2012. augusztus 5., vasárnap

Mai szakasz: 3 Mózes 21


Ha az Izrael fiainak adott törvények szigorúnak tűnnek, a papokra vonatkozó törvények még inkább azok voltak. Amikor a papok magatartása, szava, öltözködése vagy tettei kerültek szóba, semmi más nem volt elfogadható csak a legeslegjobb. Tény az, hogy ha valakinek a papok leszármazottai közül valamilyen fogyatékossága volt a görbe háttól a lapos orrig, nem mehetett a szentély közelébe, hogy áldozatot bemutasson.

A főpap viselte a legmagasztosabb felelőséget. Amikor valaki meghalt, a zsidóknak szokásuk volt gyászukban ruhájukat megszaggatni, a főpapnak azonban ez nem volt megengedett. Ő Jézus Krisztust jelképezte, ezért ép, tiszta, folt és szenny mentes ruhát kellett viselnie, ahogy Krisztus is szeplő nélküli volt. Az a főpap, aki megszaggatta ruháit és úgy merészkedett Isten jelenlétébe, tettével azt jelezte, hogy elszakította magát Istentől. Ezért van olyan nagy jelentősége annak a jelenetnek, amikor Jézus kihallgatásakor a főpap ezt kiáltotta: „káromlást szólott” és megszaggatta ruháit Jézus kijelentésére (Mt 26:65). Ebben a pillanatban a zsidó nemzet elvágta az őt Istennel összekapcsoló köteléket, ami később még nyilvánvalóbb lett, amikor Isten elküldött egy angyalt hogy szakítsa ketté a szentély kárpitját, aminek következtében láthatóvá vált a Szentek Szentje (Mt 27:51).  

Ez a fejezet egy ünnepélyes képet fest arról a felelősségről, amit „Isten házának vezetői” viselnek. A nyáj pásztoraiként és a nép példaképeiként sokkal indokoltabb, hogy törekedjenek a tisztaszívűségre, mert ők Isten szent dolgaival érintkeznek. A vég idején azok, akik nem tanították gyülekezeteiket az igazságra, felelni fognak ezért a bűnért. Ezékiel idejében az angyal az ítéletet Isten házán kezdte, elpusztítva elsőként azokat a lelki vezetőket, akik hűtlenek voltak (Ez 9:6). Így lesz az utolsó ítélet napján is, mert az ítélet mindig Isten házán kezdődik.

Imádkozzunk azért, hogy Isten mutassa meg, hogyan emelhetjük fel a lelki vezetők kezeit (nem bírálgatással, hanem imával és saját szívünk átalakulásával). Igen, megújulásra van szükség Isten házában, de engedjük, hogy ez a megújulás a saját szívünknél kezdődjön el.

Melodious Echo Mason
ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) Program Igazgató

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése