2012. december 15., szombat

Mai szakasz: 1 Sámuel 7


A szövetség ládája biztonságban volt Kirját-Jeárimban a léviták felügyelete alatt. Régészeti ásatások során bizonyítékot találtak arra hogy Silót, a láda korábbi otthonát, Kr.e. körülbelül 1050-ben lerombolták, minden bizonnyal a filiszteusok, miután elrabolták a ládát. Jeremiás könyve 7:12-15 és 26:6-9 Siló lerombolását példaként hozza fel arra, hogy mi fog majd történni Jeruzsálemmel. Sámuel húsz éven át folytatta hűségesen munkáját, Isten Igéjének tanítását. Isten szava és a filiszteus elnyomás tanulsága voltak azok, amelyek visszavezették a népet Istenhez „és egész Izrael háza sóhajtozott az Úr után” (2. vers).

A nép készen állt a megújulásra és a reformációra, Sámuel pedig cselekvésre szólította fel őket. Félretették a bálványimádásukat, és egyedül az Úrnak szolgáltak. Ezután Sámuel összehívta Izrael népét Micpába. Ezt a gyülekezést azonban a filiszteusok háborús lépésként értékelték, és hadsereget küldtek ellenük.

Figyeljük meg, hogy „Sámuel az Úrhoz kiáltott”, „fogott egy bárányt és feláldozta” (9. vers). Az Úr hatalmas mennydörgése megverte a filiszteusokat, ami azért érdekes, mert a filiszteusok által tisztelt Baál a mennydörgés istene volt. Így hát Izrael győzedelmeskedett.

Minden győzelmünket a Bárány által érjük el. Úgy, ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk: „legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével” (Jel 12:11). A végső események idején a sárkány, a fenevad és a hamis próféta egyesítik erejüket a Bárány ellen. A harc kimenetele reménytelennek látszik a Bárány szempontjából. Azonban hadd áruljak el egy titkot: a Bárány már legyőzte őket!

„Urunk, segíts mindnyájunknak meglátni a Győztes Bárányt, ahogyan diadalmasan hazavezeti maradék népét!”

David Manzano
Nyugalmazott lelkész
Fordította: Kóczián Károly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése