2014. június 30., hétfő

Mai szakasz: Ezékiel 3

A harmadik fejezet folytatja a második fejezet témáját. Isten elmondja Ezékielnek, hogy őrállónak hívta el őt (3:17) és arra, hogy a fogságban levő népnek az Úr Igéjét hirdesse (3:18-21).

Amint ezt a fejezetet olvastam, amelyben Isten arra utasítja Ezékielt, hogy hirdesse az üzenetet mindenkinek, eszembe jutott a magvető példázata. Máté 13-ban Jézus bemutat egy magvetőt, aki mindenhová szórja a magot, miközben néhány az útfélre, néhány a köves talajra, néhány a tövisek közé, a többi pedig a jó talajba esik. A Jézus példázatában szereplő magvetőhöz hasonlóan Ezékielnek is szórnia kell a magot mindenhová, nem válogatva, hogy ki fogadja el és ki nem.

Sokan félünk az evangélizációtól. Ha a siker biztosított lenne, sokkal könnyebben tudnánk a misszióra gondolni, de ha a siker esélye csekély, sokkal nehezebb vele foglalkozni. Időnként azon találtam magam, hogy nem akarok bizonyságot tenni hitemről, miközben azt mondogattam magamban, hogy „ez egy nagyon nehezen elérhető terület”, vagy "a gazdagokat nem érdekli az evangélium."  

Úgy gondolom, hogy a kudarctól való félelem az elsődleges oka annak, hogy nem merünk engedni Isten hívásának, hogy hitünket másokkal megosszuk. Időnként ez a félelem oda vezeti a keresztényeket, hogy egy csomó „talajelemzést végezzenek” (keresve azokat, akik a legfogékonyabban az üzenetünkre) mielőtt bizonyságot tennének, és utána csak azokkal osztják meg hitüket, akik valószínűleg fogékonyak.

Mindezeket figyelembe véve fontos felismerni, hogy Ezékiel 3-ban Istent nem Ezékiel evangélizációs sikere foglalkoztatja elsősorban, hanem inkább Ezékiel engedelmessége. A 22-27-ig terjedő versekben található látomásban Ezékielnek elmondják, hogy kötelekkel meg fogják kötözni, és képtelen lesz egy szót is szólni egészen addig, amíg Isten meg nem engedi neki. Ezékielt szó szerint megkötözik, száját pedig képletesen bekötik, hogy ne tudjon beszélni. Hogyan prédikálhat egy próféta, amikor kötelekkel meg van kötözve saját házában, miközben képtelen arra, hogy egy szót is kiejtsen? Egy helyhez kötött, néma evangélizátor nem képes betölteni küldetését, hogy Isten igéjét hirdesse, még akkor sem, ha ereje lenne hozzá.   

Isten üzenete Ezékielhez és hozzánk is nagyon egyszerű: „Amikor elhívlak, felruházlak erővel. Te gyenge vagy, de én erős. Neked nincsenek szavaid, amelyekkel másokat meggyőzhetnél arról, hogy szükségük van rám, de nekem vannak. Amikor téged használlak az emberek vagy hallgatnak rád, vagy nem, de te akarj szolgálni. Légy hűséges és rendeld alá magad nekem, és akkor én fogom a munkát elvégezni.” Amikor te és én olvassuk azt, amit Isten Ezékielnek mondott, nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de nekem ez egy jó hír! Ámen.

Dr. Eric Bates, lelkipásztor
Gulf States Egyházterület


2014. június 29., vasárnap

Mai szakasz: Ezékiel 2

Édesapám nem volt keresztény. Az úgynevezett „New Age” mozgalomba keveredett, aktívan gyakorolta az asztrológiát és a transzcendentális meditációt és hitt a kristályok gyógyító erejében. Amikor legutóbb otthonában meglátogattam 18-19 éves lehettem. Amikor ajtót nyitott, tudomásomra hozta, hogy nem számít egy hosszú látogatásra. Elmondta nekem, hogy böjtöl és meditál, hogy lelkileg felkészüljön egy találkozásra az Istennel. 

A történelem folyamán az emberek mindent megpróbáltak, hogy megtapasztalják az Istent, az által, hogy elszigetelték magukat a barátaiktól és családjuktól, fájdalmat és egyéb megpróbáltatást okoztak maguknak abban a mindenre elszánt igyekezetükben, hogy kapcsolatba lépjenek az Istennel. Ezékiel könyve egy másik távlatot mutat be. Isten eljön, megkeresi Ezékielt, és kinyilatkoztatja magát neki.

Látomásban Isten küldetéssel bízza meg Ezékielt, de nem azzal, hogy egy elszigetelt falu népéért misszió munkát végezzen egy távoli földrészen. Nem kellett nyelviskolába járnia, vagy megismernie a célcsoport kultúráját, mert Isten azzal bízta meg, hogy saját népe között, az „Izrael” fiai között missziózzon.

Saját barátaink és családunk evangélizációja nehéz lehet, de Ezékiel Istentől kapott küldetése még ennél is nehezebb. Ebben a hívásban Isten elmondja Ezékielnek, hogy a legjobb igyekezete ellenére sem fogja meggyőzni őket. Izrael nem fog hallgatni az üzenetre. 

Miért kéri Isten Ezékielt, hogy tegyen valamit, hogy evangélizáljon népe között, ha tudja, hogy ez amúgy is lehetetlen? Azt hiszem, levonhatunk néhány következtetést: 1) Ezékiel esetében úgy tűnik, hogy Istent jobban foglalkoztatja Ezékiel küldetésében való engedelmessége. Isten arra vágyik, hogy népe az eredményektől függetlenül hűséges legyen hitének megosztásában. 2) Az evangélium sikere nem tőlünk függ. A legjobb prédikációkból néhány süket fülekre és engedetlen szívekre talál, és a legrosszabb prédikáció némelyike sok megtérőt eredményez. Isten Szentlelke általi jelenléte és hatalma okozza a különbséget.   

A hatékony evangélizáció Isten munkája; Őt nem korlátozza a mi gyengeségünk. Ez egy nagyszerű és ugyanakkor rendkívüli alázatra késztető hír. Alázatra késztet, mivel ha a leghatékonyabb kommunikátor vagy és rendelkezel az evangélizálás minden szakértelmével, Isten Lelke nélkül nem leszel eredményes az elveszettek megmentésében.

Isten hívása nem sokban különbözik az Ezékiel napjaitól. A válaszunknak is azonosnak kell lennie: engedelmesség és Istennek való alárendeltség. Ő eljön hozzád és mindent megtesz, amit nélküle képtelen lennél megtenni. Ez egy nagyszerű hír, ugye? Ámen.
  
Dr. Eric Bates, lelkipásztor
Gulf States Egyházterület


2014. június 28., szombat

Mai szakasz: Ezékiel 1

Ezékiel könyve visszavisz bennünket Júda idejébe (Kr.e. 593-571) a Jeruzsálem eleste előtti és utáni időbe, amikor a babiloni hadsereg Nabukodonozor vezetésével lerombolta a várost. Ahogyan a próféták megjövendölték, Isten megengedte, hogy Júdát legyőzzék, makacs bálványimádásukért.

A győztes babiloniak gyakorlata volt, hogy foglyokat ejtsenek, mint Dánielt és három társát, és elvigyék őket Babilonba. A legértelmesebb fiatalokat hadifogolyként elhurcolták, hogy tudományokra, filozófiára és vallási ismeretekre tanítsák, majd tanácsosi és vezetői pozíciókba helyezzék őket.

Ezékiel könyve első három versében a próféta nem otthon van a leigázott Júdában, hanem az ellenség területén, Babilonban. Dániel és három barátja után őt is ide hurcolták. Babiloni tartózkodása idején Isten látomásokban jelenti ki magát Ezékielnek. A 4-18. versekben leírt látomás lenyűgöző. Nehéz elképzelni, hogy pontosan mit láthatott Ezékiel. Mai filmproducereknek is nagy kihívás lenne – még a mai, korszerű filmtechnikai effektek segítségével is – szemléltetni a tüzet, a kérubokat a forgó kerekekkel és sok szárnnyal, ráadásul Isten trónját, ahogy maga Isten ül rajta teljes dicsőségében.   

Bármilyen csodálatos és félelmetes is a látomás, egy tanulság nyilvánvaló számunkra. Annak ellenére, hogy Júdát legyőzték és leigázták; annak ellenére, hogy Ezékiel hadifogolyként ül ott társaival együtt a Kébár folyó partján, idegen földön, Isten pontosan tudja, hogy hol van, megjelenik neki, és személyesen beszél vele.

Érezted már úgy magad, mintha idegen földön laknál, ahol a téged körülvevő kultúra idegen számodra, és nem illik bele abba, ahogyan te Krisztust követed? Vagy érezted-e már úgy magad, hogy az ellenség területén élsz, elveszve, egyedül és elfeledve? Vagy éppen saját bálványimádásod természetes következményeit viseled. Nem olyan bálványimádásról beszélek, amelyben kő vagy fa szobrokat imádnak, hanem a 21. század bálványimádásáról, a dolgok, emberek vagy a test kívánságának imádatáról. Esetleg szenvedő áldozata vagy az ellenség támadásainak, aki már 6000 éve uralja ezt a bolygót


Akár az általad nem befolyásolható körülmények miatt, akár saját döntéseid nyomán érzed magad elszigeteltnek és magányosnak, Isten gyermekeként egy dologban biztos lehetsz: Ő nem felejtett el téged. Pontosan tudja, hol vagy, és Igéje és Szentlelke által eljön oda, ahol vagy, és szívedhez szól. Megment téged, körülményeidet megváltoztatja, és elvisz haza az Ő örök otthonába (Zsid 13.14). Ez egy csodálatos jó hír! Ámen.

Dr. Eric Bates, Pastor
Gulf States Conference


2014. június 27., péntek

Mai szakasz: Jeremiás siralmai 5

Egy imádság száll a Menny felé „Emlékezzél meg Uram…!” (1. vers), ami Istenbe kapaszkodást jelent.  A Jeruzsálem és a templom lerombolását követő szenvedésben, a sötétségben, mely úgy tűnt elválasztja a túlélőket az Úrtól, valaki így szólt: „Emlékezzél meg…!” Jeremiás ismeri a Szentírást. Tudja, hogy amikor az Úr megemlékezik, akkor történni fog valami népe érdekében. (Vö. 1Móz 8:1; 19:29; 30:22; 2Móz 2:24; 6:5). A nyomorúságot és a katasztrófát ellensúlyozza az Úr örökkévalósága: „Te Uram örökké megmaradsz” (19. vers).

Isten időzítése tökéletes, igazságossága átformáló, türelme örökkévaló. Ő nem feledkezhet el rólunk (20. vers), mert úgy szeret bennünket, mint a kisbabáját gondozó édesanya (Ézs 49:14-15). Egyedül Ő képes átalakítani bennünket. „Téríts vissza, Uram, magadhoz, és visszatérünk” (21. vers).

Személyes küzdelmeink és életünk sötét pillanatai között a Jeremiás Siralmainak versei emlékeztetnek, hogy Isten nem tűnt el csendesen. Ő mindig a közelünkben van. Nem ment szabadságra, és nem is dobott minket a szemétdombra. Igazságossága mindig átformáló, türelme és hosszútűrése örökkévaló (2Móz 34:6-7). Ő nem haragszik, hanem alig várja, hogy segítségünkre siethessen.

„Emlékezzél meg” ma Isten jóságáról és megváltó kegyelméről!


Gerald A. Klingbeil, D.Litt.
az Adventist Review és az Adventist World folyóiratok társszerkesztője
kutató egyetemi tanár
 Andrews Egyetem
Fordította: Csala Beáta


2014. június 26., csütörtök

Mai szakasz: Jeremiás siralmai 4

A cserépedényeknek nem tesz jót, ha leesnek. Emlékszem, amikor egyik lányom, még sokkal fiatalabb korában egy veszélyesen ingó porcelántányér-oszloppal közeledett konyhánk mosogatója felé. Éppen rá akartam kiáltani, hogy tegye le az egész rakást az asztalra, de már túl késő volt. A legfelső tányér megmozdult, lecsúszott és szilánkokra tört a konyhakövön.

Az agyag csodálatos anyag. Egy tehetséges fazekas hihetetlen formákat tud készíteni belőle, és ha kiállták a fehéren izzó tüzet, tányérként, bögreként, edényként használhatjuk őket. Ha óvatosak vagyunk, akár évtizedekig is minden nap. Mégis elég egyetlen óvatlan mozdulat, és darabokra törnek. Jeremiás és a Jeruzsálem bukását túlélők úgy érezhették magukat, mint a törött cserépedények. „Sionnak színaranyat érő drága fiait, jaj, csak cserépedénynek tekintették, fazekas keze munkájának!” (2. vers – új prot. ford.). Jeruzsálem önértékelése, miszerint ők „Isten választott népe” semmivé vált, amikor a város és a templom a tűz martaléka lett.

Hogyan élhetjük túl, amikor a talaj kicsúszik a lábunk alól? Hogyan láthatjuk ismét valódi értékeinket Alkotónk szemével, aki annyira törődött velünk, hogy egy lett közülünk, és meghalt helyettünk? Csak egyetlen módon: az Ő karjába kell futnunk (lásd Jer Sir 5. fejezet „Emlékezzél meg” felkiáltásait!).

Pál is használja az agyagedények képét a 2Kor 4:7. versében: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ez a rendkívüli erő Istentől és ne tőlünk valónak lássék.”  Nem az edény a fontos, hanem a tartalma, a bennünk élő Krisztus.

Fedezd fel ma, hogy ki vagy, és járj az Úrral, még ha előbb egy sötét völgyön kell is átkelned!

Gerald A. Klingbeil, D.Litt.
az Adventist Review és az Adventist World folyóiratok társszerkesztője
kutató egyetemi tanár
Andrews Egyetem
Fordította: Csala Beáta


2014. június 25., szerda

Mai szakasz: Jeremiás siralmai 3

Mindnyájunk életében vannak sötét időszakok. Küszködünk, kételkedünk, sírunk, mégis általában eljön egy pillanat, egy fordulópont, ami mindent megváltoztat. Isten gyermekei számára ez az a pillanat, amikor rájövünk, hogy Isten még mindig a közelünkben van és, hogy Ő jóságos.

Jeremiás Siralmainak harmadik fejezete nemcsak e könyv leghosszabb fejezete, hanem ezt a fordulópontot mutatja be. „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!” (22. vers).

Isten jósága és együttérzése vitathatatlan, nem tőlünk függ, és szabadon rendelkezésre áll. Ehhez azonban a mi megfelelő hozzáállásunk a legszükségesebb. Keresnünk kell Őt és várni Rá (lásd 25-26. vers), csöndesen kell várnunk az Úr szabadítására (26. vers). A várakozáshoz kitartásra van szükség, a nem láthatónak valóságként való elfogadására. A várakozás a Jézust megragadó hit része. A várakozáshoz önvizsgálat és bűnbánat, valamint megtérésre való hajlandóság is szükséges.

„… kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz! Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van” (40-41. vers).  A mai nap kihívásaival szembesülve emeld fel szívedet a mennyei Atyához, és mondd el neki, készen állsz arra, hogy Ő rendezze életed dolgait!

Gerald A. Klingbeil, D.Litt.
az Adventist Review és az Adventist World folyóiratok társszerkesztője
kutató egyetemi tanár
 Andrews Egyetem
 Fordította: Csala Beáta


2014. június 24., kedd

Mai szakasz: Jeremiás siralmai 2

Mindig okolni akarunk valakit, amikor valami rossz történik velük. Először azon tanakodunk, hogy „miért”, majd a „hogyan”-ra és a „ki”-re koncentrálunk.  Jeremiás siralmainak 2. fejezete a „kicsoda”kérdésével küzd. „Elnyelte az Úr” és „letörte”, „lerontotta” és „kivágta” – így látszik Jeremiás szemszögéből (2-3. vers).

Isten haragja, „mint lángoló tűz” gerjedt fel Jákob ellen (3. vers). Az Úr nemcsak olyan volt, mint valami ellenség, láthatóan magára hagyta a teljes kultikus áldozati rendszer színhelyét, beleértve az oltárt, a szent sátrat, az ünnepeket és a papokat is. Hogyan lehetett e pusztítás végrehajtója az, aki maga alapította a templomi szolgálati rendszert a mennyei szentély mintájára? Szinte hallom Jeremiás zavarodott lamentálását.  Isten haragja leírásának azonban egyensúlyban kell lennie Izrael iránti évszázados türelmével, míg ők saját vágyaikat, szomszédaikat és bűnös hajlamaikat követték, és nem Istenüket.

A bálványimádás évszázadai, a gyengék és rászorulók megsegítésének elhanyagolása végül megérett az isteni ítéletre. Jeruzsálem bukása nem egy irracionálisan zsarnoki Isten haragos dühkitörése volt, akinek ki kellett tombolnia magát. „Kicsoda gyógyít meg téged?” – kérdi a Siralmak szerzője, Jeremiás. (13. vers). Ki tudja sebeinket és sérüléseinket meggyógyítani, amikor bűntudattal küzdünk, és Isten oly’ távolinak tűnik?

A második fejezet nem ad egyértelmű választ, még nem. De tudjuk, hogy „megcselekedte az Úr, amiket gondolt” (17. vers). A karja nem túl rövid, Ő nem távozott messzire és nem is gerjed gyorsan haragra. Ő a világmindenség teremtője, fenntartója és megmentője. Mindent meg szeretne adni gyermekeinek. Ígéretei beteljesednek, még ha vár is egy ideig (Hab 2:3).

Gerald A. Klingbeil, D.Litt.
az Adventist Review és az Adventist World folyóiratok társszerkesztője
kutató egyetemi tanár
 Andrews Egyetem
Fordította: Csala Beáta


2014. június 23., hétfő

Mai szakasz:Jeremiás siralmai 1

Amikor válsághelyzetbe kerülünk, a „hogyan” és „miért” kérdések egyből fontosak lesznek számunkra. Hogyan lehetséges, hogy minden, amit tudtam és gondoltam, amit szilárdnak éreztem, egyszerre csak a semmibe tűnik? Hogyan maradhat Isten tétlen fájdalmaim és szenvedéseim közepette?

A Jeremiás siralmainak első fejezete még nem tér rá a „miértekre” és a „hogyanokra”. Ez a költői könyv  precízen szerkesztett akrosztichonban íródott (ami azt jelenti, hogy a költő a héber ábécé betűit használta fel a versek kezdőbetűiként az 1., 2., 4., és 5. fejezetekben. A könyv középpontjában a héber ábécé 22 betűjének megfelelő 22 vers helyett Jeremiás 66 verset írt, minden három verset azonos betűvel kezdve.)

Ez a könyv nem egy csüggedt, reményét vesztett író spontán panaszkodását tartalmazza, hanem a változatlan helyzet nagyon is pontos leírását, a fogság okairól szóló beszámolót, és azt az imával kiharcolt felismerést, hogy egyetlen reménységünk az Alkotónk és Megváltónk iránti megújult odaszentelődés. „Te Uram örökké megmaradsz” – így hangzik az író hitbeli bizonyságtétele, mindazonáltal ez a jövőre (is) vonatkozik. Mint mindenkinek, aki fájdalmat és veszteséget szenved el, nekünk is meg kell tennünk bizonyos lépéseket, ha új életet szeretnénk kezdeni.

A Siralmak első szava a „Jaj!” megadja a kezdőhangot. Ez egy fájdalmas felkiáltás, gyászos jajgatás, ami általában temetés keretében hangzik el (2Sám 1:19, 25, 27; Ézs 1:21; Jer 48:17). Júda nincs többé; temploma romokban hever (10. vers); vezetői és papjai menekülnek (Jer Sir 10:4, 6). A katasztrófa oka világosan látható: „Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá” (8. vers). Az író azonnal felismeri Isten válaszát „eltiport engem” (13. vers); „félredobta hőseimet mind mellőlem az Úr, … összetörte ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát” (15. vers). Ez nem hirtelen balszerencse, vagy háborús politikai helyzet, hanem maga az Úr áll Jeruzsálem bukásának eseményei mögött. Ez a történelem bibliai nézőpontjának egyik fontos ábrázolása.

Igen, végül Babilon rombolta le a várost és annak templomát Kr. e. 586-ban. Igen, Babilon királya, Nabukodonozor vitette Júda lakóit fogságba, végeredményben azonban Isten volt az, aki irányította az eseményeket (Dán 1:2). Jeremiás azonban – Dánielhez és a régi idők többi hűségeséhez hasonlóan – felismerte Isten tevékeny részvételét választott népe életében. Ezért amikor Isten megengedett egy-egy történést, arra azt a kifejezést használták, hogy „Ő tette”. 

Nem tudom, te milyen élethelyzetben vagy most. Nem tudom, milyen völgyön vagy hegytetőn vezet ma át az utad. De emlékezz arra, hogy az ÚR igaz, és minden az Ő irányítása alatt van. Úgy az ítélet, mint az üdvösség kérdésében Ő a legfőbb tekintély, és készségesen meghallgatja imáidat, és számon tartja könnyeidet!

Gerald A. Klingbeil, D. Litt.
az Adventist Review és az Adventist World [Adventista Világ] című iratok társszerkesztője
kutatóprofesszor az Andrews Egyetemen


2014. június 22., vasárnap

Mai szakasz: Jeremiás 52

Az 51. fejezet végén ezt olvashatjuk: „Eddig tartanak Jeremiás beszédei” (Jer 51:64 – új prot. ford.). De akkor ki írta az 52. fejezetet? Jeremiás Krisztus előtt 625-ben kezdte el prófétai küldetését. Valószínűleg akkor már nem élt, amikor Nabukonodozor meghalt, és Evil-Merodák lett a király Babilonban Kr. e. 562-ben. Ez Jójákin király életének Babilonban száműzetésben eltöltött 37. évében történt. Továbbá az 52. fejezet majdnem teljesen megegyezik a 2Királyok végével (24:18-25:30). Valószínűleg Jeremiás írnoka adhatta ezt a részt hozzá, úgy gondolva, hogy szükséges megerősíteni Jeruzsálem bukásának tényét Jeremiás könyvének végén.

Ebben a fejezetben (1-11. versekben) Sedékiás király uralkodását, a káldeusok győzelmét Júda felett és a királyi család valamint a tisztviselők szörnyű halálát mutatja be Jeremiás. Isten azért hagyta el Júdát és Jeruzsálemet, mert Sedékiás uralkodása annyira bűnös volt, mint az őt megelőző Jojákimé.

A 12-16. versekben Nabuzáradán, Nabukonodozor testőrségének parancsnoka elrendezte az elvarratlan szálakat Jeruzsálem ostroma után. Nabukonodozor uralkodása 19. évének ötödik hónapjában, a tizedik napon belépett Jeruzsálembe és felégette az Úr templomát és a király házát, miután kifosztotta őket. A káldeus sereg lerombolta a város falait Jeruzsálem körül és Nabuzáradán elvitte a legtöbb júdeait Babilonba, kivéve a legszegényebb földműveseket, akiket szőlőművesként hagyott hátra.

A 17-23. versekben felsorolják a templomi tárgyakat, melyeket Jeruzsálemből vittek el Babilonba. Elvitték a legtöbb aranyat, ezüstöt és bronz tárgyakat, beleértve a két hatalmas bronz oszlopot és egy hatalmas bronzmedencét. Utána (24-27. versekben) azt írja, hogy Nabuzáradán elvitt 74 júdeait, köztük papokat Riblába Nabukonodozorhoz, aki kivégeztette mindegyikőjüket ott Riblában, Hamát földjén.

A 28-30. versek feltüntetik a júdeai rabok számát, akiket elvittek Júdából. A teljes létszám 4600 fő volt. Mennyire szomorú Jeruzsálem pusztulását olvasni! Júdea népe tovább virágozhatott volna, ha Istent követik. Az egyetlen pozitív hír ennek a fejezetnek a végén található, miszerint Evil-Merodák uralkodásának első évében, kihozatta Jójákint, Júda királyát a börtönből, és engedte neki, hogy az asztalánál ehessen vele.

Yoshitaka Kobayashi, Ph.D.,
Japán
Fordította: Rajki Dávid


2014. június 21., szombat

Mai szakasz: Jeremiás 51

A káldeusok Nákhor, Ábrahám testvérének leszármazottai, aki a káldeusok földjén először Ur városában lakott. Később a káldeusok délebbre vonultak, meghódították Babilon városát, és kinevezték fővárosuknak. Ezért ebben a fejezetben azt a helyet és a környező területeket, ahol a káldeusok laktak Bablióniában Káldeának nevezi az író (24. vers).

Jeremiás azt mondja: „Ne kíméljétek ifjait, irtsátok ki egész seregét!” (3. vers – új prot. ford.) Círusz meghódította Babilont, és megölte Belsazár királyt, de nem pusztította el a várost és nem ölette meg a védőit.  Isten próféciája mindig feltételes. Ha a babiloni sereg ellenállt volna, és nem adta volna meg magát a médeknek, akkor Círusz valószínűleg lemészároltatta volna a babiloni katonákat. Babilon városa fennmaradt egészen Szeleukosz Nicator idejéig. Miután megépítette Szeleukeia városát Babilon mellett, az emberek átköltöztek Babilonból, és a város olyan pusztasággá változott, amilyennek Jeremiás megjósolta (26, 29. vers).

A Babiloni Birodalom isteni büntetésének egyik oka Júda népének és Jeruzsálemnek az állandó és felesleges zaklatása volt (35. vers). A másik ok az Izrael Szentje ellen elkövetett sok-sok vétek (5. vers). A babilóniai katonák, akik nyilvánvalóan nem voltak papok, bementek a szentélybe is Isten jeruzsálemi templomába, és sok edényt elvittek magukkal.

Isten felhasználta a médek királyát, hogy a babiloniak ellen harcoljon (11. vers). Ez az üzenet Ézsaiás 13:7-nek az ismétlése. Isten megengedte Babilonnak, hogy megbüntesse Júdát, de Babilonnak nem kellett volna kegyetlenséget elkövetnie Júda ellen, mert azt Isten sem bocsájthatta meg (50:20). Elnyomták Júda népét, és nem engedték visszamenni őket a földjükre 70 évig (Jer 50:33).

Az 59-64. versekben egy hosszú próféciát olvashatunk Babilon ellen. Sedékiás király uralkodásának negyedik évében Jeremiás Babilon elleni próféciájának tekercsét rábízta Serájára, a szállásmesterére, és megkérte, hogy olvassa fel az embereknek Babilonban, majd kössön rá egy követ, és dobja az Eufrátesz folyóba. Ez azt jelképezte, hogy „Így süllyed el Babilon, és nem kel fel többé” (64. vers – új prot. ford.)

Viszont még Babilon esetében is késett a pusztulás a megjövendölt időponthoz képest, mivel a figyelmeztetés feltételes volt. Hasonlóképpen Isten is kegyelmes hozzánk, és várja a bűnbánatunkat, hogy megmenthessen bűnös állapotunkból.

Yoshitaka Kobayashi, Ph.D.,
Japán
Fordította: Rajki Dávid


2014. június 20., péntek

Mai szakasz: Jeremiás 50

Az 50. és 51. fejezet egyike azon próféciáknak, amelyek a babiloni káldeus birodalom ellen szólnak. A káldeusok Keszed leszármazottai voltak, aki Milkha és Nákhor fia volt (1Móz 22:22). A káldeus szó a görög chaldaioi szóból származik. Beszélték az arámi nyelvet, melyet Dánielnek is meg kellett tanulnia a fogsága alatt, és amely nyelven Ezsdrás és Nehémiás is beszélt, amikor társaikkal hazatértek Palesztinába.

Érdekes, hogy mind a babiloniak, mind az izraeliták Héber leszármazottai voltak (1Móz 10:25), és hébereknek, „Ibri”-nek hívták őket. A Biblia Istene „a héberek Istene” (1Móz 14:13; 2Móz 3:18).

Ábrahám idejében voltak néhányan, akik a héberek Istenében bíztak. Néhány nemzedékkel később, Jób idejében a káldeusok kifosztották Jóbot a vagyonából (Jób 1:17). Meghódították Mezopotámia földjét és Babilon régi városát tették a fővárosukká. Elfogadták a babiloni vallást és Merodák istent imádták (2. vers).

Van egy érdekes történet Babilon város nevének kialakulásáról. Amikor a sumérok megépítették a városok tornyait, az egyik várost téglából készült toronynak nevezték, Ka-dingirra-nak, ami annyit jelent, hogy „az isten kapuja”, vagy az „ég kapuja”, melyekről már az 1Móz 28:17 is ír. Miután összezavarodtak a nyelvek, a várost Bábelnek nevezték el, „mert ott zavarta össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az Úr az egész föld színére” (1Móz 11:9).

A prófécia szerint Izrael akkor tér vissza a babiloni fogságból, miután a Babiloni Birodalom megbukott (4. vers), és átvették felette az uralmat a médek és a perzsák. A Bibliában Jeremiás a Babilon nevet többször használja, mint bárki más, és azt mondja, „Babilon, amely elfoglalta Jeruzsálemet, bevétetik!”. Ézsaiás azt írja: „Elesett, elesett Babilon!” (Ézs 21:9). Jeremiás kihangsúlyozza, amikor a következőket mondja: „Hamar elesett Babilon” (Jer 51:8).

Az ókori Babilon bukásának oka többek között a bálványimádás (2. vers), és a hatalom miatti büszkeség volt. De a város elesett és csupán egy halom maradt (37. vers). Ez a prófécia visszhangzik az Újszövetségben is: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon” (Jel 18:2). Ez mind a hamis istenek tisztelete és a büszkeség miatt történt.

Yoshitaka Kobayashi, Ph.D.,
Japán
Fordította: Baksa Viktória


2014. június 19., csütörtök

Mai szakasz: Jeremiás 49

Jeremiás több próféciát is hirdetett. Ez a fejezet konkrétan öt népcsoportról szól, akik kapcsolatban álltak Júda népével.

Az első rész az ammoniták fővárosáról szóló prófécia, akik Benammitól, Lót kisebbik lányának fiától származtak. Ők a Jordán keleti oldalán éltek. Az ammonitáknak saját istenük volt, akit Milkómnak neveztek, ami annyit tesz: „Isteni Király”. A bírák idejében az ammoniták az izraeliták ellenségei voltak (Bír 3:13). Kinevették Izráelt, mondván: „Talán nincsenek Izráelnek fiai, nincs neki örököse? Miért vette birtokba Gádot Milkóm ...?” (1. vers – új prot. ford.). Azért tettek így, mert az ammoniták, Lót kisebbik lánya fiának leszármazottjai, eltávolodtak az igaz Isten tiszteletétől (4. vers).

A fejezet második része az Edóm ellen hirdetett prófécia. Az edómiak Ézsau leszármazottjai voltak. Abban az időben, amikor az izraeliták Egyiptomban voltak, az edómi Témán városa híres volt a benne lakók bölcsességéről. Isten képes volt a Szentlelkén keresztül dolgozni a témániak szívén, miközben az izraeliták bálványokat imádtak Egyiptomban (Józsué 24:12). Sajnos azonban végül Edóm is Sodomához és Gomorrához hasonló sorsa jutott (18. vers), mert kevélységük és vakmerőségük elvakította őket (16. vers).

A harmadik rész a Damaszkusz elleni prófécia. Ez egy régi arámi város volt a sivatag szélén, ami az ott található termékeny oázisnak köszönhetően virágzott. Ebben a városban voltak a múltban hűséges istenfélők, mint Naámán vagy Hazáél. Amint azonban elhagyták az igaz Istent, ez az „örvendező” és Istennek tetsző város is elhagyatott lett.

A negyedik részben a Kédárról és Hácorról szóló próféciát olvashatjuk. Kédár Ismael fia volt (1Móz 25:14). Kédár törzse a tevecsordáiról (29. vers) és jól képzett íjászairól volt híres (Ézs 21:17). A bírák idejében Izráelnek nem sikerült bevenni Hácort, a kánaániták erős városát. Később Nabukodonozor, Babilon királya mindkét várost elfoglalta.

Az ötödik, utolsó rész az Elámról szóló prófécia. Ez a prófécia akkor teljesedett, amikor Elám a babiloniak oldalára állt, akiket később legyőztek az asszírok. Ha az elámiak bűnbánatot tartottak volna, Isten megbocsátott volna nekik, és felvirágoztatta volna őket áldásaival.

A fent említett összes prófécia feltételes volt. Akkoriban Isten azt szerette volna, hogy az emberek – egyénileg és közösségi szinten is – megbánják bűneiket és visszatérjenek hozzá. Isten ma tőlünk is ezt várja.

Yoshitaka Kobayashi, Ph.D.,
Japán
Fordította: Kóczián Károly


2014. június 18., szerda

Mai szakasz: Jeremiás 48

Ez a fejezet prófécia a moábiták ellen, akik Lót leszármazottai voltak (1 Móz 19:37). Péter úgy nevezi őt, hogy „igaz Lót” (2Péter 2:7). A Moábiták először délkeleten éltek, a Jordánon túl, és Ar városát lakták, ami a Holt-tenger keleti partvidékén terül el (5Móz 2:9).

Amikor Izráel Kánaán felé tartott, a moábiták nem engedték meg, hogy áthaladjanak a földjükön. Ugyanakkor Isten megtiltotta az izraelitáknak, hogy a moábiták ellen harcoljanak, mert rokon nemzet volt, és Lót volt az ősatyjuk, aki igaz, istenfélő ember volt.

Mózes kora előtt a moábiták egy Kámós nevű bálványt imádtak, ezért Isten megengedte, hogy az emoreusok elfoglalják a földjüknek egy részét (4. Móz 21:26). Később, Mózes idejében, Bálák moábita király arra kérte Bálámot, hogy átkozza meg Izráelt. Ez akkor történt, amikor a moábiták Baál-Peórt imádták, és Izrael férfiait is arra csábították, hogy ők is ennek a bálványistennek hódoljanak (4Móz 25:1-3).

Akháb fia, Jórám, izraeli király napjaiban, Mésa moábita király Izráel ellen fordult, akinek Kámós volt az istene, olyannyira, hogy még tulajdon fiát is égő áldozatul ajánlotta fel neki (2Kir 3:27). Az ezt követő háborúban Mésa nem volt hajlandó megadni magát Izraelnek. Így Izrael tovább harcolt ellenük, és már-már úgy tűnt, hogy Moáb eltűnik a föld színéről. Ekkor lépett közbe Isten, így Izrael felhagyott a moábiták elleni háborúval, és hazament. Úgy tűnik Isten számára még nem érkezett el annak az ideje, hogy kiirtsa Moábot, habár megrögzött bálványimádók voltak, ugyanis azt akarta, hogy visszatérjenek Hozzá.

Volt néhány moábita város, amelyek végül elpusztultak, mert: (1) még mindig Kámóst imádták (Jer 48:13); (2) becsmérelték Izráel Istenét, és gúnyolták Júdát (48:26, 27, 29, 42); (3) azt mondták, hogy Júda háza is csak olyan, mint a többi nép!”, mert Júdát elpusztította Babilon (Ez 25:8), és (4) gyalázták Júda népét, és gyakorta sértették meg országhatáraikat (Sof 2:8).

Isten pusztulásról szóló üzenete feltételes volt. Azért adta ezt az üzenetet a moábitáknak Jeremiás által, hogy megvallják bűneiket, és visszatérjenek Hozzá. Ha a moábiták megvallották volna bűneiket, akkor Isten megszabadította volna őket a bálványimádás keserves rabságából, és jóra fordította volna a nemzet sorsát (Jer 48:47).  

Sok esztendővel Jeremiás próféciája előtt, Ruth, a moábita asszony, Naómi istenfélő életének befolyására hitt Istenben. Bárcsak olyanok lennénk, mint Naómi volt, és hűséges életünk arra késztetné szomszédainkat, hogy higgyenek Istenben, legyenek hűségesek Hozzá, mint ahogy hű volt Istenhez Ruth, Naómi menye, akit ott találunk Jézus családfájában (lásd: Mt 1:5).

Yoshitaka Kobayashi
Ph.D., Japán

2014. június 17., kedd

Mai szakasz: Jeremiás 47

Jeremiás könyvének 47. fejezete prófétai jövendölés a filiszteusok ellen. A filiszteusok eredetileg Kaftór szigetén éltek (feltételezhetően a mai Kréta). Néhányuk átköltözött az Földközi-tenger keleti partjára. Ábrahám és Izsák idejében a filiszteusok kevesen voltak, és Isten prófétája, Ábrahám közvetítésével megismerték Isten hatalmát (1Móz 20:7). Ábrahám egy ideig a filiszteusok földjén Beérsebában élt (1Móz 21:34).

Miután az izraeliták kijöttek Egyiptomból és letelepedtek Kánaánban, (a mai Palesztinában), a filiszteusok létszáma mérhetetlenül megnövekedett. Más, különböző tengeri népek közül is sokan a Földközi-tenger keleti partvidékére költöztek. Némelyikük meghódította Kis-Ázsiát és leigázta a hettita birodalmat. A tengeri népek másik csoportja az egyiptomi birodalmat próbálta meghódítani. Az egyiptomiak védelme azonban olyan erős volt, hogy azok a népek feladták és ők is a filiszteusokhoz csatlakoztak Palesztinában.

Mire az izraeliták letelepedtek Kánaánban, a filiszteusok már öt városállamot alapítottak görög mintára. Mind az öt városállamnak saját uralkodója volt (Bír 3:3). Miután a filiszteusok elrabolták Isten frigyládáját, számtalan természetfölötti dolog történt velük (1Sámuel 5. és 6. fejezet). Isten elegendő bizonyítékot adott nekik, hogy higgyenek benne, azzal, hogy a szekér elé fogott teheneket a frigyládával Bét-Semes városába vezette (1Sám 6:12). Mindennek ellenére nem találunk feljegyzést a Bibliában, hogy a filiszteusok megtértek volna, és hittek volna Izrael Istenében.

Miért nem hittek a filiszteusok a sok megtérési lehetőség ellenére az igaz Istenben? E prófécia után a babiloni hadsereg betört észak felől, elfoglalta a filiszteusok földjét és a babiloni birodalom részévé tette azt.

Mai társadalmunkban is a filiszteusokhoz hasonló népeket láthatunk. Sok lehetőségük van, hogy Istenben higgyenek, mégis nehezükre esik hinni benne. Vajon mi ennek a hitetlenségnek az oka? Hogyan segíthetünk ezeknek az embereknek irányt változtatni és Istenben hinni?



Yoshitaka Kobayashi
 Ph.D., Japán
Fordította: Csala Beáta


2014. június 16., hétfő

Mai szakasz: Jeremiás 46

E fejezetben  Jeremiás könyvének újabb szakasza kezdődik (Jeremiás 46-51)  , a különböző népek és törzsek sorsáról szóló próféciák kijelentésével.  
Mai fejezetünk három részre tagolódik. Az első: a 3-12. versig Nékó fáraó hadseregéről szól, amely messze északon, az Eufrátesz folyó partján, Karkemisnél állomásozott. A második: a 12-24. versek, Isten prófétai szava Nabukodonozor babilóniai királyról, aki eljön és legyőzi az egyiptomiakat, és a 3.: a 27-28. versek, Isten bátorító szavai népéhez, Izraelhez, hogy ne féljenek.

Nézzük az első részt, ahol Jeremiás Nabukodonozor királynak az egyiptomiak feletti győzelmét jövendöli meg, ami az Eufrátesz folyónál fog történni. E versekből megtudjuk, hogy az egyiptomi hadseregben, ami olyan hatalmas volt, mint a megáradt Nílus-folyó, etióp, líbiai és lídiai zsoldoscsapatok is szolgáltak. A 10. vers rámutat, hogy maga Isten lépett közbe, és segített Nabukodonozornak az egyiptomiak legyőzésében. Nagy szomorúság volt Egyiptom földjén, mert a hatalmas egyiptomi katonák elveszítették a hadjáratot. Mindez Júda királya, Jojákim uralkodásának 4. esztendejében történt.

A második szakaszban az Észak-Egyiptomban, Migdólban, Nófban és Táfnesben élő júdeaiaknak szóló üzenetet olvashatjuk. A 15. vers eredeti héber szövegének fordítása így hangzik: „Miért menekült el Ápisz?” , ami azt jelenti: „Miért menekült el az egyiptomi bika-isten, ahelyett, hogy az egyiptomiaknak segített volna?” Arra utal, hogy a Nabukodonozor által vezetett babiloni hadsereg olyan hatalmas, mint az izraeli Tábor-hegy és a Karmel-hegy. Üszőborjúnak mutatja be Egyiptomot, ami még egy böglyöt sem tud elűzni. Azt mondja, Nabukodonozor serege fejszékkel és favágókkal jön Egyiptom erdei ellen.

A harmadik rész bátorító prófécia úgy az Egyiptom északi részén élő, mint a majdan babiloni fogságban tartott júdeaiaknak, hogy majd visszatérhetnek hazájukba, Izraelbe. Így szól Isten: „… én megszabadítlak téged messziről, és a te magodat is az ő fogságuk földéről, és visszatér Jákób és megnyugszik és békességben lesz, és nem lesz, a ki megijessze.” (27. vers).

Isten valóban a népével kötött szövetségi kapcsolat helyreállítója. Ahogy akkor, történt, ismét úgy lesz, amikor az Úr visszajön értünk, és hazavisz bennünket.


Yoshitaka Kobayashi
 Ph.D., Japán
Fordította: Csala Beáta


2014. június 15., vasárnap

Mai szakasz Jeremiás 45

Az előző fejezet (Jeremiás 44) a Jeruzsálem lerombolása után tíz esztendővel történtekkel foglalkozott.  A babiloniak i.e. 586-576 között pusztították el a várost. Ez a fejezet (Jeremiás 45) nem illeszkedik a sorba, hanem a 36. fejezethez tartozik, ami Isten Júda királyának, Jojákimnak évekkel korábban, i.e. 604-ben, Jeremiással küldött üzenetéről szól.  Jeremiás nem mehetett közvetlenül a királyhoz, ezért Bárukot küldte el, hogy olvassa fel Isten üzenetét a megtéretlen királynak és főembereinek. A Jer 45:3 versből egyértelműen kiderül, Báruk rettenetesen félt a feladat végrehajtásától, hiszen így szólt: „Jaj nekem, mert az Úr kínnal tetézi fájdalmamat! Belefáradtam a sóhajtozásba, nem találok nyugalmat!”  (új prot. ford.) Báruk bizonyára biztosítékot szeretett volna Istentől, hogy megvédi őt az istentelen Jojákim királytól.

Legalább négy kérdést tisztázott itt Isten.  Először is, Isten megengedi Jeruzsálem elpusztítását. Másodszor: Isten maga is szomorú, hogy el kell pusztítania, amit maga épített, gyökerestől kitépnie, amit ültetett. Harmadszor: Báruk ne várjon jó eredményeket feladata elvégzésétől. Végül pedig, Isten megvédi Báruk életét, az üzenet átadása után.

Jojákim király elégette a Báruk által írott könyvtekercset (Jer 36:23). Majd Báruk és Jeremiás letartóztatására utasította szolgáit, de Isten elrejtette őket a szemük elől (36:26). Miután Jojákim elégette a tekercset, Isten utasította Bárukot, hogy újra írja le ugyanazt az üzenetet (36:28, 32. v.) . A történtek után az etióp Ebed-Melek is hasonló, bátorító isteni üzenetet kapott (Jer 39:16-18), mint azelőtt Báruk (45:4-5).

Mit tanulhatunk ebből a fejezetből? E. G. White így fogalmazta meg: Az Úr művében nincs helyük azoknak, akik jobban szeretnék elnyerni a koronát, mint hordozni a keresztet. Istennek olyan emberekre van szüksége, akik jobban törekszenek feladatuk elvégzésére, mint a jutalom elnyerésére - olyan emberekre, akik inkább az elveket szorgalmazzák, mint az előléptetésüket.”  (A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 344. oldal).

Azért kell imádkoznunk, hogy olyanná legyünk, mint Báruk és Jeremiás, hogy a jutalom elvárása nélkül tegyük a dolgunkat.

Yoshitaka Kobayashi
 Ph.D., Japan
Fordította: Csala Beáta


2014. június 14., szombat

Mai szakasz: Jeremiás 44

A júdeaiak egymástól elkülönülve, négy városban éltek Alsó-Egyiptomban. Jeremiás üzenetet kapott Istentől az Egyiptomban élő júdeaiakkal kapcsolatban. Isten Jeremiáson keresztül világossá tette, hogy miért engedte meg Jeruzsálem pusztulását. Azért, mert bálványoknak és idegen isteneknek áldoztak. Azonban még Jeruzsálem pusztulása után sem bánták meg tetteiket és tértek vissza Istenhez. Egyiptomban nem élhettek annyira biztonságban, mint ahogy gondolták. Az üzenet, melyet ott Egyiptomban kapott Júda népe, a büntetésük üzenete volt.

Viszont még ha Isten üzenete úgy tűnik, hogy csakis negatív tartalmú, meg kell értenünk, hogy minden büntetés feltételes. Például, Isten üzenete a niniveieknek negatív volt (Jón 3:4). Azonban amikor az emberek bűnbánatot tartottak, a város nem pusztult el (Jón 3:10). Hasonlóképpen Ezékiel üzenete is az ítéletről szólt (Ez 3:18), mégis ha a bűnös megbánta tetteit, az élete megmaradt (Ez 3:21).

Júda népe Egyiptomban Jeremiásnak így válaszolt: „Mi továbbra is az ég királynőjét fogjuk szolgálni, ahogyan azt az őseink és királyaink is tették. Ugyanis mikor őt szolgáltuk, boldogok voltunk, és semmiben sem szenvedtünk hiányt, viszont amikor beszüntettük a tömjén és bor áldozását, akkor éhség tört ránk és a városainkat lemészárolták.” Jeremiás így válaszolt: „Amit ti, az őseitek, királyaitok és hercegeitek tettetek, az rossz volt. Isten már nem tudja ezt tovább nézni, ezért érte utol Júda földjét a pusztulás. Ez azért történt, mert vétkeztetek az Úr ellen, és nem követtétek Őt.

Ekkor a júdabeliek feleségei ezt mondták Jeremiásnak: „Továbbra is tömjént fogunk áldozni az ég királynőjének, és bort ajánlunk fel neki, hogy teljesítsük fogadásunkat.” Jeremiás így válaszolt: „Júda népét halál és éhség fogja sújtani. De néhányatok vissza fog térni Egyiptomból Júda földjére.”

Az „éj királynője” az asszírok istennőnek, a Vénusz bolygónak volt az egyik neve. A Bibliában Anat istennőként is feltűnik. Ennek a parázna vallásnak a hívei a házasságtörést szertartásszerűen gyakorolták a templomaikban férfi és női prostituáltak segítségével.

Júda népe makacsul kijelentette, hogy nem fogják többé az Urat szolgálni, és megszegték két parancsolatát is: bálványimádás és házasságtörés. Tragikus, hogy Isten népe ilyen gonoszságba süllyedt. Milyen fontos lecke ez számunkra is!

Yoshitaka Kobayashi
Ph.D., Japán

Fordította: Rajki Dávid

2014. június 13., péntek

Mai szakasz: Jeremiás 43

Amikor Jeremiás próféta befejezte Isten üzenetét, a tisztek ezt mondták: „Hazudsz! Biztosan Báruk (Jeremiás segítője) lázított fel ellenünk téged, hogy ezeket mond, így itt maradjunk a babiloniaknak prédaként, vagy rabszolgaként.” Jóhanán és a tisztek nem tudták elhinni Jeremiás szavait. Elismerték, hogy Jeremiás igazat szólt Jeruzsálem és Júda királyságának pusztulásáról, mert beteljesedtek. El kellett ismerniük, hogy Isten adta a jövendölést Jeruzsálem pusztulásáról Jeremiás prófétának, viszont azt már nehezen hitték el, hogy a babiloni sereg Egyiptomot is lerohanja. A Közel-Kelet történelmében Mezopotámia területéről még sohasem támadta meg egyetlen sereg sem 1600 kilométert utazva a Termékeny Félhold területén Egyiptomot. Ezért Jóhanán és a tisztek elvezették az egész népet Jeremiással és a segítőjével, Bárukkal együtt Táfnesbe, a Nílus deltájától keletre Egyiptomba. Egyiptomi útjuk emléket állít annak, „hogy milyen oktalan dolog Jahve tanácsa helyett az emberi bölcsesség elfogadása” (Próféták és Királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 286. oldal).

Ekkor Isten felszólította Jeremiást, hogy prófétáljon Júda népe ellen úgy, hogy szimbolikusan rejtsen el nagy köveket egy négyszögletes téglaégetőformába az egyiptomi királyi ház előtt. Az elrejtett kövek az egyiptomi királyi ház előtt jelképezték a júdeai tiszteket és népet, akik menedéket kerestek az egyiptomi királynál. Isten szavai az egész nép előtt magyarázták meg ott Táfnesben, hogy mit tesznek velük és az egyiptomiakkal a babiloniak. Isten Nabukonodozort a szolgájának nevezte, és ez igaz is volt, mert Nabukonodozor Isten alázatos szolgája lett Dániel és barátai segítségével (Dán 2:46-49; 3:28-30; 4:34-37). Megveri Egyiptomot, megöli egy részüket, másokat pedig fogságba hurcol Babilonba. El fogja törölni a bálványokat Egyiptomban.

Mit tanulhatunk ebből a fejezetből? Mióta Isten szövetséget kötött Izrael népével, Isten hűséges is maradt a népéhez, és megpróbálta közelebb vonni magához azokat, akik hűtlenek voltak. Nem adta fel őket könnyen. Szerette volna visszaállítani a jó kapcsolatot velük. Mennyire hálásak lehetünk, hogy Ő még most is ugyanaz az Isten, mint aki akkor volt!


Yoshitaka Kobayashi
Ph.D., Japán
Fordította: Rajki Dávid


2014. június 12., csütörtök

Mai szakasz: Jeremiás 42

Jóhanán néhány tiszttel együtt sikeresen kiszabadította azokat az embereket, akiket Ismáel elrabolt. Azután pedig ahelyett, hogy visszamentek volna Mispába, Jóhanán, a vezérek és a többi ember a babiloni kádeusoktól félve Egyiptom földjére akartak menekülni, ezért Bethlehem mellett Kimhámnál, Jeruzsálemtől délre gyülekeztek.

A tisztek és a megmentett emberek biztonságos utat szerettek volna Egyiptomba. Jeremiás is velük volt akkor Kimhámnál. Tudták, hogy Jeremiás próféciája, amely arról szólt, hogy a káldeusok elpusztítják Jeruzsálemet, helytálló volt. Ezért szerették volna az igaz próféta, Jeremiás szájából hallani Isten szavait, hogy Ő megvédi őket, miközben Egyiptomba menekülnek. Felfedték tervüket, hogy Egyiptomba menekülnének és alázatosnak tettetve magukat megkérdezték Jeremiást: „Ha jó, ha rossz, hallgatni fogunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára.” Jeremiás érthetően kinyilvánítja a biztos isteni áldást, ha Júdában maradnak (42:7-19), de ha Egyiptomba mennek, az az életükbe kerül. Isten ismerte az emberek szívét, és tudta, hogy már elhatározták az egyiptomi utat. Ezért Jeremiás megvádolja őket: „Nem hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára… most azért tudjátok meg jól, hogy fegyverrel, éhséggel és döghalállal haltok meg a helyen, ahová kivánkoztok menni, hogy ott tartózkodjatok” (Jer 42:21-22).

Amikor megkérdezték Jeremiást, esküt tettek előtte: „Az Úr legyen ellenünk tökéletes és igaz tanúbizonyság, ha nem mind ama beszéd szerint cselekszünk, amellyel elküld téged mi hozzánk az Úr, a te Istened” (Jer 42:5). Hazug módon esküdtek Isten nevére. Megtörték a parancsolatot, mely 3Mózes 19:12-ben van: „És ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőzteted a te Istenednek nevét.”

A megtévesztés, csalás minden fajtája bűn Isten ellen. A hamis esküzést Mózes tiltotta. Igaz keresztényeknek kell lennünk csalás és Isten nevének megszentségtelenítése nélkül.

Azonban észre kell még vennünk Isten szeretetének hatalmasságát Júda népe irányában. Bár hűtlenek és hitetlenek voltak, Isten biztosította a biztonságukat, megvédte őket a babiloniak kezétől, ha hittek, bíztak Benne és Júdában maradtak.

Yoshitaka Kobayashi
Ph.D., Japán
Fordította: Rajki Dávid


2014. június 11., szerda

Mai szakasz: Jeremiás 41

Ebben a fejezetben arról olvashatunk, hogy a jóhiszemű helytartó, Gedáliás meghalt Mispában támogatóival együtt, mert nem egyeztetett Jeremiással, Isten prófétájával Ismáel merénylettervével kapcsolatban, amiről Jóhanán számolt be neki. Ez egy történetre emlékeztet minket Józsiásról, aki évekig jó dolgokat tett Istenért, de végül azért halt meg, mert nem kérdezte meg Istent, hogy harcolnia kell-e az egyiptomi sereggel (2Krón 35:20-24). Isten népe vezetőjének az lett volna a feladata, hogy olyan ember legyen, aki Istentől kéri az útmutatást. Ez a fejezet tele van szörnyű katasztrófákkal, amik elkerülhetőek lettek volna, ha a vezető imádságos, vagy alázatos szívű lett volna, aki megkérdezi Jeremiást, hogy mit tegyen.

Ismáel és az utolsó király, Sedékiás tíz főhivatalnoka békésen evett együtt Gedáliással, néhány júdabelivel és káldeus katonákkal. Ismáel és tíz embere váratlanul fölkelt, és megölte Gedáliást és azokat is, akik vele voltak. Jóhanán beszámolója Ismáel merénylettervére vonatkozólag igaznak bizonyult, és most Gedáliás és a támogatói halottak. A következő nap Ismáel megölt még 70 embert, akik áldozatokat hoztak az Úr házába Sikemből, Silóból és Samáriából. Ismáel a halottakat egy árokba dobta – amit arra kellett volna használniuk, hogy megvédjék magukat a közeledő ellenségtől –, és az árok tele lett.

Ismáel foglyul ejtette az egész népet, amely Mispában maradt, és elindult, hogy visszamenjen az ammóniakhoz. Jóhanán és katonái a Gibeon melletti nagy víznél találkoztak Ismáellel, embereivel és a mispai foglyokkal. Ismáel nyolc emberével együtt elmenekült Jóhanán megérkezése előtt, és az ammóniakhoz ment. Jóhanán visszavitte Mispába a fogva tartottakat, majd a többi hadvezérrel el akartak menekülni Egyiptomba, mert Ismáel meggyilkolta Gedáliást, és féltek, hogy a babilóniaiak mit tennének velük, amiért hagyták, hogy ez történjen. Ezért elhagyták Mispát és Egyiptom felé menet megszálltak Kimhámnál, Betlehemhez közel.

Ha Gedáliás imádkozott volna, és megkérdezte volna a prófétát, hogy mit tegyen, Isten utat mutatott volna neki és megvédte volna. Szoktunk imádkozni, hogy megtudjuk, mi Isten akarata? Készek vagyunk rá, hogy kövessük a parancsát, bármi is legyen az?


Yoshitaka Kobayashi
Ph.D., Japan

Fordította: Hegyes-Horváth Zsuzsa

2014. június 10., kedd

Mai szakasz: Jeremiás 40

Nabuzáradán, a babiloni poroszlók feje láncon vitte el Jeremiást Rámába – valószínűleg Nafthaliba –, Jeruzsálem pusztulása után. Jeremiás 40:1-6 annak az összefoglalónak a magyarázata, amit Jer 39:11-14-ban olvashatunk. Az akkori király, Nabukodonozor elrendelte, hogy Nabuzáradán nem tehet kárt Jeremiásban, vigyázzon rá, és minden kérését teljesítse, bármi legyen is az. Így hát Nabuzáradán szabad utat adott Jeremiásnak, hogy oda mehet, ahová csak akar. Jeremiás úgy döntött, hogy Gedáliás közelében, Mispában fog lakni, Benjámin törzsének területén, ugyanis a király őt nevezte ki a terület, Júda kormányzójává. Isten gondoskodott arról, hogy az új helytartó segítséget kapjon Jeremiás próféta által, aki ott volt vele, és segítette őt. Jeremiás megoszthatta az Úr akaratát Gedáliással, amikor csak a helytartó kérte azt. Gedáliás jó kormányzónak bizonyult minden emberi tekintetben. Júda népének javát és boldogulását munkálta (Jer 40:9-10).

Jeruzsálem falain kívül a júdeai hadsereg kapitányai tartózkodtak, akiket nem fogtak el a babiloniak. Éppen menekültek, és Gedáliáshoz siettek, hogy elmondják neki: egy merénylet terve van érvényben ellene, amivel Ismáelt bízták meg. Ismáelt még Baálisz, Ammon királya is támogatja. Gedáliás nem hitt Jóhanánnak és a júdeai hadvezéreknek. De Jóhanán aggódott a merénylet terve miatt, és titokban felajánlotta, hogy ő megöli Ismáelt, mielőtt az a helytartó életére törne. Jóhanán tudta, hogy Júda népe szétszéledne, és a kevés maradék sem létezne többé, ha Gedális helytartót kivégeznék ezek az Egyiptom-barát merénylők. A helytartó azonban annyira jóhiszemű volt, hogy nem akart hinni a jelentésnek. Ezt parancsolta Jóhanánnak: „Ne cselekedd e dolgot, mert te hazugságot szólsz Ismáel felől!” (16. vers)

Gedáliás elmulasztott valamit, mégpedig azt, ami a legfontosabb dolog minden ember életében. Mielőtt Jóhanánnak kimondta volna utolsó szavait, meg kellett volna tennie még valamit. Mégpedig azt, hogy kérdezze meg Jeremiás prófétát, igaz-e ez a pletyka a merényletről. Ha a próféta azt mondja, hogy,,igen”, akkor tanácsot kellett volna kérnie Jeremiástól, hogy mit tegyen. Gedáliás jó szándékú férfi volt, és szerette az embereket, de ebben a döntő pillanatban nem tett meg egy fontos dolgot, hogy megkérdezze Jeremiás prófétát.
Isten akarja, hogy kérdezzük Őt!

Hogyan kerülhetjük el azt a hibát, amit Gedáliás elkövetett, s ami az életébe került? Vajon mi is a saját ítélőképességünkben bízunk, és nem kérdezzük meg Istent?

Yoshitaka Kobayashi
Ph.D., Japan
Fordította: Baksa Viktória



2014. június 9., hétfő

Mai szakasz: Jeremiás 39

A fejezet első versei Nabukodonozor Jeruzsálem elleni támadásáról számolnak be, valamint arról, hogy mit tett Sedékiással és Izrael népével. Sedékiás király több mint két évig sikeresen védte a várost, az uralkodásának 11. évében azonban áttörték a városfal egy részét. Miután látták, a babiloni hadsereg vezetői hogyan jutnak be a városba, Sedékiás és katonái az éj leple alatt elmenekültek Jeruzsálemből. Arabába akartak eljutni, a Jordán folyó völgyébe, de sajnos már Jerikó közelében elfogták őket. Nabukodonozor király elé vitték őket, aki Riblában tartózkodott Hamát földjén, Szíriában. Nabukodonozor megölette Sedékiás gyermekeit és Júda nemeseit. Sedékiást megvakíttatta, bronzbilincsbe verte és Babilonba vitette. Mindeközben a káldeusok felégették a királyi palotát valamint a júdeaiak házát, és lerombolták Jeruzsálem falait. Azután Nabuzáradán, a babiloni testőrök parancsnoka száműzte Júda népének fennmaradó részét, a szegény júdeai földművelőkön kívül.

Míg Jeremiás a börtön udvarára volt bezárva, Isten igéje szólt hozzá Ebed-Melekkel kapcsolatban, aki korábban kimentette őt a börtön víz nélküli, sáros ciszternájából. Isten biztosította őt arról, hogy megmarad az élete.

Ez a fejezet három embertípust hasonlít össze. Először is: a király tisztviselői Egyiptomban bíztak, és Jeremiást gyűlöltek. Szívükben gonoszak voltak, és Istennel szembeni álláspontra helyezkedtek. Ezzel ellentétben Ebed-Melek Istenben bízott, és meg akarta menteni Jeremiás életét. Úgy tűnik, ő egy Istenben bízó, hittel rendelkező ember volt. Sedékiás király azonban nem tartozik az előző két csoportba. Jónak látta ugyan Jeremiást megmenteni a tisztviselők kezéből, viszont nem fogadta meg Jeremiás tanácsát, hogy adja meg magát Babilon királyának, mert ő is annak az egyiptomi hadseregnek az erejében bízott, aki elől már egyszer megfutamodtak a babiloniak (Jer 37:5). Hitetlenségének eredménye Jeruzsálem pusztulása és a Júdeai Királyság vége lett. Jeremiás 39:9-10 azt írja le, milyen keserves volt Sedékiás életének utolsó szakasza. El tudta volna kerülni ezt a nyomorúságot, ha teljes szívvel elhitte volna Isten Jeremiáson keresztül küldött üzenetét, és engedelmeskedett volna annak.

Hogyan kerülhetjük el, hogy olyanok legyünk, mint Sedékiás és az ő tisztviselői? Hallgatunk Isten hírvivőkön keresztül küldött szavára és őszintén engedelmeskedünk neki, vagy világi értékrend szerint ítélünk meg egy-egy helyzetet?

Yoshitaka Kobayashi
Ph.D., Japán
Fordította: Kóczián Károly