2014. február 16., vasárnap

Mai szakasz: Prédikátor könyve 12

A 12. fejezet tele van olyan versekkel, amelyek életünk elkerülhetetlen eseményeiről beszélnek. Ilyen például az öregedés, ami mindnyájunkat elér a fiatalkor után, és csak ekkor értjük meg igazán, hogy a fiatalság éveiben vagyunk a legerősebbek, és ekkor van a legtöbb életerőnk és kalandunk is.

Ebben az utolsó fejezetben található meg az a figyelmeztetés, amely minden lelkileg és testileg fiatal embernek szól: készüljenek fel az elkerülhetetlen jövőre, az öregedésre. És ez a felkészülés az öregedésre egy bölcs folyamatnak kellene lennie, tehát úgy nézzen ki, mint egy „elegáns visszavonulás.” Csak a balga gondol haraggal az élete végéhez vezető, elkerülhetetlen folyamatra.

Isten az életünk hatalmas tanácsadója és mentora. Lelki értelemben minden nap átölel bennünket, egészen életünk végéig. Emlékezzünk meg a Teremtőről mielőtt azok a napok elérkeznek, és ily módon felkészülhetünk a szükségleteinkre amelyek az utunk vége felé adódnak majd.

És amikor már mindennek vége van, Salamon azt mondja, hogy bár a por visszaszáll a földre, az élet „szikrája” vagy lehelete visszaszáll Istenhez aki teremtette (9. vers). Isten nélkül minden „Hiábavalóság! Hiábavalóság!” (10. vers) de Istenben tartalmas életet találhatunk.

Ezt a fejezetet így tudnánk leginkább összefoglalni: A bölcsesség számunkra azért van, hogy szerethessük Jézust, és megbízzunk az örök élet ígéretében, melyet az Atya ad majd nekünk, aki tárt karokkal vár minket.

A Prédikátor könyvének utolsó versei (11-16.) olyanok, mintha Salamon kézjegyei lennének, és arra hívnak minket, hogy kövessük az isteni ihletésű szavait (12-13. vers) és figyelmeztetnek, hogy ez Isten utolsó felhívása (13, 14. vers).

Aszerint, hogy mit látunk a mindennapokban, találkozhatunk régebbi és újabb tanácsokkal, de értelmetlen próbálkozás összességében leleplezni az élet titkait (12. vers). Az egyetlen dolog, ami igazán számít, hogy aszerint a tanácsok szerint éljünk, amelyeket kaptunk, és kövessük Istent életünk minden napján.

„Szerető Istenünk, segíts, hogy követni tudjuk a tanácsaidat, amelyeket adtál és szeretnénk bízni az ígéreteidben, hogy egy nap majd eljössz értünk, és hazaviszel minket! Ámen.”


Leonidas Verneque Guedes
a Délkelet Brazil Unió titkára
Fordította: Rajki Dávid

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése