2012. október 12., péntek

Mai szakasz: 5 Mózes 26


A „zsenge” a learatott gabona első adagjára vonatkozik, amelyet Istennek adtak. Érdekes az, hogy az első zsengék ünnepét akkor vezették be, amikor még Izrael népe a pusztában vándorolt, ahol nem volt termőföld, így termés sem. Abban a hitben ünnepelték meg, hogy Isten be fogja vezetni az Ő népét arra a földre, amit megígért.

Lelki értelemben az, hogy valaki az első zsengét Istennek adta, azt jelentette, hogy elismeri, minden jó dolog Istentől van és minden az Istené. Az első zsenge felajánlása az isteni gondviselésben való bizalom kifejezője is volt; ahogy az első terményekről gondoskodott, úgy fog gondoskodni a többiről is, amire szükségük van.

Az első zsenge felajánlását mind a három fő zsidó ünneppel kapcsolatosan megemlíti a Biblia (4Móz 28:16; 2Móz 23:16; 3Móz 23:10). Isten azt akarta, hogy gyermekei évente ne csak egyszer, hanem többször is kifejezzék hálájukat az Ő bőséges áldásaiért. Hálás lelkületet kell tanúsítanunk Isten áldásainak bőséges és állandó záporáért.

Az Újtestamentum hét alkalommal említi az első zsengét, és mindig jelképesen. Noha az Újtestamentumban nincs parancs az első zsengével kapcsolatosan, tudjuk, hogy Isten szereti a jókedvű adakozót. A keresztényeknek adniuk kell javaikból az egyház munkájának és missziójának támogatására. Az izraelitákhoz hasonlóan nekünk is adnunk kell. „Adjatok, néktek is adatik” (Lk 6:38).

„Drága Istenem, adj ma lehetőséget arra, hogy adakozhassak és segíts, hogy jó kedvvel tegyem ezt.”

John Ash 
Chinese Union Mission 
Hong Kong

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése