Az a folyamat, ahogyan
Isten megszervezte Izrael népének életét, sokat elárul arról, miként viszonyul
Urunk az imádathoz és a munkához. Mózes negyedik könyve csodálatos képet mutat
be Istenről egy egészen szokatlan nézőpontból. Általában úgy gondolunk Istenre,
mint Megváltónkra és Urunkra, és természetesen ez így is van rendjén, hiszen
valóban Ő a mi Megváltónk és Urunk. Ám Izrael népe pusztai vándorlásának
történetében úgy is megismerhetjük Őt, mint Művészt, Vezérigazgatót és a Humán
Erőforrások Miniszterét.
Ezek a szempontok még
inkább segítenek abban, hogy nagyra értékeljük Őt. Isten tudja, miként adjon
útmutatást az embernek egy bonyolult tervezésű kovácsoltvas lámpás
elkészítéséhez, és ugyanígy a papokat is fel tudja készíteni a szent sátorban
végzendő szolgálatra. Tudja, hogyan óvja meg őket dicsőséges, tűzben izzó
jelenlététől, és miként késztessen munkára embereket anélkül, hogy agyonhajtaná
őket. Semmi kétség afelől, hogy Isten a SZERETET!
Megdöbbentő az is,
hogy az Úr olyan sok lévitát választott ki az aránylag kis sátor rendben
tartására és mozgatására, ami alapjában véve egyszerű feladat volt. A léviták
nem vették zokon a szolgálatot, mert nem volt okuk rá. Istennek még arra is
gondja volt, hogy a munka teljes terhét ne tegye 50 évesnél idősebb emberek
vállára. Miután ezt a kort elérték, már csak abban az esetben kellett
segíteniük, ha arra képesek voltak. Isten valóban azt akarja, hogy igája
gyönyörűséges legyen, terhe pedig könnyű.
Mark Sheffield
Southern
Adventist University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése