Elképzelem, hogy miközben Dávid Góliát feletti
győzelmét mesélte Saul királynak, akkor Jonatán, aki ott állt a közelben, micsoda
lelkesedéssel emlékezett vissza saját hitharcára (1Sám 14:6)! Ezekben a fiatal
harcosokban rengeteg közös vonás volt.
Jonatán és Dávid ritka merész hitről tettek
bizonyságot az ő idejükben és korukban. Olyan hitük volt, hogy ki tudták
jelenteni: „Ha Isten velünk, kicsoda
ellenünk?” (Róm. 8:31); hogy „Nem erővel, sem hatalommal, hanem Isten
Lelkével” győzedelmeskednek (ld.:Zak. 4:6); és „Ha meg is öl engem, mégis benne
bízom!” (Jób 13:15 – angol ford.). Mind Dávid, mind Jonatán szinte egymaga
szerzett győzelmet Izraelnek, amikor csakis Istentől kapott erővel haladtak
előre; mindketten sokkal többet teljesítettek, mint ami elvárható lett volna
tőlük; mindketten alázatosak voltak, de merészen kiálltak az igazságért,
akármibe is került.
Volt még egy közös jellemzőjük. Mindketten
egyenes ágon trónkövetők voltak; Jonatán származása miatt, Dávid pedig Isten
döntése jogán. Ha bárki utálhatta volna Dávidot, az Jonatán lett volna. De
ahelyett, hogy a saját igazságáért küzdött volna, ellenséges, vagy irigy lett
volna Dávidra (mint az édesapja Saul), Jonatán inkább átengedte magát Isten
tervének. Sőt, nem csak átengedte, hanem örömmel levette magáról a drága
ruhákat, még páncélját is, és odaadta ezeket Dávidnak, elismerve ezzel, hogy ő
a jog szerint választott király. Jonatán továbbá szövetséggel erősítette meg a
barátságukat, és hűséges védelmet biztosított Dávidnak és háza népének örökre, Dávid
pedig ugyanezt tette. Milyen szép példája ez az önzetlen krisztusi szeretetnek!
Azon túl, hogy itt kezdődött Jonatán és Dávid
csodálatos barátsága, a fejezetben négyszer is azt olvassuk, hogy Dávid „magát eszesen viseli” mindenben, amit
Saulért tett. Annak ellenére, hogy tudta, egykor majd király lesz, továbbá az
is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Saul az ő ellensége, nem használta saját
előnyére az Isten-adta vezetést, nem akarta megszerezni a királyságot erővel,
hanem hűségesen szolgálta Sault, és továbbra is várt az Úrra.
Ha úgy érezzük, hogy Isten valamilyen nagy
feladatra hívott el bennünket, akkor hajlamosak lehetünk úgy alakítani a
körülményeket, ahogy az szerintünk Isten akarata, pedig jobban tennénk, ha
várnánk Istenre, és hitben járnánk. Jakab
4:10-ben azonban ezt olvashatjuk: „Alázzátok
meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” Jonatánhoz és Dávidhoz
hasonlóan, mi is törekedjünk megalázni magunkat az Úr előtt, és engedjük, hogy
egyedül Ő emeljen fel bennünket!
Melodious Echo Mason
ARME Bible Camp
Ministries
Fordította: Rajki
Dávid
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése