Mai szakasz: 1 Sámuel 14

A filiszteusok közelgő támadása idején Saul fia, Jonatán azt mondta fiatal fegyverhordozójának: „Jer, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, mely amott túl van”. De az apjának nem szólt erről. A filiszteus előőrs erejét akarta próbára tenni.

Így hát ő és ifjú fegyverhordozója a filiszteus előőrs felé vették útjukat a sziklás völgyben, és megmutatták magukat a ellenségnek. Jonatán így szólt barátjához: „Ha azt mondják nékünk: Várjatok meg, míg oda érkezünk ti hozzátok, akkor álljunk meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájok; Ha pedig azt mondják: Jertek fel mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az Úr kezünkbe adta őket. És ez legyen nékünk a jel”. Amikor hallották, hogy a filiszteusok azt kiáltják: „Gyertek fel!”, a két ifjú felmászott, és a harc elkezdődött. Jonatán és szolgája megölt húsz filiszteust és hirtelen megremegett a föld az Úr keze által. A filiszteusok között félelem támadt, és szétszóródtak minden irányba.

Amikor Saul őrei látták ezt, és jelentették Saulnak, ő azonnal elrendelte, hogy vegyék számba a csapatokat, hogy lássa, ki van vele. Ekkor kiderült, hogy Jonatán és a fegyverhordozója hiányzik. Ezután Saul Ahiját, a papot hívatta, hogy imádkozzon, és kérje Isten segítségét. Amíg beszéltek, a filiszteusok táborában egyre erősebb lett a pánik. Saul azonnal megparancsolta embereinek, hogy támadjanak, és ahogy odaértek az ellenség táborának közelébe, azt látták, a pánik és zűrzavar akkora, hogy egymást ölik. Azon a napon Isten megszabadította Izrael fiait az ellenség kezéből.

Ekkor Saul valami meggondolatlan dolgot cselekedett. Megeskette a népet, hogy nem állnak meg, és nem esznek semmit, hanem tovább üldözik a filiszteusokat. Jonatán nem tudott erről. Így amikor az erdőben mézet talált, evett belőle, hogy erőt nyerjen. Amikor szóltak neki az esküről, így válaszolt: „Apám bajba viszi az országot”. Estére az emberek annyira megéheztek, hogy levágtak néhány borjút, és megették hússal, vérrel és mindennel együtt, amit nem lett volna szabad. Majd Saul azt mondta az ifjú papnak, hogy imádkozzon és kérdezze meg Istent, hogy tovább kell-e üldözniük az ellenséget éjjel is; de az Úr nem válaszolt. Saul megállapította, hogy az esküt bizonyára megszegték, majd amikor kiderült, hogy a saját fia tette, felelősségre vonta őt, és Jonatán beismerte, hogy evett egy kevés mézet. Saul elhatározta, hogy Jonatánnak meg kell halnia tettéért, de a sereg védelmére kelt, és így szólt Saulhoz: „Jonatán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Az élő Úrra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon” Így mentette meg a nép Jonatánt a haláltól.

Mivel a győzelemért járó megtiszteltetést nem tudhatta magáénak, Saul remélte, hogy legalább azért értékelik majd, hogy az eskü szentségéhez ragaszkodik mindenáron. Ezek után azonban Saul azt kezdte érezni, hogy fia elsőbbséget élvez vele szemben, mind a nép, mind Isten szemében. Így nem folytatta a filiszteusok üldözését, hanem hazatért rosszkedvűen és elégedetlenül.

Saulhoz hasonlóan azok, akik a leghajlamosabbak önmagukat igazolni, és a bűnből kimenteni, gyakran a legszirogúbbak, ha a mások feletti ítéletről vagy elmarasztalásról van szó. Sokszor azok, akik a saját felemelkedésüket keresik, olyan helyzetbe kerülnek, ahol napvilágra jön igazi természetük. Az Úr nagyon türelmes az ilyen emberekkel, és lehetőségeket ad nekik a megtérésre; és bár úgy tűnhet, hogy Isten áldásaival halmozza el azokat, akik semmibe veszik akaratát, a maga idejében le fogja leplezni bűneiket. (Lásd: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993. Advent Kiadó. 581-582. oldal.)

Jack J. Blanco

Southern Adventist University

Fordította: Kóczián Ágnes