2014. június 30., hétfő

Mai szakasz: Ezékiel 3

A harmadik fejezet folytatja a második fejezet témáját. Isten elmondja Ezékielnek, hogy őrállónak hívta el őt (3:17) és arra, hogy a fogságban levő népnek az Úr Igéjét hirdesse (3:18-21).

Amint ezt a fejezetet olvastam, amelyben Isten arra utasítja Ezékielt, hogy hirdesse az üzenetet mindenkinek, eszembe jutott a magvető példázata. Máté 13-ban Jézus bemutat egy magvetőt, aki mindenhová szórja a magot, miközben néhány az útfélre, néhány a köves talajra, néhány a tövisek közé, a többi pedig a jó talajba esik. A Jézus példázatában szereplő magvetőhöz hasonlóan Ezékielnek is szórnia kell a magot mindenhová, nem válogatva, hogy ki fogadja el és ki nem.

Sokan félünk az evangélizációtól. Ha a siker biztosított lenne, sokkal könnyebben tudnánk a misszióra gondolni, de ha a siker esélye csekély, sokkal nehezebb vele foglalkozni. Időnként azon találtam magam, hogy nem akarok bizonyságot tenni hitemről, miközben azt mondogattam magamban, hogy „ez egy nagyon nehezen elérhető terület”, vagy "a gazdagokat nem érdekli az evangélium."  

Úgy gondolom, hogy a kudarctól való félelem az elsődleges oka annak, hogy nem merünk engedni Isten hívásának, hogy hitünket másokkal megosszuk. Időnként ez a félelem oda vezeti a keresztényeket, hogy egy csomó „talajelemzést végezzenek” (keresve azokat, akik a legfogékonyabban az üzenetünkre) mielőtt bizonyságot tennének, és utána csak azokkal osztják meg hitüket, akik valószínűleg fogékonyak.

Mindezeket figyelembe véve fontos felismerni, hogy Ezékiel 3-ban Istent nem Ezékiel evangélizációs sikere foglalkoztatja elsősorban, hanem inkább Ezékiel engedelmessége. A 22-27-ig terjedő versekben található látomásban Ezékielnek elmondják, hogy kötelekkel meg fogják kötözni, és képtelen lesz egy szót is szólni egészen addig, amíg Isten meg nem engedi neki. Ezékielt szó szerint megkötözik, száját pedig képletesen bekötik, hogy ne tudjon beszélni. Hogyan prédikálhat egy próféta, amikor kötelekkel meg van kötözve saját házában, miközben képtelen arra, hogy egy szót is kiejtsen? Egy helyhez kötött, néma evangélizátor nem képes betölteni küldetését, hogy Isten igéjét hirdesse, még akkor sem, ha ereje lenne hozzá.   

Isten üzenete Ezékielhez és hozzánk is nagyon egyszerű: „Amikor elhívlak, felruházlak erővel. Te gyenge vagy, de én erős. Neked nincsenek szavaid, amelyekkel másokat meggyőzhetnél arról, hogy szükségük van rám, de nekem vannak. Amikor téged használlak az emberek vagy hallgatnak rád, vagy nem, de te akarj szolgálni. Légy hűséges és rendeld alá magad nekem, és akkor én fogom a munkát elvégezni.” Amikor te és én olvassuk azt, amit Isten Ezékielnek mondott, nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de nekem ez egy jó hír! Ámen.

Dr. Eric Bates, lelkipásztor
Gulf States Egyházterület


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése