2012. augusztus 3., péntek

Mai szakasz: 3 Mózes 19


Mai olvasmányunkban Isten a figyelmet visszatereli a Tízparancsolatra, valamint kifejt és újrahangsúlyoz különböző törvényeket. Az első négy parancsolat témáját a 2. vers foglalja össze: „Szentség az Úrnak”, a következő hat parancsolatot pedig a 18. vers: „Szeresd embertársadat.” Érdekes azonban, hogy az itt említett parancsolatok sora, amelyek 2 Mózes 20-ra emlékeztet, a szülők és a szombat tiszteletének a kombinációja.

Sajnos, mi mint Isten népe (úgy az ősi időkben, mint ma) hajlunk arra, hogy megfeledkezzünk arról, hogy honnan jöttünk és kit kell imádnunk. Ezért Isten folyamatosan visszavezeti gondolatainkat ehhez a két fontos témához. „Emlékezz arra, hogy honnan jöttél és tiszteld szüleidet. De ezen felül emlékezz Rám is, mint mennyei szülődre! Én teremtettelek. Tőlem származol! Imádatod és hűséged egyedül nekem jár, mert én az Úr vagyok a te Istened.”

Ebben a fejezetben az „Én vagyok az Úr” kifejezés tizenötször ismétlődik, mindegyik parancsolat végén. Nézzük közelebbről: Én vagyok a te kezdeted Ura, ne feledkezz meg erről (3. vers). Én nem egy kőből készült isten vagyok, hanem az élő Isten (4. vers). Szabályosan mutasd be áldozatodat (5. vers). Én vagyok az az Isten, aki mindent megad neked, ami az életre és kegyességre való (9. vers). Az országom az igazságon és nem hazugságon alapul (11. vers). Az én nevem szent és nem használható bűnös életmód elfedezésére (12. vers). Én vagyok az az Isten, aki megbocsát neked, tehát ne vonakodj megbocsátani másoknak (18. vers). Ne vagdosd össze a testedet, mert az az enyém (28. vers). Gondoskodj a szegényekről, gyengékről és a kivetettekről (32. és 34. versek). Én vagyok az ítélet és a kegyelem Istene… én szabadítottalak meg a rabszolgaságból (36. vers). Én adtam nektek ezeket a rendelkezéseket, ne feledkezzetek meg róluk, hanem tartsátok meg (37. vers). És mindenek felett, emlékezz arra, hogy én vagyok az Úr a te Istened, és rajtam kívül nincsen más! Engem imádj!
Imádjuk Őt ma hálás szívvel! 

Melodious Echo Mason
ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) Program Igazgató

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése