Mai szakasz: 1 Korintus 4

Ez a fejezet az alázatosság fontosságára emlékeztet bennünket. Isten- ismeretünk korlátozott, ahogyan az a tény is jelzi, ahogy az apostol körülírja szerepünket, mint akik csupán „Isten titkainak sáfárai” vagyunk (1. vers). A mi felelősségünk az, hogy hűek legyünk (2. vers). Az egyik legnehezebb dolog az, hogy ne ítélgessünk másokat. Lelkészként, és jelenleg lelkészek tanítójaként megtanultam, hogy fontos rájönnünk arra, hogy egy történetben sokkal több van, mint amit ismerünk.

Soha nem fogom elfelejteni azt az esetet, amikor egy férfi közölte, hogy meg akar keresztelkedni. Leültem az irodában a férjjel és a feleséggel, mire ők az iroda két, egymástól legtávolabb eső pontján foglaltak helyet. Néhány perc múlva eldöntöttem, hogy megkérdezem őket a házasságukról. A férj megvallotta, hogy ő más nőkhöz vonzódik. Miközben örültem a döntésének, hogy meg akar keresztelkedni, arra kértem, először beszéljünk erről a problémáról. Erre ő úgy reagált, hogy híresztelni kezdte másoknak, micsoda hitvány lelkész vagyok, hogy nem akarom őt megkeresztelni. A gyülekezeti tagok eljöttek hozzám, hogy megtudakolják, miért nem keresztelem meg őt, de nyilván nem volt szabad elmondanom nekik azt, hogy a valóságban mi is történik.

Ritkán ismerjük a teljes történetet, ezért óvatosaknak kell lennünk, hogy ne ítéljünk másokat, hanem bízzuk az ítéletet Istenre. „Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dicsérete” (5. vers). Pál apostol arra emlékeztet bennünket, hogy a mi történetünkben is sokkal több van, mint amiről tudomásunk van. Keresztényként Istent képviseljük a világ és a világmindenség előtt. „… mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek” (9. vers). A mi történetünk része egy nagyobb történetnek.

„Ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük; ha gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé egész mostanig” (12-13. vers). Figyelemre méltó az, ahogy a keresztény vértanú, Husz János meghalt a tűz lángjai között évszázadokkal ezelőtt, és mindez ezért történt meg, mert makacsul elutasította azt, hogy feladja hitét, és ezt mondta a vádolóinak: „Isten a tanúm, hogy az én fő célom a prédikálásommal, írásaimmal és minden tettemmel az volt, hogy bűnösöket térítsek meg bűneikből. És ebben való igyekezetemben az evangélium igazságáról írtam, prédikáltam és tanítottam... És most kész vagyok örömmel meghalni.” Amikor a cölöphöz kötve a füst és a lángok felszálltak, a hangja ének formájában volt hallható: „Jézus, az élő Istennek Fia, könyörülj rajtam.”

Michael W. Campbell, Ph.D.
Fülöp-szigetek