Mai szakasz: 1 Korintus 14

Pál visszatér a lelki ajándékok témához, és kiemeli a prófétálás ajándékát (1. vers). „Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal” (3. vers). A prófétálás ajándéka ezek szerint építi az egyházat. Ez az ajándék annyira jelentős, hogy Pál igen nagy fontosságot tulajdonít neki.

Hetednapi adventistaként hiszünk minden lelki ajándék folytonosságában, beleértve a prófétálás ajándékát is. Hiszünk abban, hogy 1844 decemberében Isten egy újabb prófétai hírnököt hívott el, pontosan úgy, ahogy a megváltás történetének sok kritikus pontján is tette. Isten mennyei kinyilatkoztatás által a bátorítás üzenetét nyilatkoztatta ki Ellen Harmonnak (később White). A hívők elcsüggedtek, miután Jézus nem jött vissza úgy, ahogy várták 1844. október 22-én. Ezért Isten felhasznált egy fiatal lányt, hogy bátorítsa és építse Isten utolsó időben élő népét. Az első látomásában benne volt a teljes prófétai szolgálatának fő témája: Isten útja, a keskeny út, amely biztosan elvezet Jézushoz. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a prófétai ajándék szerepe az, hogy felépítse és támogassa Isten egyházát. Azoknak az embereknek, akik hisznek az összes lelki ajándék fontosságában, és annak a ténynek a fényében, hogy ez az ajándék is fontos, nem meglepő az, hogy Isten elhív egy prófétai hírnököt, hogy segítse és vezesse végidőben élő népét, a Jézus prófétai szerepére való összpontosításban. 

Ezek után Pál olyan nyelveken szólásról beszél, amelynél szükség van értelmezésre (6-25. vers). Ne feledkezzünk meg arról, hogy minden lelki ajándék célja – beleértve a nyelveken szólást is –, a gyülekezet építése. A nyelveken szólás ajándéka együtt jár az értelmezés és a magyarázás ajándékával (13, 15. vers). Tény az, hogy egy kulcsszó szorosan kapcsolódik a nyelvek ajándékához, és ez a magyarázat. Ez a magyarázat a keresztény érettségre vezet (20. vers).

A két lelki ajándék – prófétálás és nyelv – összehasonlításával Pál megjegyzi, hogy a különböző nyelveken való beszéd a hitetlenekért van, a prófétálás ajándéka pedig a hívőkért (22. vers). Az ajándéktól függetlenül, a rendet a gyülekezetben meg kell tartani azért, hogy a hitetlenek ne vádolhassák őket azzal, hogy őrjöngnek, vagy elment az eszük (23. vers). Minden lelki ajándéknak az építést kell szolgálnia (26. vers), és minden szónoknak ki kell várnia a sorát, hogy a rend fennmaradjon.

Pál emlékezteti őket arra, hogy a prófétai ajándéknak alá kell rendelnie magát a korábbi prófétai vezetésnek, ami egyszerűen annyit jelent, hogy minden új kinyilatkoztatást meg kell vizsgálnunk a korábban megalapozott Ige fényében. Számunkra ma ez azt jelenti, hogy a Szentírás a végső tekintély.

Michael W. Campbell, Ph.D

tanársegéd, történelem és teológiai tanszék

Nemzetközi Adventista Felsőoktatási Intézet

Fülöp-szigetek