind a két országban. Ámost felzaklatta a pazarló életmód és azok a bűnök, amelyeket olyan élénken ecsetel. Korholja azokat a bűnöket, amelyek az anyagi jólétből, költséges szenvedélyekből, dorbézolásból, bujálkodásból eredtek, amelyeket azért tehettek meg, mert elnyomták a szegényeket, kiforgatták az ítéletet megvesztegetések és zsarolás által. Ámos nagyon szemléletesen ábrázolja Isten nemtetszését: „Felharsan az Úr hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből; gyászba borulnak a pásztorok legelői, és elszárad a Karmel teteje” (2. vers – új prot. ford.). A 3-15. versek Isten Damaszkusz, Gáza, Tírusz, Edom és Ammon feletti ítéletét írják le.

Damaszkusz (3-5. vers), a Szír birodalom gyönyörű, jómódú, jól megerősített fővárosa, és az egész Szíria képviselője meg fogja tapasztalni Isten ítéletét szándékos és megrögzött gonoszságaiért, különösképpen azért, mert „vas cséplőszánokkal csépelték” a népeket (3. vers – új prot. ford.). Isten figyelmezteti, hogy tüzet küld, és elpusztítja Hazáelt és fiát Hadadot, az egész dinasztiát és Damaszkusz városát az összes fényűző királyi palotával együtt. A város kapuit biztosító vasrudak eltörnek azért, hogy az ellenség bevonulhasson, a népet pedig lemészárolják az Aven völgyében, és végül Szíria népét fogságba viszik. Mindez beteljesedett, amikor Asszíria királya felvonult Damaszkusz ellen, és bevette azt.   

Gáza, a filiszteus város ellen vádat emel Isten a kényszerített kitelepítések és rabszolgatartás miatt. Isten úgy döntött, hogy tüzet bocsát Gáza várfalaira és megemészti palotáit. Asdódot, Askelont és Ekront lemészárolják. Gázát Egyiptom királya és Nagy Sándor is legyőzte. Asdódot Uzziás király majd II. Sargon vették be. Isten eltörli azokat, akik megpróbálják eltörölni az Ő népét.    

Tíruszra Fönícia fővárosára is ítéletet mondanak, amiért rabokat adott át Edomnak. Ezért felelősségre vonta őket Isten a zsidókat ért szenvedések miatt. Tírusz szárazföldi részét Szanhérib foglalja el, majd később a Tíruszhoz tartozó szigetet Esárhaddon, végül Nagy Sándor rombolja le teljesen. Isten szemében egy bűnsegéd ugyanolyan vétkes, mint aki elköveti azt.     

Mindezek után Ámos megítél három nemzetet, amelyek vérrokonok Izraellel: Edomot, Ammont és Móábot. Elítéli Edomot, Ézsau leszármazottját, aki nem igazán testvérként bánt Jákob leszármazottaival; és az ammonitákat, akik ellenséges viszonyban álltak Izraellel. Csúnya dolog egy ellenséget gyűlölni, csúnyább egy barátot, de még csúnyább egy testvért. Isten segítsen bennünket, hogy mindenkit szeretni tudjunk!


Deepati Vara Prasad, Ph.D.
Watchman Publishing House, India



2014. szeptember 12., péntek

Mai szakasz: Jóel 3

Jóel könyvének ezen utolsó fejezete méltó csúcspontját adja a próféta üzenetének. Néhány nagyon fontos téma kihangsúlyozásával teszi ezt, melyek nemcsak Jóel hallgatósága számára voltak fontosak, hanem a mai korban élőkhöz is jelentőségteljes erővel szólnak. Kétségtelen, hogy a 3. fejezetben kihangsúlyozott több téma is sejteti a Biblia utolsó könyvében, a Jelenések könyvében kiemelten megjelenő témákat. Tekintsünk át röviden néhányat közülük!

Először is, az Úr napja közelségének kihangsúlyozása, ahogy Joel hirdeti: „Mert közel van az Úrnak napja” (14. vers). Ez a téma természetesen nem csak Jóel prófétánál jelenik meg. A Biblia ismételten beszél az Úr eljöveteléről és az emberiség történelmébe való beavatkozásáról. Ez a kijelentés a Szentírás legutolsó ígéretében éri el csúcspontját: „Bizony, hamar eljövök” (Jel 20:22).

Ez a téma különleges jelentőséggel bír a hetednapi adventisták számára, kiknek mozgalma Jézus közeli, második eljövetelének hirdetésével kezdődött. Komolyan kell vennünk Jóel üzenetét, és minden eddiginél jobban, újult erővel Isten országa eljövetelének közelségére összpontosítani.

A másik kihangsúlyozott téma: az Úr megszabadítja népét. Joel nem állította, hogy népe nem szembesül veszéllyel. Nem, egyáltalán nem, sőt az ellenség támadására figyelmeztette őket (9-13. vers). A fenyegető veszélyt élethűen írja le, ahogy a világ nemzeteinek „hadakozó férfiai” felvonulnak (9. vers) a Josafát völgyében (12. vers), a tehetetlen Jeruzsálem megtámadására készen. Ám a legvégső pillanatban csodálatos szabadulásban lesz részük, mert „az Úr lesz népének oltalma és Izrael fiainak erőssége” (16. vers).

A Szentírás más részeiben is jelentős hangsúlyt kap ez a téma, és Isten utolsó időben élő egyháza számára is különleges jelentőséggel bír. Amikor ellenségeik bekerítik őket, amikor a helyzet a leginkább kétségbeejtő, Isten közbe fog lépni, hogy megmentse őket. „Az ember lehetőségeinek végső határa alkalom Isten számára” (E.G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 97. oldal).

Végezetül pedig a hangsúly azon van, hogy az Úr folyamatosan jelen van népe életében. A pusztító sáskajárás (1. fejezet), és az ellenséges hadsereg dúlása (2. fejezet) után kétségeink támadhatnak Jeruzsálem népének jövőjét illetően. Nyújt Jóel bármi reményt?  A próféta szerencsére csodálatos kijelentéssel válaszolja meg ezt a kérdést: „Sion lesz az Úr lakóhelye!” (21. vers). Nem más ez, mint a Jelenések könyve ígéretének előrevetítése, miszerint az Úr mindörökre népével lakozik a szent városban, az új Jeruzsálemben, miután helyreállította őket (Jelenések 21).
Bárcsak, mi, Isten népeként úgy élnénk ma, ahogyan Jóel próféta előre látta! Bárcsak várnánk az Úr visszajövetelének közeli napját! Bárcsak számítanánk dicsőséges megváltására és vágyva vágynánk az időre, amikor Ő mindörökre népével lakozik majd!


Greg A. King, Ph. D.
a Hittudományi Intézet dékánja
Southern Adventist University
Fordította: Csala Beáta


2014. szeptember 11., csütörtök

Mai szakasz: Jóel 2

Jóel próféta az „Úr napjáról” ír, mely népére elkövetkezik, és bűnbánatra, megtérésre, megújulásra szólít fel. A rettenetes sáskajárás és az ellenség támadásának leírása után az Ige szerint a következő történt: „Féltő szeretetre gyulladt az Úr a földje iránt, és megszánta népét” (18. vers). Az Úr szabadulást ígér, bőséges eledelt, valamint a korai és a késői esőt (23. vers), és helyreállítást.

Ez a prófécia három időszakra is vonatkozik: 1) a próféták idejében élő ősi Izraelre (ld. Ez 39:29); 2) a lelki Izraelre (az egyházra) Pünkösd idején, amikor a Szentlélek kitöltetett Isten népére (ApCsel 2:16-21), és 3) a föld történelmének utolsó napjaira. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985. Advent Kiadó. 543-544. oldal; Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 35-36. oldal)

A „maradék” meghatározás itt azokra utal, „akiket elhív az Úr” (32. vers). Izraelt hívta el Isten maradékul, e próféciával közvetlen összefüggésben, de ők elmulasztották a bűnbánatot, és nem élhették át a megígért megújulást és reformációt. A feltételekhez kötött prófécia nem teljesedett be az ő idejükben. Krisztus halála után, a korai egyházban a prófécia már a lelki Izraelre is kiterjedt. Pünkösd idején ezrek válaszoltak a Szentlélek kiáradására, és Péter, valamint apostoltársai hitvallására. Ez volt a korai lelki eső kezdete (Az apostolok története, 43. oldal).

Napjainkban, amikor Jézus közeli eljövetelét várjuk, meghívásunk van a késői, avagy végső lelki eső megtapasztalására. A Szentléleknek ez a kiáradása minden eddiginél nagyobb lesz, „Azután kiöntöm majd lelkemet minden testre: fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak” (26-29.vers). A végidőre szóló prófécia ugyanúgy feltételhez kötött, mint az ősi Izraelnek szóló. „De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét” (32. vers).  „Mindazok, akik Istennek szentelik lelküket és testüket, állandóan megkapják majd a Lélek újabb és újabb testi és lelki ajándékát.” (Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 734. oldal)

Készen állunk vajon a Szentlélek befogadására, vagy öntelten megelégszünk azzal, amink van?  Teljesen Istennek szenteltük lelkünket, testünket és értelmünket? Vajon mi az életünkben, amit még át kell adnunk Neki, hogy beválthassa ígéretét? Jézus hamarosan visszajön! A legnagyobb ajándék, amit ígért, az Ő Lelke. A Szentlélek vezeti életedet ma?
Michael Hasel, Ph.D.
a bibliatudományok professzora,
a Régészeti Intézet igazgatója
Southern Adventist University
Fordította: Csala Beáta


2014. szeptember 10., szerda

Mai szakasz: Jóel 1

Jóel neve (Jahve az Isten) tükrözi Isten változhatatlan jellemét és csodálatos beavatkozását úgy a történelembe, mint az utolsó napok várható eseményeibe. A történelmi "Úr napjáról", amelyet az ősi Izrael a sáskainvázió természeti katasztrófája által tapasztalt meg (1. fejezet), Jóel átvált a prófétai "Úr napjára" (2. fejezet), amely egy idegen hadsereg inváziójában ölt testet (valószínűleg a babiloni seregek fogság előtti inváziójában). Aztán a végidőről ("az Úr napjáról") szóló prófétai betekintéssel és az ezt kísérő eseményekkel zárja rövid könyvét (2. és 3. fejezet).

Jóel könyve a héber költészet remekműve élénk nyelvi és szónoki fordulatokkal. A próféta üzenetei az egész Izraelhez címzett prédikációk formájában jelennek meg. Felhívja a figyelmet a csapásokra, amelyeket Isten küldött azért, hogy népét az alapos reformáció szükségességére emlékeztesse. A héber Biblia (Tanakh) néhány kiválasztott kifejezése élénken utal erre a szükségletre: "Vének! halljátok meg ezt, és hallgassátok meg, e földnek minden lakói! Történt-é ilyen a ti időtökben, vagy a ti atyáitoknak idejében? Beszéljétek el azt a ti fiaitoknak. Öltsetek gyászt és sírjatok, ti papok! Szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyűlést. Bizony közel van az Úrnak napja."

Gondoljunk arra, hogy Jóel az utolsó napok eseményeit is előrelátta, azt, hogy a természeti katasztrófák a világ híreinek fő részét képezik majd: földcsuszamlások Bolíviában és Burundiban, földrengések Chilében és Kínában, otthonukból elűzött emberek hosszú sorait láthatjuk, ahogy bolygónk elpusztított tájain haladnak keresztül, amint nappalinkban a TV képernyőjén a híreket figyeljük.   

Mi történik akkor, amikor egy ilyen katasztrófa otthonunkhoz közel csap le, vagy amikor egy ilyen esemény következtében el kell hagynunk otthonunkat? Fel tudunk-e tekinteni ilyenkor és bizonyossággal ki tudjuk jelenteni, hogy Isten jó és ellenőrzése alatt tartja az eseményeket? Még inkább akkor, amikor rájövünk arra, hogy mindezek a jelek azt mondják nekünk, hogy az Ő eljövetele nagyon közel van? Emeljük fel a fejünket és vegyük észre, hogy a mi szabadulásunk ideje elérkezett (Lk 21:28).  

Martin Klingbeil, Ph.D.
a biblia tudományok és régészet professzora
Southern Adventist University