2014. november 14., péntek

Mai szakasz: Máté 13

Jézust újra szolgálata közben láthatjuk, amint a tömegeket tanítja Isten országáról. Miközben elolvastam ezt a fejezetet, két kiemelkedő tanítást találtam: az egyik, hogy minden a Megváltónkkal való kapcsolattal kezdődik. A másik, hogy nyitottnak kell lennünk a Szentlélek vezetésére.

A fejezet elején Jézus példázatokban szól a néphez. Ezeknek a történeteknek nagy tanulságai vannak, és hasznosak mindazoknak, akik nyitottak a Messiás tanításaira. A történet, amelyet Jézus elmond Máté 13 elején egy farmerről szól, aki éppen vetett a mezején. A tanítványok ezen  összezavarodtak, de Jézus bátorítja őket, hogy engedjék a Szentlelket a szemük megnyitásán dolgozni. Jézus azt tanácsolja, hogy nyissák meg a szívüket, hogy befogadhassák a történetek mélyebb jelentését. Hogyan lehetünk készek befogadni a magot? Úgy hogy figyelünk Jézusra, és megnyitjuk szívünket és elménket a Szentléleknek. Egy másik kérdés, amit a fejezet taglal: hogyan lehet a szívünk jó talaj? Úgy, hogy ápoljuk kapcsolatunkat Jézussal, és követjük a Szentlélek vezetését. A jó talaj jó termést eredményez. Ha helytelenül értelmezzük Isten szeretetét, akkor nem, vagy csak rossz termést hozunk. Az emberekben akikkel találkozunk és kapcsolatba lépünk, rossz istenkép alakulhat ki, ha mi magunk nem engedjük, hogy a Szentlélek vezessen minket.

Kathlen Harris egy énekben nagyon jól megmagyarázza ezt: „Ha nem általad, akkor hol fogják megtalálni az Egyetlent, aki tényleg törődik velük? Ha nem te, ki fogja megmutatni nekik az Egyetlent, aki meggyógyítja a megsebzett szívet, és visszaadja a vakok látását? Ha nem te, ki fogja szeretni őket, mert egyedül a szeretet tud megújítani bármit? Ha nem te, ki tanítja meg nekik, hogy van Valaki, Aki elcseréli velük a reménytelenséget örömre? Lehet egyeseknek te vagy az egyetlen Jézus akit valaha látnak, az egyetlen szó, amit valaha elolvasnak. Szóval lássák meg benned az Egyetlent, Akire szükségük van, mert te lehetsz az egyetlen az életükben, aki megmutatja Jézust nekik."

Ebben a fejezetben még további példázatokat olvashatunk, amelyek betekintést nyújtanak a Mennyeknek országába. Isten megáldja azokat, akik igazak hozzá, és hallgatnak a Szentlélekre. Isten szeretne jelen lenni életünk minden területében. A belé vetett teljes bizalom szükséges ahhoz, hogy keresztényként élhess. Isten szeretne első lenni az életünkben. Nem szabadna semminek vagy senkinek ott lennie, akit fontosabbnak tartunk, mint Istent. „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.” Zsolt 37:4 és „Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek” (Jer 29:11).

Joey Norwood Tolbert
M.A. in Religious Studies
keresztény énekes/dalszerző
Fordította: Rajki Dávid


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése