2012. november 1., csütörtök

Mai szakasz: Józsué 12


Ez a fejezet összefoglalja Izrael népe minden vívmányát, amelyet megvalósítottak először Mózes, majd Józsué vezetése alatt. Józsué hőstetteit követve arra kell emlékeznünk, hogy nem ő volt az egyetlen harcos, aki által Isten a győzelmet adta. Mielőtt Józsué lett, volt egy Mózes.

Ez a fejezet nem csak a legyőzött királyokat és az elfoglalt területeket sorolja fel, hanem azoknak a végét is látjuk, akik ellenálltak Istennek, és Izrael ellen harcoltak. Az engedelmesség nem volt mindig könnyű. A továbblépést jelentette a nagy akadályok ellenére is, tudva azt, hogy a vonakodás bukást és veszteséget eredményezhet. De Izrael történetét ebben az időben hosszútűrés és a rendületlen kitartás fémjelezte. Másrészről, a kánaániták megkeményítették magukat Istennek Izrael általi önkinyilatkoztatásával szemben, és ezt mondták: „kicsoda uralkodik fölöttünk?” és keservesen harcoltak egészen a végletekig, Isten és remény nélkül (Hetednapi Adventista Bibliakommentár 2.kötet 236. oldal).

Mindig jó, ha arra gondolunk, hogy Izrael sikere nem nekik, hanem Istennek volt tulajdonítható, ugyanígy a mi sikereink sem a mieink, hanem az Istené, és azoknak a hátán és vállán épülnek fel, akik előttünk jártak; s akik utánunk jönnek, még nagyobb dolgokat tesznek majd, mint mi.

Willie Edward Hucks II
Associate Ministerial Secretary
General Conference

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése