Az
Egyesült Államok történelmének korai szakaszában a protestánsok egyszerű,
díszítésmentes imaházakat építettek. Falusi templomaikat az „Úr csűrjeinek”
nevezték. Ez válasz volt arra a gyakorlatra, hogy az óhazában óriási
összegekért építettek lenyűgöző katedrálisokat. Ezzel hangsúlyozni akarták azt,
hogy Isten kimondott szava az igazi istentisztelet fókusza, nem pedig az óriási
épület.
Az
Isten által elrendelt imádati rendszer kiegyensúlyozott volt abból a
szempontból is, hogy nem volt sem túlzottan egyszerű, sem hivalkodó. Az
áldozati rendszert is úgy tervezte meg a jó Isten, hogy az semmiképp ne haladja
meg az emberek egyéni adakozási lehetőségeit. Mózes negyedik könyvének hetedik
fejezetében az ajándékok két csoportjáról olvashatunk. Az első csoportban a
lévitáknak szánt ajándékok szerepeltek, akiknek az volt a feladata, hogy
szállítsák a szent sátort annak minden felszerelésével együtt. Ezeket az
ajándékokat Izrael vezetői adták, és a nép figyelte, amint átadják a lévitáknak
a hat szekeret és tizenkét ökröt az Úr szolgálatára.
Az
ajándékok második részét egy tizenkét napból álló időszakban szolgáltatták be,
minden nap ugyanazt a mennyiséget: egy tálat, egy medencét, egy csészét, egy
borjút, két ökröt, és így tovább. Az emberek szívét bizonyára nagyon mélyen
érintette, amint végignézték mindezt – felnőttek és gyermekek egyaránt. Az
adakozás vonzó lett számukra, és közben senki sem félt attól, hogy anyagi
helyzete miatt szégyellnie kell magát Isten előtt.
Az
Úr valóban az Ő Igazságuk volt, miként a miénk is!
Mark Sheffield
Southern Adventist University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése