Mai szakasz: Dániel 3

Dániel jó néhányszor kellett, hogy fordítson Nabukodonozornak arám nyelvről babilonira. Visszaemlékezett arra a csodára, amit barátaival átélt, miután a királynak egy furcsa álma volt egy szoborról és az egymást követő birodalmakról. Arámul írta, hogy minden részletét pontosan lejegyezhesse annak, ami megtörtént. Ez fontos volt, mert jogi esetekben a királynak a zsidókhoz való jó viszonyulása okát később megtalálhatták az archívumban Nabukodonozor utódai.  

A 3. fejezet azt az elvet erősíti, hogy „merj különbözni”, így Isten meg fog tartani és meg fog segíteni még akkor is, ha ehhez csoda szükséges. Egy lényeges dolog ebben a fejezetben, amely talán nem annyira fontos az átlagos olvasónak, de az adventisták részéről jogos kérdés: Vajon a görög pontos fordítása-e a héber szövegnek, és az ének, amit feltételezések szerint a három fiatal a tüzes kemencében énekelt, megbízható-e?

Dániel legrégebbi fordításai úgymint a Septuaginta és a Theodotion féle fordítás tartalmazzák a beszámolót Dániel három barátjának énekéről az égő tüzes kemencében. A Jeromos féle katolikus Bibliában is megtalálható a következő alcím alatt: A három szent gyermek éneke. A katolikus bibliából idézve így kezdődik: „És ők járkáltak a lángok között dicsőítve Istent és áldva az Urat” (24. vers), és folytatódik több versen keresztül. Úgy tűnik, hogy az ének nem létezett Kr.e. 100 előtt, aztán megjelent az apokrif iratokban. Az eredeti héberben nem található.     

Dániel úgy nyitja a fejezetet, hogy jelzi, Nabukodonozor eldöntötte, hogy hosszú ideig fog uralkodni, és készített egy szobrot tiszta aranyból, hogy őt jelképezze. Aztán felállította Dura mezején a babiloni tartományban, ahol Dániel barátai dolgoztak. Minden elöljárónak el kellett jönnie a szobrot imádni. Amikor meghallják a zenét, amit a zenekar játszott, térdre kellett esniük és imádniuk a szobrot (4-5. vers). Nabukodonozor elrendelte, hogy bárki, aki nem borul le a szobor előtt, a tüzes kemencébe vettessék (6. vers). Pontosabban „azonnal” bedobják az égő kemencébe. Ez azt jelzi, hogy Nabukodonozor gyanakodott egyes tisztviselőire, hogy lázadást szerveznek ellene. A diktátorok folyamatos gyanakvási szindrómában szenvedtek. Álmatlan éjszakáik voltak és azt híresztelték róluk, hogy minden éjjel máshol aludtak, hogy elkerüljék az orgyilkosságot.   

A hamis istentisztelet együtt jár a mindenféle hangszerek hangos felvonultatásával. Az örömteli zaj jelzi az ilyenféle istentisztelet kezdetét, és közben is segíti annak lebonyolítását. A zenének fel kellett korbácsolni az érzelmeket, és olyan hangosnak kellett lennie, hogy az ember ne tudjon gondolkozni, csak azt tegye, amit mások neki mondanak. Minden kedvenc hangszert felvonultattak (5, 15. vers).  

A három barát eldöntötte, hogy nem vesznek részt ebben a tömeg őrületben és nem fognak leborulni. Az ellenőrök észrevették őket: „előálltak, és bevádolták a zsidókat” (8. vers). Vádjukban azt mondták, hogy Sidrák, Misák és Abednegó nem imádják Nabukodonozor isteneit és az arany szobrot sem (12. vers).

Ma a diktátorok média propagandát szerveznek, hogy valamiféle nagyszerű képet mutassanak magukról, hogy az emberekben imádat és rajongás alakuljon ki irántuk, és ezzel olyan területre lépnek, amely egyedül csak Istent illeti meg. Minden alárendelt felsorakozik az egységes cselekvésre, és ha valaki nem tart lépést velük, brutálisan üldözni fogják.  

Nabukodonozor dühös volt (13. vers) és a három fiatalt közelebb hozatta magához, hogy kikérdezze őket, és egy újabb esélyt adott nekik (15. vers). De ők kitartottak amellett, hogy Isten meg fogja szabadítani őket, és ha nem is tenné, ők akkor sem imádnák az állóképet (16-18. vers). Nabukodonozor tajtékzott haragjában, és elrendelte, hogy a kemencét hétszerte jobban fűtsék be (19. vers). Még a katonák is megégtek, akik bedobták a tűzbe a zsidó fiatalokat (22. vers). Valahol magasan a nézőtéren helyezkedett el Nabukodonozor trónja. A kemence nyitva volt és a magasból, egy bizonyos szögből be lehetett látni a kemencébe (23. vers). Hirtelen döbbenetében felugrott trónjáról (24. vers). Krisztust látta negyedikként méltóságteljesen járva a kemencében a többiekkel együtt („olyannak látszik, mint valami isten”). Mindnyájukról leégtek a kötelek, de nekik maguknak semmi bajuk nem esett. Nabukodonozor egy biztonságos távolságig megközelítette a kemence nyílását és odakiáltotta nekik, hogy jöjjenek ki. „… a felséges Istennek szolgái, jertek ki!” (26. vers). A hivatalnokok sokasága gyűlt a kemence köré, hogy saját szemükkel lássák, ami történt (27. vers). Aztán Nabukodonozor dicsőítette Istent azért, hogy elküldte egy angyalát, hogy kiszabadítsa őket (28. vers).    

Lenyűgözve attól, hogy a három héber ifjú szembe mert szállni vele, de ennek ellenére megszabadult, Nabukodonozor elrendelte, hogy bárkit, aki szembeszáll a héberek Istenével, vágják darabokra, a házát pedig égessék fel (29. vers). A fejezet a három fiatal előléptetésével fejeződik be (30. vers). A csoda feljegyzése arám nyelven történt, és része lett a palota hivatalos dokumentumainak.

Drága Istenünk!

Naponta szembesülünk a hamis vallásosság támadásaival, amikor a hangos zene arra késztet, hogy haladjunk együtt az árral, és engedjünk az esemény érzelmi késztetéseinek. Add, hogy a zene ne nyomja el a Szentlélek finom hangját, amely a bibliai szakaszokon át irányít bennünket az igazság teljes megértésében, és segít szilárdan megállnunk melletted. Ámen!

Koot van Wyk, DLitt et Phil; ThD.
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea