2012. augusztus 13., hétfő

Mai szakasz: 4 Mózes 2


Az Úr már tudta Izrael harcosainak a számát. Izrael megszámlálása a nép érdekét szolgálta, nem pusztán Isten kívánalma volt. Valójában az egész szervezeti struktúrának, amit a Számok Könyvének (4 Mózes) második fejezete leír, a nép volt a kedvezményezettje. Szükséges volt, hogy meglássák Isten céljait, és megismerjék jellemét. A nép része volt az isteni tervnek. Istennek nem volt szüksége 603 ezer 550 fegyverforgató férfira. Istennek nem állt érdekében, hogy minél több embert állítsanak hadrendbe. Ha így lett volna, akkor nem különítette volna el a Lévitákat a nép többi részétől, hogy a Szent Sátorban szolgáljanak.

Képzeld el hogy gyermekként, vagy idős férfiként élsz az akkori Izraelben. Ahogy az Isten által megalkotott katonai menet rendjét figyeled nem csak azt láthatod, hogy milyen hatalmas az Úr Serege, hanem hogy te, személy szerint is, különleges feladatot kaptál a nép között. Gondolj a személyes részvétel izgatottságára és érzésére. Habár nem lehetsz a katonák között, nem lehetsz a 603 ezer 550 harcos egyike, mégis szívedben te is együtt haladtsz Istennel. Isten az, aki tudja, hogy hogyan kell győzni, és azt is, hogy hogyan adja meg gyermekeinek a győzelem örömét. Hála Istennek a győzelmekért, amiket népe egészével megoszt!

Mark Sheffield
Southern Adventist University

Fordította: Liebhardt László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése