Elérkezett
a nap, hogy a nép átkeljen a Jordánon és bevonuljon Kánaánba. Az első generáció
kihalt és Mózes halála is közel volt már. Pillanatnyi büszkesége nagyon nem
volt jellemző rá. De Istennek foglalkoznia kellett Mózes büszkeségével azért,
hogy ne terjedjen tovább Izraelben. Itt volt a hazatérés ideje: Mózes számára a
menny, Izraelnek pedig az ígéret földje. Az ott lakó emberek erősebbek és
hatalmasabbak voltak Izraelnél. Ott voltak az Anákok, azok az óriások, akiktől
Izrael megijedt negyven évvel korábban. Egy kérdés jól ismert volt abban az
időben: „Ki állhat meg az Anák fiai előtt?” Mielőtt a mai Izrael bevonulna a
mennyei Kánaánba, hasonló kérdés merül fel: „Kicsoda
hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?” (Jel 13:4). A végidei
óriás az a globális szövetség lesz (Jel 13:1-4), amelyet a Föld királyai támogatnak
(Jel 17:12-13). A történelem megismétlődik, de ahogy Mózes mondta: „Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő
tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted” (3. vers új prot. ford.),
ugyanúgy az utolsó időben is a végidei óriások „a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert
uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a
választottak és hűségesek” (Jel 17:14 – új prot. ford.). A két Kánaánba
(földi és mennyei) való bevonulás előtt legyőzi az óriásokat az Ő népe
előtt.
A két
történet között van egy különbség. Az ősi Izrael az Egyiptomból való kivonulás
óta makacs és lázadó nép volt. Olyannyira, hogy öntött borjú istent készítettek
maguknak, hogy azt imádják. Ez az esemény Isten jelenlétében történt, amikor
Mózesnek adta a két kőtáblát, amelyekre saját ujjával írta fel törvényeit. Izrael
oly mértékig lázadt, hogy Isten azt mondta, el fogja pusztítani őket. „De téged (Mózest) náluk nagyobb és erősebb
néppé teszlek” (14. vers). Mózes azonban esedezett Isten előtt, hogy mentse
meg őket, mert ha elpusztítja őket, Isten ellenségei ezt mondanák: "Nézd,
Isten megszabadította Izraelt Egyiptomból csak azért, hogy elpusztítsa őket a
sivatagban! Képzeld már el! Megígérte nekik, hogy nekik adja az ígéret földjét,
de nem tette meg. Miféle Isten Ő?” Mózes nem kereste a dicsőséget, hanem azt
akarta, hogy Isten dicsőüljön meg. Arcra borulva töltött negyven napot és
negyven éjjelt, ugyanannyit, mint amennyit korábban a Sínai hegyen töltött
Istennel. Nyolcvan napot élelem nélkül, de Isten megtartotta őt! Milyen
nagyszerű Istenünk van!
Isten
figyelmeztette Izraelt, hogy nem azért fogják legyőzni ellenségeiket, mert ők
igazak, hanem azért, mert az ellenségeik gonoszak. A végidőben, az új Izrael
nem magának tulajdonítja az óriás fölötti győzelmét, aki el akarta őket törölni
a föld színéről (Jel 13:15), hanem egyedül Istent dicsőíti a győzelemért. Mózes
és a Bárány énekét fogják énekelni: „Nagyok
és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te
útaid, óh szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te
nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljönnek mind a pogányok és
lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel
15:3-4). Isten igazolást nyer. Micsoda kiváltság számunkra, hogy az utolsó
időben élhetünk és megláthatjuk a világméretű szabadulást, amely sokkal nagyobb
lesz, mint a Vörös-tengernél történt szabadulás. Az utolsó időben az új Izrael
Jézusra fog hasonlítani (1Jn 3:2) és Tőle fog függeni végső harcában.
Kapaszkodjunk Belé ma, hogy tőle függjünk majd akkor!
Norman Gulley
Southern Adventist University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése