Mai szakasz: Eszter 3

Hámán a király utáni első ember volt, és mindenkinek meg kellett hajolnia előtte. Márdokeus azonban megtagadta ezt. Feltételezhetjük, hogy Márdokeus, mint jó perzsa kormányzati alkalmazott, minden további nélkül meghajolt a király előtt, de nem Hámán előtt. Mikor Hámán tudomást szerzett erről a tiszteletlenségről, haragra gerjedt.

Hámán tele volt büszkeséggel, kapzsisággal és irigységgel, csakúgy, mint Lucifer. És az, hogy Márdokeus nem hajolt meg előtte, nem fért össze a jellemvonásaival. Hámán és Márdokeus olyan mélyen különböztek, mint amilyen távol estek egymástól ősi vérvonalaik.

Hámán az amálekiták leszármazottja volt, a zsidó nép ősi ellenségéé. Nem sokkal az után, hogy elhagyták Egyiptomot, Izrael népét megtámadták az amálekiták, és maga Isten jelentette ki a hosszúra nyúló ellenségeskedést a két nép között. Később Saul – Márdokeus felmenője – harcba vonult Agág király és népe ellen. Saul nem hajtotta végre maradéktalanul, amit Isten kért tőle. Emiatt ültette Saul helyére Dávidot az Úr. Az agágita Hámán előtt való meghajlás az engedetlenség jele, és mélységesen megalázó lett volna a benjáminita Márdokeus számára.

Hámán dühét nem csillapította volna csupán Márdokeus halála. Büszkeségéért viselt bosszúja a Perzsiában élő összes zsidó életét követelte. Sorsot vetettek, hogy melyik napra essen a zsidók lemészárlása.

Anélkül, hogy megnevezné ellenségeit, Hámán a királyságban szétszóródva élő különös emberekről beszél a királynak. És nyilvánvalóan tekintet nélkül ezekre az emberekre, a király gondatlanul átnyújtja pecsétgyűrűjét. Hámán megírja a törvényt, lepecsételik a király gyűrűjével, és kézbesítik az egész királyságban. A rendelet nyers és hideg nyelvezete a 13. versben sokkoló, és nem szabad elmennünk e szavak jelentése mellett. Egyetlen zsidó – legyen az fiatal, öreg, gyermek vagy nő – számára sem volt kímélet. Hámán még gáláns fizetséget (körülbelül 6 havi adóbevétellel megegyező értéket) is felajánlott a királynak a zsidók elpusztításának előjogáért.

E történet szoros párhuzamba vonható az utolsó napok eseményeivel, amikről Jelenések 13. és 20. fejezeteiben olvasunk. A halálos ítélet közzé tétetik, hogy megszabaduljanak Isten embereitől. Góg és Magóg Isten ellenségeit szimbolizálják, és a rendelet szavai Agágtól származnak. A jelenések könyve ennek a történetnek a megismétlődését vetíti előre a végidőre a keresztények számára. Szerencsére Isten embereinek története az ókori Perzsiában nem ér véget a 3. fejezetben. A nagy küzdelem vége közeledik, és tudjuk, hogy egy boldog végnek nézünk elébe.

Jean Boonstra
Voice of Prophecy

Fordította: Kóczián Ágnes

5 Mózes 16

Amint Mózes újra felidézi az élet és a vallás szabályait, néhány jelentőségteljes ünnephez érkezik el.

A páska (húsvét) ünnepe egy különleges alkalom a kivonulás tapasztalatára való visszaemlékezésre, amikor az ősi Izrael megszabadult az egyiptomi fogságból. Ha vissza tudnak emlékezni arra, hogy honnan jöttek (rabság), akkor jobb esélyük lehet arra, hogy értékeljék Istent és elfogadják jövőbeni gondoskodását.

A hetek ünnepe a hála kifejezésének az alkalma Isten iránt a búza aratásának elkezdéséért. Az újszövetségben ez az ünnep a Pünkösd (ApCsel 2:1; 20:16).

A sátoros ünnep az aratás végén, ősszel érkezik el, ez a legnagyobb hálaadó ünnepség.

Az ismétlésbe közbeékelve olvashatjuk, hogy „adj önkéntes áldozatot”, mert ez mutatja azt, hogy mennyire megáldott az Isten. Majd ismét: „senki se jelenjék meg üres kézzel az Úr színe előtt, mindenki aszerint vigyen ajándékot, amilyen áldást kapott Istenedtől, az Úrtól...” (9, 16. vers). Az elrendelt bőkezűség szokatlan lehet manapság, de van egy hangsúlyos alapelv: csakis az Istennek és a szükségben lévőknek való adás által űzhetjük ki magunkból az én-központúságot.

„Édes Istenem, segíts bőkezűen adni neked és a szükségben lévőknek!”

John Ash 
Chinese Union Mission 
Hong Kong