Mai szakasz: Jeremiás 36

Jeremiás hosszú ideig szolgált, egészen Jósiás király idejétől Sedékiás király uralkodásának utolsó, tizenegyedik évéig. Az utolsó feljegyzések Jeremiás életéről a hódító Nabukodonozor király idejéből származnak. Mintegy 44 esztendeig tartott Jeremiás szolgálata, és Isten megmutatta neki a fogság előtti és utáni állapotokat. Isten és a próféta nagy csalódására, a nép szokása szerint igen nyakas volt.

Ebben a fejezetben Isten i. e. 605-ben szólította meg Jeremiást, Nabukodonozor seregeinek érkezése előtt (1. vers). Ez Jeremiás Úrért végzett szolgálatának hetedik esztendeje volt. Egy tekercsre kellett leírnia Istennek minden neki adott próféciáját és üzenetét „mind e mai napig” (2. v.). Isten terve az volt, hogy amikor a tekercset felolvassák a királynak és a fejedelmeknek, ők megtérjenek, megbánják bűneiket és az Úr megbocsájtja hűtlenségüket és bűneiket (3. vers).

Jeremiás tehát hívatta írnokát, Bárukot, aki mindent szóról-szóra leírt , amit a próféta diktált neki (4. vers). A körülmények miatt Jeremiás nem beszélhetett közvetlenül a királlyal, de elküldte hozzá Bárukot, hogy olvassa fel neki a tekercset az Úr házában az ünnepség napján, amelyre eljött a nép Júda minden részéből (6-9. vers). Az ünnepségen  „az Úr elé” hívták az egész népet, de a szívük nem változott meg, ahogy a király és főembereinek szíve sem. Az Úr házának kapujában Báruk felolvasta a szavakat, melyeket Jeremiás Gamária kamrájában diktált neki (10. vers). Néhány fejedelem nem volt jelen, de Gamária fia, Mikeás ott volt, és hallotta az Úr szavait (11. vers).

Mikeás tehát a királyi palotába, az írnok szobájába ment, ahol elmondta Jeremiás szavait a fejedelmeknek (12-13. vers). Ők ezért elküldték Jehudit, a fekete fiatalembert (akinek dédapja Kusi volt, ahogy az etióp embereket nevezték) menjen el Bárukért és hívja oda az összejövetelre a tekerccsel együtt, hogy felolvassa nekik (14-15. vers). Mindnyájan megdöbbentek az Úrnak Jeremiás által közvetített szavain, és „megrettenve tekintettek egymásra” (16. vers).  Azon tanakodtak, hogyan is íródhatott ez az üzenet, milyen módon jöhetett létre (17. vers). Tudni akarták, vajon mindez Jeremiástól származik-e. Meg voltak győződve róla, hogy Jeremiás és Báruk a helyes úton jár, és kérték őket, rejtőzzenek el (19. vers.). A tekercset pedig Elisámának, Báruk egyik kollégájának szobájába vitték (21. vers).

Ezután a király megkérte Jehudit, a fekete fiatalembert, vigye oda hozzá a tekercset és olvassa fel neki. Tél lévén a király a tűznél melegedett (22. vers).  A király egy ideig hallgatta, majd fogott egy kést, darabokra szabdalta az Isten Igéjét tartalmazó tekercset, és a tűzbe hajította (23. vers). „Nem rettentek meg, és ruhájukat sem szaggatták meg sem a király, sem a szolgái, akik hallották mindezeket a beszédeket” (24. vers). Senki sem olyan süket, mint az, aki nem hajlandó az intésre odafigyelni. A király saját fiát és annak barátait utasította, hogy fogják el Bárukot és Jeremiást, „de az Úr elrejtette őket” (26. vers).

Isten szólt Jeremiásnak, hogy készítsen egy újabb példányt a tekercsből, és azt is Bárukkal írassa le (28-32. vers). Isten újabb mondatokkal egészítette ki az írást, melyek a király és szolgái, valamint leszármazottaik büntetéséről szóltak. Jeremiás kibővítette ezekkel a szavakkal az ismételten lediktált könyvtekercset.

Istenünk alkalmas férfiakkal és nőkkel íratta le igéjét, s amit leíratott, az történelmileg mind pontos volt. Bűnbánatra kérlelte a népet, miközben egy örökké szerető Isten türelmét mutatta be. Ami Isten jellemét illeti, a büntetést az ember saját maga vonja magára, hiszen Isten minden módon megtesz mindent az ember megtéréséért.  

„Drága Istenünk! Add, kérlek, hogy mi ne égessük el Isten Igéjét megvetésünk által, és ne engedd, hogy széttépjük elfordult életünkkel. Add, hogy amikor kérlelsz bennünket, a hitünk működjön együtt a Te isteni terveddel. Ments meg minket, Urunk, saját magunktól!  Ámen.”

Koot van Wyk

Kyungpook Nemzeti egyetem

Sangju, Dél-Korea

Fordította: Csala Beáta