Bár Saul
rövid ideje uralkodott királyként, máris vakmerő tettre vetemedett. Vétkezett
azzal, hogy olyan áldozatot mutatott be az Úrnak, amit csak a papok mutathattak
be (1Sám 13); és azzal is, amilyen parancsot a seregének adott. Isten azonban
hosszútűrő, és a 15. fejezetben azt látjuk, hogy az Úr egy másik esélyt ad
Saulnak, hogy bizonyítsa: az Ő hangjára hallgat, vagy saját hirtelen természete
uralja. Az izraeliták ellen (akik Jákób leszármazottai) az amálekiták (Ézsau
leszármazottai - 1Móz 36:12) indítottak először háborút a Kánaán felé vezető
úton (2Móz 17:8). Ez nagyon lényeges tény! Isten egykor kihívta népét
Egyiptomból, hogy vonuljon be a fizikai Kánaánba, s bennünket éppen úgy hív,
hogy menjünk be a lelki Kánaánba. Az első akadály azonban, ami az Ígéret Földje
felé vezető úton elénk áll: a bűneink akadálya. Az amálekiták ezt jelképezik,
és nekünk efelett kell győznünk!
Akkor
régen az Úr halálos ítéletet mondott ki az amálekiták felett bálványimádásuk és
Izrael ellen folytatott háborújuk miatt. "...
mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól" (2Móz 17:14).
Most, 400 évvel később még mindig üldözik Isten népét, és Saul megkapja
Istentől a végső feladatot és próbát: "Most azért menj el és verd meg
Amáleket, és pusztítsátok el mindenét!" (1Sám 15:3). Ez nagyon
kegyetlennek tűnik, ha arra gondolunk, hogy a parancs a kisbabáját karjában
tartó anyára is vonatkozott. Isten azonban tudta, hogy ha ezt a gonosz
nemzetet életben hagyja (akár a legkisebb gyermeket is), akkor végül úgy
megerősödik, hogy letörli a föld színéről is az Ő népét és imádatát. Sajnos
Saul elbukott a próbában, és saját szívének indítékait követte Isten parancsai
helyett. Miközben azt állította, hogy Isten parancsainak engedelmeskedik, nem
csak az állatok legjavát kíméli meg - mondván, hogy áldozatként akarja azokat
bemutatni, de az amálekiták királyának életét is, mint
"fogoly-trófeát". Isten azonban nem értékelte Saul "tettetett
szolgálatát" akkor, és nem értékeli a miénket sem ma, ha színből tesszük
csupán. Mégis hányszor fordul elő, hogy úgy teszünk, mintha Istent
szolgálnánk,ám közben valami önző bűnnek hódolunk, vagy földi dicsőséget
hajszolunk, mint Saul?
Gyakran
mondják, hogy ha nem győzünk a bűn felett, akkor az fog legyőzni minket. Igen,
sajnos amit Saul nem győzött le, az legyőzte őt. Néhány fejezettel később azt
olvassuk (2Sám 1:8-10), hogy egy fiatalember járul Dávid elé, hogy Saul
halálhírét bejelentse neki. Ki volt ez az ifjú? Egy amálekita! Örült Dávid a
hírnek? Nem! Éppen úgy sírt, ahogy Isten is gyászol, amikor látja, hogy
"bűneink amálekitái" legyőznek bennünket. Amikor befejezzük ennek a
fejezetnek a tanulmányozását, kutassuk át imával szívünket! Milyen "amálekitákat"
nem vagyunk hajlandók elpusztítani?
Melodius Echo Mason
ARME Biblia Tábor Szolgálatok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése