2012. július 31., kedd

Mai szakasz: 3 Mózes 16


Isten házának is szüksége volt engesztelésre (3Móz 14:53), hogy évente egyszer – a Nagy Engesztelés napján – megtisztuljon a bűnöktől és tisztátalanságoktól. Amikor az izraeliták felajánlották bűnért való áldozataikat, vétkeik elvétettek tőlük, és a szentélyre helyeztettek át. A bűnért való áldozatok más tisztátalanságokat is hordoztak, amelyek hatással voltak a szentélyre és a papságra (lásd a 6. és a 10. fejezetet). Ezek a „tisztátalanságok” jelképezték a felelősség terhét, amelyet Isten hordoz akkor, amikor felszabadítja népét a bűn következményei  alól, amelyek igazság szerint őket terhelnék (vö.: 2Sám 14:9). Milyen jogon teszi Ő ezt? Istenünk kegyelmes, de igazságos is. 

Az Engesztelés Napja az engesztelés második lépcsőfokát biztosította a bűnök bocsánatán túl. Az áldozat azt jelentette, hogy az engesztelés már megtörtént, és ezen a lépcsőfokon Isten háza megtisztult a „tisztátalanságtól”, ami Isten szent kormányzatát jelképezte. Ahhoz, hogy ennek áldásait élvezhesse, Izrael gyermekei továbbra is hűséget tanúsítottak Isten iránt azáltal, hogy megalázták magukat és tartózkodtak a munkavégzéstől (vö.: 23:26-32).

Most értjük meg Dán 8:14-et, ahol azt találjuk, hogy Isten mennyei szentélyét meg kell tisztítani. A végítélet (lásd: Dán 7) megvédi Isten hírnevét annak a ténynek a megerősítésével, hogy Krisztus vére a megfelelő embereket mentette meg: azokat, akik hűségesek voltak Hozzá (Jel 14:12). Az ítéletnek nem az a szerepe, hogy meghatározza, ki vétkezett (mert mindenki vétkezett – Róm 3:23), hanem azt, hogy ki fogadta el Isten kegyelmét. Így Isten teljes kegyelmet és teljes igazságot gyakorol, ami a szeretet két oldala (Zsolt 85:11).

Roy Gane
Andrews University

2012. július 30., hétfő

Mai szakasz: 3 Mózes 15


A Mózes Harmadik Könyve utasításokat tartalmaz a nemiszervek váladékai és folyásai okozta tisztátalansággal kapcsolatosan:

Abnormális váladék férfiaknál (2-15 vers)
Normális váladék férfiaknál (16-17 vers)
Normális férfi és női váladék közösüléskor (18 vers)
Normális váladék (vérfolyás) nőknél (19-24 vers)
Abnormális váladék (vérfolyás) nőknél (25-30 vers; vö Lk 8:43-48)

A menstruációs ciklus alatti közösülés tiltása, amit a Mózes Harmadik Könyve 18:19-ben és 20:18-ban olvashatunk, az állandó erkölcsi törvények között is megtalálható (Ezékiel 18:6). Ha valaki tudatosan vétkezett, kitéve magát ennek a tiltott tisztátalanságnak, annak a nép közül való „kivágattatás” ill. „kiírtatást” Isten által elrendelt büntetését kellett elszenvednie (3 Mózes 20:18), nem volt lehetőség rituális megtisztulásra. A 3 Mózes 15:24 ideglenes tisztátalanságról tesz említést, amikoris véletlenül, a menstruációs ciklus kezdetén került sor a szexuális aktusra, amikor még az asszony nem tudta, hogy vérzik. Csupán annak a ténye, hogy ez megtörénhetett, elegendő volt arra, hogy nők ne vehessenek részt a papi szolgálatban, mert katasztrofálisan bemocskolta volna a Szentélyt, ha épp áldozat bemutatása közben váltak volna tisztátalanná.

Némely férfi és női tisztátalanság automatikusan történt meg, de voltak olyan súlyos tisztátalanságok is, amelyekből csak engesztelő áldozat bemutatása árán lehetett megtisztulni. Ezt a tényt sok keresztény félreértelmezi, és azt gondolja, hogy az emberi bűnök csak úgy megtörténnek. Csakhogy ezek a keresztények nem értik a különbséget a bűn és a fizikai tisztátalanság között. A bűnös cselekedetek, azok tettek, tehát nem csak úgy maguktól történnek meg, döntés következményei (Jk 4:17), még akkoris, ha valaki az adott pillanatban nincs tisztában azzal, hogy rosszul döntött (3 Mózes 4. fejezete). Bűnös állapotunkban maradunk mindaddig, amíg testünk át nem változik Jézus Második Eljövetelekor (1 Kor. 15:51-54), de Isten addig is képes bennünket megőrízni a bűnös cselekedetektől (Jud 24).

Roy Gane
Andrew University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 29., vasárnap

Mai szakasz: 3 Mózes 14

Aki fizikailag tisztátalanná vált, csak abban az esetben vethette magát alá a megtisztulási szertartásnak, ha megszűnt a tisztátalanság forrása. A megtiszulás nem gyógyítás volt (kivéve Naámán rendkívüli és csodálatos esetét - 2 Királyok 5), hanem előre mutatott az örökkévalóság igazi gyógyítására, amikor az ember újból a maga teljességében élvezheti Isten szent jelenlétét. A tisztátalanság állapotának súlyosságát hangsúlyozta az, hogy a bőrbetegséget követő megtisztulási szertartás egy hosszadalmas folyamat volt, amely meglehetősen sok lépésben állította helyre annak lehetőségét, hogy valaki  újból normális mindennapi életet élhessen otthon a közösségben. Minden lépcsőfok után, az illetőt "tiszának" nyilvánították, ami valójában azt jelentette, hogy eléggé tiszta volt a folyamat adott ponjának mértékéig. Az első lépésben egy élő madarat mártottak egy leölt madár vérébe, majd szabadon engedték, így szimbólikusan a madár magával vitte - eltávolította a közösségből - a tisztátalanságot (vö. két kekecskebak a 3. Mózes 16-ban). A nyolcadik nap szertartása szerint meg kellett kenni a jobb fület, a jobb hüvelyk ujjat és a jobb nagy lábujjat vétekért való áldozatból származó vérrel, és olajjal. Ezzel az egész személy megtisztult az Istennel való megújult közösségre (vö. 3. Mózes 8:23-24)

Szívünk megtisztítása szintén egy folyamat, és Krisztus "vétekért való áldozatát" követeli meg (Ésa. 53:10; ugyanaz a héber szó). Ez a folyamat tesz képessé bennünket arra, hogy Istent meglássuk (Mt 5:8). Az Úr megengedi, hogy megtapasztaljuk a megtiszulás lépcsőfokait (Mk 8:23-25), hogy így megsejthessük munkájának hatalmas voltát abban, ahogyan megtisztít bennünket tulajdon vérével,  vizzel (Jn 19:34; 1 Jn 5:8) és "izsóppal" (Zsolt 51:9; 3. Mózes 14:4-7) a bűn végzetes "leprájától".

Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 28., szombat

Mai szakasz: 3 Mózes 13


Némely bőrbetegség az embereknek olyan leépülő kölső megjelenést kölcsönzött, amely a halált juttata észbe (4 Mózes 12:12). Éppenezért, ez az állapot a beteget rituálisan tisztátalanná tette, ami azt jelenettet, hogy tilos volt számára szent dolgokat megérinteni. A papok feleősége volt, hogy megkülönböztessék a tiszta és a tisztátalan jellegű bőrbetegségeket, ugyanis ők őrködtek a szenség felett, és egy ilyen dagnózis felállítása bizonyos szakértelmet is igényelt. A tünetek nem voltak azonosak a napjainkban Hansen-betegség (régi magyar nevén bélpoklosság) néven ismert kór tüneteivel. Valójában a bibliai “lepra” szó utalhatott valaki öltözetének, vagy egy épület lepuszt voltára is. A bűneset következtében (1 Mózes 3) nem csak emberi mivoltunk korcsosul, hanem a környezetünkben lévő dolgok is. A Mózes Harmadik Könyvének leírása világunk megromlott állapotáról meglehetősen nyomasztó képet fest. Ugyanakkor reménnyel teli az a tény, hogy Isten ragaszkodik hozzá, hogy a romlástól egészen távoltartsa magát: ez bizonyítja, hogy a fizikai romlás nem volt benne Isten eredeti tervében, és éppen ezért nem állandó.

Akit tisztátalannak nyilvánított bőrbetegség súlytott elkülönítették, hogy másokat ne fertőzzőn meg. Ez volt az elsődleges intézkedés annk érdekében, hogy megelőzzék a rituális tisztátalanság terjedését, amely befolyással lett volna Isten Szentélyére, és a vele kapcsolatos szent dolgokra. Több helyen is olvashatjuk a Bibliában, hogy Isten bűntetésképpen „leprával” sújtott némelyeket, akik súlyos bűnt követtek el (4 Mózes 12; 2 Királyok 5; 2 Krónikák 26), de semmi efféle utalást nem találunk a Mózes Harmadik Könyve 13. fejezetében. Csak azért mert valaki fizikai szenvedésen megy keresztül, még nem bizonyíték arra, hogy Isten bűntetné őt. (vö. Jn 9:1-3).

Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 27., péntek

Mai szakasz: 3 Mózes 12


Isten arra teremtette az embert, hogy sokasodjon (1Móz 1:28), akkor viszont miért okoz a gyermekszülés tisztátalanságot? A „bűneset” (1Móz 3) óta minden ember halandó, és ki van téve a halálnak a bűn miatt (Róm 6:23). Amikor minden élet halhatatlan Teremtője a halandók között lakozott, bemutatta, hogy az Ő szent természete különb a miénknél. Néhány „tisztátalannak” nevezett dolog a halandóság születéstől halálig tartó ciklusával állt kapcsolatban. Ide tartozott a vér, az ondó és más, a nemzőszervekből folyó folyadék, ahogy az oszlásnak indult bőr és a holttestek is. Ez a tisztátalanság nem szó szerint értendő volt, hanem egy olyan kategória, ami kihansúlyozta bűnben való fizikai állapotot, ami halálban végződik. Ezért a tisztátalanságot el kellett választani mindentől, ami szent. Most, hogy a földi szentélyszolgálat már véget ért, többé nincs szükség a megtisztulási szertartásokra. Az azonban, hogy a rendszer feljegyzésre került, a mi természetünkről tanít bennünket, az Istenéhez képest.


Gyermekszülés után az anya még több hétig vérzett, így tisztátalan volt. Talán, mivel a lánygyermek nemi szervei a szüléskor vérrel érintkezhetnek, az anya kétszer annyi ideig viselte a gyermek tisztátalanságát, mintha fiút szült volna. Az itteni, női tisztátalanságra helyezett hangsúly viszont nem rendeli a nőket a férfiak alá értékükben, akik szintén számos módon válhattak tisztátalanná (3Móz 15). A megtisztulása elvégzéséhez az anyának áldozatokat kellett bemutatnia, köztük „vétekáldozatot” is. Ezt helyesebben „megtisztulási” áldozatnak kellene fordítani, mivel az anya nem követett el bűnt, és nem volt szüksége bűnbocsánatra.

Roy Gane
Andrews University
Fordította: Kóczián Károly

2012. július 26., csütörtök

Mai szakasz: 3 Mózes 11


Az Isten szerinti élet az étrendet is magában foglalja. Ha valaki valami tisztátalant (ami halandóságot, valaminek a halálos voltát ábrázolja) visz be a testébe, akkor a szentséget utasítja vissza (magát az életet is beleértve). Isten nem közli, hogy némelyik állat miért tiszta és így megengedett a fogyasztásuk is, amíg más állatok tisztátalanok. Az a tény, hogy némely állat tisztátalan arra utal, hogy ezzek valamilyen kapcsolatban vannak a halállal. Mindenesetre az Úr azt várja népétől, hogy bízzon benne és engedelmeskedjen, még akkor is, ha a konkrét okok nem ismertek. Ugyanakkor Isten megadja a mindent átfogó magyarázatot: összhangban kell élnünk Isten szent természetével (3 Mózes 11:44-45).

Mózes Harmadik Könyve 11. fejezetének egy része az elhullott állatok érintése miatti átmeneti tisztátalasággal is foglalkozik, amely eltávolítható, és  így nincs hatással a földi Szentélyel kapcsolatos szent dolgok egyikére sem. Ezeknek az utasításoknak nincs mai alkalmazásuk. Ugyanakkor a tiszta és tisztátalan állatok alapvető megkülönböztetése sosem függött a földi Szentély lététől (1 Mózes 7. és 8. fejezete). Noé, évszázadokkal a zsidó nép kialakulása és a Mózes Harmadik Könyvében lejegyzett Mózesi törvények kiadása előtt értette, hogy a tisztátalan állatok fogyasztása  ellentmondásba kerülne Istennek szentelt életével (1 Mózes 7:8; 8:20). A tiszta és tisztátalan állatok megkülönböztetése nem a zsidóknak, hanem az emberiségnek adatott. Éppúgy ahogyan Noé szent volt, Isten minden követőjének, így minden kereszténynek, minden korban és az élet minden területén szentnek, Krisztusban megszentelt embernek kell lennie (1 Pt 1:15-16).

Egy forrást nem tudnak megfertőzni az elhullott állatok (3 Mózes 11:36), mert a forrásból mindig tiszta víz jön. Ugyanígy, amikor Jézus a földön járt, szabadon érintkezhetett tisztátalan emberekkel, mert Ő maga a tisztaság, az élet és a gyógyulás forrása. Krisztus bennünket is meg tud óvni az erkölcsi romlástól, amikor gyógyító érintését a bűnbeteg világ számára közvetítjük.

Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 25., szerda

Mai szakasz: 3 Mózes 10

Az előző fejezet végén (3 Mózes 9:24) Isten megmutatta, hogy elfogadta az áldozatot és a papok szolgálatát. De mielőtt még a nép bűnéért való áldozat teljes lett volna, két pap olyan tűzzel kezdte el égetni a füstölő szert, amit ember gyújtott, ahelyett, hogy az oltárról származó tüzet használták volna, ami Istentől szállt alá. Ez az eltávolodás Isten utasításaitól tévesen mutatta be Őt, amely által a nép arra a következtetésre juthatott volna, hogy Isten szolgái saját elgondolásaik szerint is kialakíthatják Isten tiszteletének alapelveit és szabályait. Ezért tűz jött ki az Úr elől, és megemésztette Nádábot és Abihut. Az sem lehetett kifogás, hogy értelmüket alkohol tompította (3 Mózes 10:8-11).

Mindez megrázta Mózest. Ha a papok nem tudják Isten utasítasaihoz híven elvégezni a szolgálatukat, hogyan tudna Isten népe között jelen lenni, hogy védelmezze őket? Mózest feldúlták az események, különösen az, amikor megtudta, hogy az életben maradt papok elégedték a nép bűnéért való áldozat visszamaradt részét. Ezt a részt meg kellett volna enniük (3 Mózes 6:26), hogy így jelképesen magukra vegyék a nép bűnét, amely azt mutatja be, hogy Krisztus hogyan hordozza az ember bűnét. Áron azt mondta Mózesnek, hogy amiatt ami a fiaival történt, nem érezte magát méltónak, hogy elfogyassza a bűnért való áldozatot.
Az izraelita papok nem haltak meg, amikor szolgálatuk szerint mások bűnét hordozták, de Krisztus igen. Magára véve bűneinket megemésztett, mint a mi bűneinkért való áldozat. Ez mutatja be, hogy Krisztus a mi Helyettesünk, aki érettünk, miattunk, és helyettünk halt meg.

Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 24., kedd

Mai szakasz: 3 Mózes 9


Miután felszentelték a szentélyt és a papokat, készen álltak rá, hogy szolgáljanak Istennek. Áron és fiai bemutatták az első áldozatokat, melyek kedvező fogadtatását mennyei tűz jelezte (3Móz:9, v.ö. 1Kir 18:38-39). Az ókori Közel-Kelet más tájain egy istenség (amit bálvány-alakja jelképezett) emberi szertartások által került az újdonsült templomba. De Izrael Istene megváltoztatta ezt a gyakorlatot. Ő már akkor szállást vett a szentélyben, mielőtt bármilyen szertartás lezajlott volna ott. Ily módón hangsúlyozta, hogy az Ő valódi, élő jelenléte népe között lakozik. Jöhet és mehet amint kíván, nem úgy, mint egy bálvány.

Mielőtt a papok áldozatot mutattak volna be a népért, először saját magukért kellett áldozniuk, hiszen ők is bűnösök voltak, mint mindenki más. Így egyszerre képviselték az embereket Isten előtt és Istent az emberek előtt. Krisztus, akire ezek a szertartások előremutattak, az egyetlen összekötő kapocs Isten és köztünk (v.ö. Jn 1:51). Köztünk élt, és megtapasztalt mindenfajta kísértést, amivel szembe kell néznünk, teljes mértékig megérti a küzdelmeinket. Azonban Ő nem vétkezett, így nem volt szüksége jóvátételre saját magáért (Zsid 4:15, 7:26-28). Az Ő áldozata egyedül értünk adatott.
Roy Gane
Andrews University
Fordította: Kóczián Ágnes

2012. július 23., hétfő

Mai szakasz: 3 Mózes 8


A kijelentés sátra, a felszerelésével és papjaival, fizikailag kész volt. Ez viszont még nem volt elég ahhoz, hogy mennyei palotaként elláthassa feladatát. Ahhoz, hogy az Úrhoz méltó lehessen, meg kellett szentelni, mivel Ő is szent. Minden szentség Tőle ered, így egyedül Ő szentelhette fel a szentélyt, amely az igazi mennyei szentélyt tükrözte, amelyet nem emberi kéz alkotott (Zsid. 8:2 és 5). Ezt a felszentelést egy sor szertartás jelképezte, amelyek között volt a felkenésre való olaj használata és különleges áldozatok bemutatása, és melyet Mózes, mint Isten képviselője végzett el.

Áron fiainak Isten, a közösségen belüli, különleges szolgálóivá való felavatásaként Mózes a felavatási áldozatból vett vérrel kente meg a jobb fülük cimpáját, a jobb hüvelykujjukat és jobb lábuk nagyujját. Ez azt mutatja be, hogy minden pap a gyakorlatilag Krisztus áldozatából áradó isteni kegyelemből részesült, amely képessé tette őt az élet-halál felelősséget jelentő szolgálatára Istennek, az Ő népe javára. Ma nincs Isten által felszentelt elit keresztény papság, magán Krisztus papi munkáján kívül, Isten népének ezen keresztül kell megközelítenie Őt (Zsid. 4:7-10). Az emberi királyi papság magába foglalja az összes keresztényt, mint Isten követeit (1Pt 2:9-10). Csodálatos kegyelem vértezi fel a férfiakat és nőket, hogy teljesítsék Krisztus megbízását  a mások megmentéséért való szolgálatra (vö Mt 28:19-20).

Roy Gane
Andrews University
Fordította Kóczián Károly

2012. július 22., vasárnap

Mai szakasz: 3 Mózes 7


A fejezet első hét verse elénk tárja a vétekért való áldozat rendjét. Annak elrendelése, hogy a hús a papot illeti, a 7. fejezet egy listát indít arról, hogy a pap az áldozat mely részeire jogosult a különböző áldozat fajták esetében. Az egész áldozatot az Úrnak ajánlották fel, Aki kijelölte azt a részt, amely szolgáját, a papot illette meg, aki az áldozat bemutatásánál közreműködött. Így a papok, akik teljes idejükben az Úrnak szolgáltak, elvégzett munkájuk alapján részesültek javadalmazásban, ami ellátta a szükséges anyagi javakkal őket és családjukat (vö 1 Kor. 9:1-14).

Ugyanígy a békeáldozatot is teljesegészében az Úrnak szentelték, de aztán az áldozat egyedüálló módon került felosztásra Isten, a pap, és az áldozathozó között, így az erre az áldozatformára vonatkozó útmutatások  az áldozati rendszabályok leírásának a végére kerültek. Az Úr iránti hálájuk kifejezése, vagy egy fogadalmuk beteljesítése, vagy éppen egyszerűen Isten iránti hódolatuk kifejezése indíthatta az izraelitákat békeáldozatra. Isten dicsőítésének örömteli alkalma volt ez. A vér, ami az életet jelképezte (és éppen ezért nem vold szabad elfogyasztaniuk – vö. 1 Móz. 9:4, Apcs. 15:20, 29 - épp így a pogányokból lett őskeresztényeknek, és a maiaknak sem megengedett) mint helettes áldozat váldságdíj volt az áldozathozó életéért (3 Móz 17:10-14). Ez mutatja, hogy még istendícsőítésünk is csak Krisztus áldozatán keresztül elfogadható! Ma imádkozunk, ahelyett, hogy állatokat áldoznánk (vö. Zsolt. 141:2), és hatalmas áldásokban részesülhetünk azáltal, hogy imáink mellet valódi, még kézzelfoghatóbb áldozatok meghozatalával fejezzük ki hálánkat Isten iránt.

Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 21., szombat

Mai szakasz: 3 Mózes 6


3Móz 6:8-7:38-ban található útmutatások kiegészítik a korábbi fejezetekben található információkat. Az Isten által meggyújtott szent tűznek, amely megemésztette az áldozatokat (9:24), folyamatosan égni kellett az izraelita istentisztelet központjában. Az ember által létrehozott szikra általi meggyújtása tévesen mutatta volna be a Megváltó áldozatát. Ahhoz, hogy megmentsen bennünket az utolsó ítélet isteni tűzétől (Jel 20), Krisztus megemésztetett helyettünk az által, hogy elszakasztatott az Atyától (Mt 27:46), és ez egyenlő volt azzal a tűzzel. A rómaiak sok embert keresztre feszítettek, de Jézus halála egyedi volt.

A bűnért való áldozat igen szent volt, de ha egy csöpp vér ráfröccsent egy pap ruházatára, vagy az áldozat bemutatójára az áldozat megölése közben, ezt le kellett mosni, jelezve azt, hogy ez valamilyen szennyezést közvetített (vesd össze 2Móz 11:25,28,35; 4Móz 31:23-24) a bűnös ember részéről. Ezért az ilyen vér használata Isten szenthelyén, megfertőzte azt, mint a megbocsátott bűnök jegyzéke, ezért meg kellett tisztítani a Nagy Engesztelés napján (3Móz 16). Más helyeken Mózes harmadik könyve tiltja minden tisztátalanság kapcsolatba hozatalát Isten szentségével (3Móz 7:20-21). De a bűnök eltávolítása által - felszabadítva az áldozatot bemutatót a bűn alól - Isten magára vállalja a felelőséget, hogy hordozta a bűneiket a szent áldozat által, amely Krisztust ábrázolja. Jézus Krisztus drága vére átveszi tőlünk és hordozza bűneinket, mint a testünkben levő vér, amely eltávolítja a szennyező anyagokat. A Bárány vére megtisztít bennünket bűneiktől. 

Roy Gane
Andrews University

2012. július 20., péntek

Mai szakasz: 3 Mózes 5


Mózes 3. Könyve 5. fejezet

Mózes 3. Könyve 4. fejezetében, a bűnért való áldozat gyógyír volt a nem szándékosan elkövetett bűnökre, amikor az emberek bűnük elkövetésekor nem ismerték fel tettük bűnös voltát. Mózes 3. Könyve 5:1-13 versei kiterjesztik a bűnért való áldozat hatáskörét azokra az esetekre, amikor valaki szándékosan nem tanuskodott egy bűnös cselekedet ellen (1. vers), és amikor valaki nem volt tudatában, hogy tisztátalan dolgot, vagy személyt érintett, ill. azt érintve nem tudta, hogy tisztátalan lett és gondatlanságból elmulasztotta alávetni magát a szükséges megtisztulási szertartásnak, valamint ha valaki meggondoltalnuk tett esküt és nem tudta teljesíteni (2-4 versek). Amikor valaki (akár férfi,akár nő) felismert egy bűnt, akkor annak szégyenét hordozta, és büntetésben részesült mindaddig, amíg meg nem vallotta a bűnt Istennek (nem egy papnak), és amíg a bűnéért áldozatot nem mutatott be. Ezután Isten (nem a pap), aki tudja, hogy a bűnbánat mikor őszinte, úgy döntött, hogy megbocsát. A bűnért való áldozatkor egy közembernek egy, a nyájából számazó nőstény állatot (szintén Jézust jelképezi) kellett bemutania, vagy madárfélékből is hozhatott áldozatatot, esetleg gabonafélékből. Így volt Isten kegyelmesen tekintettel a szegényekre is.

Mózes 3. Könyve 5:14-6:7 versei szerint, a vétekért való áldozat engesztelés volt a szentségtörés súlyos bűnéért, ami visszaélni azokkal a szent dolgokkal, amik Isten közvetlen tulajdonába tartoznak (mint például a tized), vagy tudatosan visszélni Isten szent nevével egy hamis esküben, félrevezetve egy másik személyt. Az ilyen bűnök jogtalan anyagi előnyt eredményeznek, amit a bűn elkövetője köteles volt megtéríteni Istennek ill. embertársának, valamint köteles volt ezen felül 20% büntetést is megfizetni, mielőtt vétekért való áldozatot hozott volna Isten elé (vö. Mt 5:23-24.) Még akkor is Kriszus áldozatára van szükségünk, amikor mindent, a mennyire csak lehet,  jóvá teszünk. Ugyanakkor, még amikor tudatlanul vétkezünk is, és nem tudjuk teljes egészében beazonosítani a bűnünket, de bűntudatot érzünk (3 Mózes 5:17-19), letehetjük bűnünk terhét Jézus lábainál.

Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 19., csütörtök

Mai szakasz: 3 Mózes 4


3 Mózes 4. fejezet

A Mózes Harmadik Könyve első három fejezetében található áldozatok önkéntesek voltak, viszont a bűnért és a vétekért való áldozat (3 Mózes 4-5) kötelező volt, mert az emberi esendőség negatívan hatott volna a Szentélyre ill. a vele kapcsolatos szent dolgokra. Így a bűnért és a vétekért való áldozatok arra szolgáltak, hogy fenntartható maradhasson Isten jelenléte népe között. Az égőáldozat volt az alapvető engesztelő áldozat (Job 42:8; 3 Mózes 1:4), de a bűnért és a vétekért való áldozatok keretében foglalkoztak a különféle konkrét esetekkel. A bűnért való áldozat, helyesebben mondva a „tisztulási áldozat”, megtisztította az áldozat bemutatóját a kisebb (általában nem szádékos) bűnöktől, valamint a rituális fizikai jellegű tisztátalanságoktól (3 Mózes 12, 14 és 15 fejezetei). A fizikai tisztátalanság nem volt bűnös cselekedet, hanem a bűnös ember erkölcsi állapotát ábrázolta..

Egészen különleges volt, hogy a bűnért való áldozatban megkenték vérrel az oltár szarvát, ami mind a füstölő oltár (a füstölő oltár szarvát kenték meg, amikor a főpap, vagy az egész nép bűnt követett el), mind pedig a külső oltár (minden más esetben a külső oltár szarvát kenték meg vérrel) legmagasabb pontja volt. Ez mutatta be a vér fontosságát, amely az áldozó életét váltotta meg a haláltól, mint helyettes áldozat (3 Mózes 17:11) és mutatott előre Krisztusra, aki eljött hogy megváltson, “a kiben van a mi váltságunk az Ő vére által (Eféz 1:7), adta “az Ő életét váltságul sokakért (Mt 20:28). Krisztus nem csupán megbocsátja bűnös cselekedeteinket, hanem helyre is állítja a bűn által megrontott erkölcsi mivoltunkat (vö. Zsolt 103:2-3), így örömteli örökéletben lehet részünk (Rm 6:23).


Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 18., szerda

Mai szakasz: 3 Mózes 3


Ennek az áldozatnak a neve kapcsolatban áll a "salom" kifejezéssel, ami "békességet" és "jólétet" jelent. Ez a rituálé áldozattal ünnepelte meg azt, hogy a kapcsolat rendben van ember és Isten között. Krisztus áldozatára mutatott előre, amely által az Ő népe békességnek örvendhet Istennel (Róm 5:1) Ezt az egészséges kapcsolatot jelképezte az az étel, amiben Isten és az áldozatot felajánló együtt részesültek. A béke áldozat volt az egyetlen, amiből  a felajánló fogyaszthatott, miután a kövérjét elégették az oltáron Istennek, és a papnak is volt része benne (lásd: 3 Mózes 7). Isten "étkezése" szimbolikus, mivel neki nincs szüksége olyan táplálékra, mint az embernek (Zsolt 50:13).

Az ételáldozathoz hasonlóan, a béke áldozat nem végzett engesztelést konkrét bűnökért, mindazonáltal ennek az áldozatnak a vére váltságdíj volt az áldozatot bemutató számára (engesztelést végzett a lélekért - 3Móz 17:11), bemutatva azt, hogy az emberi élet az Istennel Jézus Krisztus vére által helyreállított kapcsolattól függ. Az Ő áldozata nemcsak érettünk történt, hanem bennünk is meg kell történnie lelkileg, ahogyan Jézus mondta: "Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek" (Jn 6:53, magyarázata a 63. versben). Amikor befogadjuk Jézust (részesülünk belőle) a Szentlélek által, az Ő szeretete bennünk él (Róm 5:5; Gal 2:20) és átalakítja minden kapcsolatunkat. Ezt érdemes megünnepelni.

Roy Gane
Andrews University

2012. július 17., kedd

Mai szakasz: 3 Mózes 2


Leviticus 2

Mózes Harmadik könyve utasításokat tartalmaz az öt alapvető áldozati formára vonatkozóan. Ezek az égő-, az étel-, a béke-, a bűnért való, és a vétekért való áldozatok. Ezeknek a különböző névvel illetett áldozatok némelyikének a húsából ehetett a pap (csak az égő áldozat volt ezalól kivétel), az áldozathozó (egyedül a békeáldozat húsából ehetett az, aki az áldozatot hozta), valamint némelyik áldozatfajta esetben vérrel kente meg az oltárt a pap (általában az oltár oldalát, de bűnért való áldozat esetében az oltár szarvát). Miért ez a sokféleség? Önmagában egyetlen állatádozati fajta sem  jelképezhette Kriszus áldozatának gazdagságát. Például, Jézus teljes egészében megemésztődött, majd új testben felszállt a földről (égőáldozat), ugyanakkor mi lelkiképpen részsülhetünk Belőle (békeáldozat). Hogyan is ehetne valaki szószerinti értelemben abból, ami teljesen elégett?

Miért van az ételáldozat (amit tűznél pergelt kalászból, és zsenge gabona-darából hoztak - 3 Mózes 2:14) az állatáldozatok között felsorolva? Gabona ételek és italok gyakran hússal együtt alkottak étel ajándékot, ill. ételáldozatot (1 Mózes 18:6-8, 4 Mózes 15. fejezet). A gabona Krisztust jelképezhette, mint az "élet kenyerét" (Jn 6:35; Mt 26:26). Mózes Harmadik Könyve második fejezetében az étel áldozat - hús és vér nélkül - szintén egy áldozati forma, amely Isten Mennyei Birodalma alá rendel valamit az Ő használatára. Ez az Ószövetségi háttere annak, hogy Pál arra ösztönzi a keresztyéneket, hogy "szánják oda testeiket élő, szent és Istennek kedves áldozatul". Ez az az áldozat, ami igazi értelmet ad istentiszteletünknek. Nem kell meghalnunk annak érdekében, hogy áldozatunk teljesen odaszentelt legyen. Élő, szent és Istennek kedves áldozattá lehetünk azáltal, ha átadjuk életünket Istennek, az Ő szolgálatára.

Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László

2012. július 16., hétfő

Mai szakasz: 3 Mózes 1

Isten korábban a Sínai hegyről szólt a néphez, most pedig új, hordozható földi lakhelyén át tarja velük a kapcsolatot. Mózes Harmadik Könyvében az Úrnak az istentisztelettel és a szent élettel kapcsolatos különleges szavai kerületek feljegyzésre. A Pentateuchus-nak (Mózes öt könyve), az egész Szentírás alapjának a szívében Mózes Harmadik Könyve található. Ebben a könyvben több közvetlenül Isten szájából származó üzenet került feljegyzésre, mint bármely másik bibliai iratban. 

Isten legelső utasításai az áldozati rendszerre vonatkoztak, amely átal gyermekei hozzá jöhettek (3 Mózes 1-7). Az első az égőáldozat (3 Mózes 1), ami már korábbról is ismert volt (1 Mózes 8:20; 22:13). Az áldozati állatok értékben különbözőek lehettek a nagy testű állatoktól a juhokon keresztül egészen a madarakig. Mindez lehetővé tette, hogy a kevésbé tehetős izraeliták is áldozatot mutassank be. Minden egyes égőáldozatkor az áldozati állatot teljes egészében elföstölögtették az Úr oltárán, leszámítva a bőrt, amelyet az áldozatnál közreműködő pap kapott meg szolgálataiért (3 Mózes 7:8). Még a pap sem ehetett az égő áldozatból.

Az égőáldozat arra tanította a népet, akiket bűneik teljesen elválasztottak Istentől, hogy az Ő Szeretett Fiának tökéletes és teljes odaáldozása az egyetlen útja annak, hogy ismét Istenhez jöhessenek. Isten fia egyszer és mindenkorra, minden egyes emberért ajánlotta fel önmagát áldozatul (Zsid 7:27; vö. Jn 1:29; 3:16). Isten ennyire szeret téged, és azt akarja, visszatérj hozzá. 

Roy Gane
Andrews University

Fordította: Liebhardt László