Mai szakasz: Eszter 9

Eljött a nap, amit Hámán és tanácsadói a zsidók kiirtására sorsoltak ki. Az új rendelettel kezükben azonban a zsidóknak a kormányzattól kapott meghatalmazásuk volt arra, megvédjék magukat. A harc elkezdődött. A kormányzati tisztviselők szerte az országban buzgón a király új főemberének, Márdokeusnak a kedvében akartak járni, ezért készségesen segítették az izraelitákat, akik meg le is győzték minden ellenségüket.

A fővárosban ötszáz embert öltek meg, köztük Hámán tíz fiát is. Márdokeus rendelete azt is kimondta, hogy a zsidók szabadon elvihetik a harc folyamán a zsákmányt. Ők azonban nem vettek el semmit ellenségeiktől, sem vagyontárgyaikat, sem pénzüket, sem ékszereiket. Küzdelmük lényege nem maga a háborúskodás volt, hanem saját, és családtagjaik életének megóvása.

A fővárosban folyó dúlás és pusztítás az egyébként közönyös király figyelmét is felkeltette. A nap vége felé megkérdezte Esztert, hogy elégedett-e, és van-e még valami további kívánsága. Eszter azt kérte, hogy a rendeletet terjesszék ki még egy napra Susánban, s hogy Hámán fiainak holttesteit akasszák fel. Talán amiatt aggódott Eszter, hogy a második napon Hámán családtagjai vagy barátai megpróbálnak ellenszegülni a törvénynek, és a zsidókat ez készületlenül éri, így nem tudják megvédeni magukat? Talán. Vagy egy gyenge pillanatában túl kényszeresen törekedett a megtorlásra? A második napon további háromszáz ember halt meg, és Hámán fiait felakasztották.

Országszerte 75000 ember halt meg a zsidók ellenségei közül. A zsidók közül mindenki sértetlenül vészelte át a küzdelmet, és hálásan ünnepeltek. Örömüket azzal fejezték ki, hogy apró ajándékokat adtak egymásnak, és alamizsnát osztogattak a szegényeknek.

Márdokeus pihenőnapot hirdetett, és ünnepet alapított. A Biblia más feljegyzéseiben Isten hirdette ki az ünnepeket, de itt úgy tűnik, Márdokeus az Isten szószólója. Ez tehát Purim ünnepének eredete. (Az ünnep a pur (sorsvetés) szó után kapta nevét.) A zsidó nép minden évben két napig ünnepli a nagy fordulat emlékét. A bánat örömre fordult, a gyász pedig vigalomra. Márdokeus a zsidó nép hivatalos szószólójaként szerepelt, Eszter pedig megerősítette és támogatta javaslatait.

Márdokeusnak és Eszternek birodalom-szerte tisztelettel és hódolattal adóztak. Szó szerint felül kellett írniuk a médek és perzsák törvényét, amit soha nem lehetett megváltoztatni. Ezzel sokak életét mentették meg. Isten készséges, alázatos szolgákként tudta felhasználni Esztert és Márdokeust. Purim ünnepét ma kevéssé ismerik, és igen kevesen ünneplik meg. Talán már nem olyan népszerű, de Eszter története és népének küzdelme fiatalok és idősek számára egyaránt drága és emlékezetes marad, amit soha nem feledhető.

Jean Boostra
Voice of Prophecy

5 Mózes 22

Nagyon sokan illetik erős kritikával a Mózes ötödik könyve 22. fejezetét, mint ami, úgymond, egy elrémisztő példája az ószövetségi Törvény érzéketlenségének, amit a nemi erőszak áldozatai iránt tanúsított. Ugyanakkor, ha közelebbről megvizsgáljuk a szövegkörnyezetet, akkor ennek éppen az ellenkezője derül ki.

Ez a szakasz két olyan főbb helyet nevez meg, ahol a még érintetlen lányokat az ókori Izraelben szexuális erőszak érhetett: a falvakat, illetve a városokon kívüli elhagyatott területeket. Fontos megfigyelnünk, hogy ezt a kettőt milyen döntő mértékben megkülönbözteti ez a törvény.  

Ha egy nő egy városban vagy faluban élt illetve tartózkodott, a környezetében sok férfi volt, akik a segítségére siethettek. Ez sokat elmond nekünk arról, hogy milyen komolyan felkészültek Izraelben a férfiak és a felnőtt fiúk arra, hogy őrködjenek a nők erényei felett, és szükség esetén ott teremjenek, és megvédelmezzék őket bármi áron. Ne feledjük, hogy olyan településekről van szó, ahol az ablakokban nem volt üvegezés, a lakóépületek inkább csak kis kunyhószerű házikók voltak, gyakran közös falakkal. Ebből arra következtethetünk, hogy egy nőtől gyakorlatilag minden pillanatban mindössze néhány méterre volt a segítség. Továbbá, ez a törvény, amely ebben a kultúrában együtt járt a férfiak őrködő gondnokságával, azt az állandó biztonságérzetet adta a nőknek, hogy csak kiáltaniuk kell, és ott a segítség. Ezen a háttéren, ha egy nő csendben maradt, akkor ez azt jelentette mindazok számára, akik felelősek voltak érte, hogy készségesen belegyezett az aktusba.

Ez az eset szöges ellentéte annak a törvénynek, ami azokra a nőkre vonatkozik, akiket egy elhagyatott helyen ért szexuális erőszak. Hogyha feltételezhető volt, hogy senki sem hallhatta a segélykiáltását, az illető nőt automatikusan ártatlannak tekintették, és felmentették a büntetés alól. Ellentétben sok korabeli törvénnyel, a nemi erőszakra vonatkozó izraelita törvény nem írta elő, hogy tanúk igazolják az ártatlanságot.

Habár nehéz megértenünk mai kutúránk hátterén, mégis sok nő (mint pl. Támár a 2. Sámuel 13. fejezetében) inkább feleségül ment ahhoz, aki erőszakot vett rajta, minthogy férjezetlen maradjon, és következésképpen gyermektelen is egész életében.

Isten igazságos, és gondosan őrködik életünk minden apró részlete felett. Mint oly sok más szabály és törvény az Ószövetség fejezeteiben, ez a fejezet is igazolja Atyánk jellemét, aki hajunk szálát is számon tartja. Annak a kultúrának a sötétsége közepette, amely nem igazán tulajdonított a nőknek olyan értéket, amilyet Isten a teremtéskor nekik szánt, a Teremtő a nők védelmére kelt és megparancsolta, hogy védelmezzék őket, és higgyenek szavuknak.                                         

Nicole Parker 
Southern Adventist University

Fordította Liebhardt László