Mai szakasz: 1 Mózes 33

„És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12:7-10).

Miután Isten megküzdött Jákóbbal a Jabbok patakjánál, egy új nevet adott neki és egy tövist a testébe. Jákób egy olyan fogyatékossággal vonszolja el magát az Istennel való találkozás helyszínéről, amely emlékeztetni fogja őt arra, hogy élete hátralévő részében Izraelként éljen (aki megküzdött Istennel) és ne Jákóbként (csaló). Jákóbnak szüksége lesz erre az emlékezetőre. Az elkövetkező négy vagy öt évtized sokkal nagyobb kihívásokat tartogat számára, mint az elmúlt kettő. Úgy, ahogy Pálnak szüksége volt a saját "tövisére", hogy emlékeztesse arra, hogy bízzon Istenben, úgy Jákóbnak is szüksége lesz a magáéra.

A Jabbok révénél szerzett tapasztalat nem törölte ki Jákób minden régi hajlamát. Úgy ahogyan mi is új irányba indulunk el keresztségünkkor vagy házasságkötésünkkor tett fogadalmunkkal, és aztán egész életünkön át tanuljuk, hogy hogyan kell megvalósítani ezeket a fogadalmakat, úgy Jákóbnak is egy egész élet állt rendelkezésére, hogy megélje az Istennel szerzett névváltoztató tapasztalat újdonságát. A jelenlegi és a következő fejezet ennek a folyamatnak a hullámhegyeiről és hullámvölgyeiről számol be.

Mint új ember, megalázza magát Ézsau előtt (3. vers), visszaadja azt, amit húsz évvel korábban ellopott (8-11. vers); beszámol az Istennel való harcáról (10. vers); gyöngéd odafigyelést tanúsít családja irányába, és védelmezi azt (13-14 versek); felállít egy oltárt, és Istent a saját Isteneként megvallja: „Isten, Izráel Istene" (20. vers). Azonban idős korában újra előbukkannak a régen beidegződött minták. Személyválogatást tanúsít családjában (1-2 versek), ajándékokat ad Ézsaunak, de nem vallja meg az ellene elkövetett bűnét (8-11 versek), megígéri Ézsaunak, hogy találkoznak Szeirben, de ő az ellenkező irányba indul Sekhem felé (14, 18-19 vers). A régen beidegződött minták nehezen halnak meg. Jákóbnak szüksége van Isten megnyomorító ajándékára, a tövisre, hogy emlékezzen arra, hogy Istenben bízzon. A következő tragikus történet a 34. fejezetben jelzi azt, hogy Jákób megfeledkezik fogyatékáról és ezért drágán megfizet.

Douglas Tilstra

Southern Adventist University