2012. augusztus 6., hétfő

Mai szakasz: 3 Mózes 22


Ez a fejezet ismét arra emlékeztet, hogy a papok nem járulhattak Isten közelébe semmilyen tisztátalansággal. Nem keverhették a szent szolgálatot semmi közönségessel. Ha mégis megtették, ezzel elszakították magukat Istentől, és életüket kockáztatták.

Miközben az izraeliták életében a szimbólumok és az árnyékok mutattak Krisztusra, ma arra figyelünk, hogy mit tett értünk a Golgotán (Zsid 10:9-10). Mivel ma az ősi Izrael törvényei nem kötelezőek fizikai értelemben, könnyen elfelejtjük, milyen nagy jelentőségük volt ezeknek a törvényeknek.  

Az ősi Izraelben tiszta kézzel és tiszta szívvel közeledni Istenhez annyira fontos volt még az egyszerű embereknek is, hogy amikor elkezdtek imádkozni és eszükbe jutott, hogy valakire haragszanak, először meg kellett bocsátani az illetőnek, másként Isten nem hallgathatta meg imájukat, és nem bocsáthatott meg nekik (Mk 11:25). Ha valaki áldozatot akart vinni az oltárra, és eszébe jutott,  hogy felebarátjának panasza van ellene, először el kellett mennie hozzá és meg kellett békülnie vele, mielőtt az áldozatot bemutatta volna (Mt 5:23-24).

Azonban úgy tűnik, hogy az izraeliták gyakran helyezték a „formák” reformját a „szív reformja” elé. (Milyen gyakran tesszük mi is ezt?) Azt gondolták, hogy ha elhozták az ajándékukat, az teljesen elég. De Isten azt mondta: „Nem! Az engedelmességetek fontosabb az áldozatnál” (1Sám 15:22). A bűn nem állhat meg Isten jelenlétében! Elválaszt bennünket Istentől. Visszatartja tőlünk a Szentlelket. Megfertőzi a felajánlott szolgálatunkat. Ahogyan Ézsaiás 59:2 mondja, a bűn megakadályozza azt, hogy Isten meghallgasson minket. És ami még rosszabb: amíg ragaszkodunk bűneinkhez, Isten nem tud megmenteni bennünket!

Ezért ne degradáljuk az Istennek járó imádatot egyszerű kegyességi formává. Tegyünk félre minden látszatkeltést, és mindazt ami profán és kérjük Őt, hogy reformálja meg a szívünket ma, hogy Szentlelkének áldásai valóban kiáradhassanak ránk.

Melodious Echo Mason
ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) Program Igazgató

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése