Mai szakasz: Máté 19

1-10. vers: Egy férfi és felsége közötti házassági egységet Isten egy egész életre kiterjedő elkötelezettségnek szánta. Ha egy házaspár istenfélő életet él, soha nem lesz szükségük a válásra. Minden kettejük közötti problémára megoldást találnak, ha Jézus tanításait követik. Az ember bűnös természete miatt azonban Isten a paráznaság esetében engedélyt ad a válásra. De még ilyen körülmények között is gyakran jobb választás a kibékülés (1Móz 1:27; 2:24; 5Móz 24:1-4). 

Felmerülhet viszont a kérdés: a paráznaságra nem a megkövezés volt a büntetés? Gyakorlatilag igen, de Isten törvényei kegyelemmel vannak körülvéve, és a megkövezés általi büntetést nagyon ritkán vagy szinte egyáltalán nem gyakorolták. A megkövezés lehetősége a paráznaság bűnének komolyságát hangsúlyozta, de a bűnösség bizonyításának a feltételei majdnem lehetetlenné tették ezt a büntetést törvényesen kiszabni (3Móz 20:10; 4Móz 5:11-31; 5Móz 17:6; 19:15; 22:13-30; Zsolt 51; Hós 1:2-3; Jn 8:1-11; Zsid 10:28). A Misna szerint a halálos büntetést csak a 23 bíróból álló Szanhedrin ítélete után lehetett végrehajtani, és négyféle halálbüntetés jöhetett számításba” (Louis Jacobs: The Jewish Religion [A zsidó vallás], 66. oldal. „Halálos büntetés” címszó)  

11-12. vers: Egyes keresztények úgy döntenek, hogy egyedülálló életet élnek azért, hogy úgy szolgálják Istent, hiszen így nem akadályozza őket a család és a házastárs iránti kötelesség. Azok számára, akik el tudnak képzelni maguknak egy ilyen életformát, egyedi lehetőségek adódhatnak arra, hogy másoknak szolgáljanak. Azoknak, akik nem tudnának így élni, ott van a házasság intézménye (1Kor 7:1-7).

13-15. vers: A kisgyermekek és csecsemők ártatlansága olyan, hogy ott lesznek a mennyben még akkor is, ha a szüleik nem. Akkor, amikor „újjá születünk” és „Isten gyermekévé” leszünk a Szentlélek munkája által, megkapjuk az igazság folt nélküli ruháját (Jer 31:15-17; Mt 2:18; Szemelvények Ellen G. White írásaiból. Budapest, 2000, Advent Kiadó. 2. kötet, 241. oldal).

16-22. vers: A Jézus előtt térdet hajtó gazdag ifjú a legfontosabb kérdést tette fel (Mk 10:17-21). Sok mai keresztény hite szerint, Jézusnak egyszerűen így kellett volna válaszolnia: „higgy, csak higgy és üdvözülsz”. Ehelyett azonban Jézus szánalommal tekintett rá és azt mondta, hogy tartsa meg a parancsolatokat, adja el mindenét, amije van, adja a szegényeknek, jöjjön és kövesse Őt.

Ha csak egyszerűen hiszünk Jézusban, az még nem ment meg bennünket. A hitünknek olyannak kell lennie, ami arra késztet, hogy a legfőbb prioritásunk az legyen, hogy Istent szolgáljuk. Az egyik legfontosabb és legkézenfekvőbb módja annak, hogy Őt szolgáljuk az, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel – idő, képesség, pénz – az evangéliumot terjesszük, és mások szükségleteit szolgáljunk (lásd Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 420-422. oldal).   

23-30. vers: Ha a gazdagok kényelmet és kielégülést találnak a földi életben, nehezükre esik feladni azt, amijük van azért, hogy kövessék Jézust. A gazdagsághoz társul az a kötelesség, hogy megosszák és nagylelkűen adjanak belőle másoknak is. Minden Istené, mi csak ideiglenes gondnokok vagyunk. Mint Isten tárházának a sáfárai azzal az ünnepélyes felelősséggel lettünk felruházva, hogy használjuk azt, amink van mások szolgálatára, legyen az kevés vagy sok. Ha saját nyereségünkre és élvezeteinkre használjuk azt, amink van, megfosztunk másokat Isten nagylelkűségének áldásaitól. 

Leo Van Dolson, Jr., M.D., MPH

Kalifornia, USA