Mai szakasz: Nehémiás 8

Nehémiás feljegyzi, hogyan gyűlt össze a nép a hetedik hónapban, és kérte meg Ezsdrás papot arra, hogy olvasson fel nekik Isten Igéjéből, amit ő meg is tett. Kora reggeltől délig olvasott. Azután dicsőítette az Urat, a hatalmas Istent, és az egész nép így válaszolt: „Ámen! Ámen!”

A reformációt és megújulást mindig Isten Igéjének tanulmányozása előzi meg. Mindig! Az emberek szíve akkor rendül meg, és akkor vágyakoznak szívük és lelkük átalakulása után, amikor az írott Igéből meghallják és megértik Isten akaratát. Ha Isten Igéjét gyakrabban olvasnák és tanítanák az embereknek, akkor olyan reformáció és megújulás következne be, amit sosem látott még a világ. Azért látunk olyan kevés esetben valódi reformációt és megújulást, mert Isten szavát elhanyagolják.

Amikor a nép Isten szavát olvasva új felfedezésekre jut, Isten dicsősége feltárul előttük. Így történt ez ekkor is Isten gyermekei életében: miközben az Igét hallgatták, újra felfedezték a hetedik hónap ünnepeinek jelentőségét.

Az emberek sírtak. Gyászoltak és keseregtek. Amikor az emberek nyitott szívvel hallgatják Isten szavát, bánkódni kezdenek azon, hogy eltértek az Úr akaratától, és a Szentlélek vágyat ébreszt szívükben az igaz és nemes dolgok iránt. Ennek eredményeképp pedig visszafordulnak Istenhez, és akaratát cselekszik. Isten pedig túláradó örömet teremt szívükben.

„Ábrahámnak Istene, mennyei Atyánk, segíts, hogy Igédet olvasva megtapasztaljuk a lelki ébredést!”

Pardon Mwanza
a Generál Konferencia egyik alelnöke

5 Mózes 8

Az a nemzedék, amely elfogadta a beszámolót – azt a beszámolót, ami arról szólt, hogy az ígéret földje tele van óriásokkal és ők elvesznek, ha engedelmeskednek Istennek és bevonulnak –, meghalt a sivatagban. Miközben az óriások méretére összpontosítottak, szem elől tévesztették Isten nagyságát. Így Isten megengedte számukra a pusztai tapasztalatot azért, hogy időközben létrejöhessen egy olyan új nemzedék, amely sokkal jobban függ Tőle, és nem önmagára támaszkodik.

A sivatagban Isten vezette a népet, és próbára is tette őket, hogy megismerjék szívük állapotát. Rá akarta vezetni őket arra, hogy felismerjék: az a kenyér, amelyről naponta gondoskodott, nem elég. Igéje sokkal fontosabb az elfogyasztott mannánál. Az Isten Igéje iránti bizalmatlanság oda vezette Izraelt, hogy már nem hittek Urukban. Csakis úgy léphettek volna be az ígéret földjére, ha megújulnak Istenben az Ő Szavában való hit által. Az Ő Szava teremtette a világot, és ugyanolyan hatalommal képes újjáteremteni az emberi szívet is. Ha Igéjén keresztül Isten életével töltekezünk be, eloszlik az óriásoktól való félelem, legyenek azok bármilyen fenyegetőek.

Isten kinyilvánította gyermekei iránti szeretetét azért, hogy ők megnyissák szívüket szeretetének fogadására, és arra, hogy viszontszeressék Őt. Ruhájuk nem kopott el, lábuk nem dagadt meg. Isten átvezette őket „a nagy és félelmetes pusztában, ahol mérges kígyók és skorpiók vannak; a kiszikkadt földön, ahol nincs víz” (15. vers – új prot. ford.). Isten áldásokat és próbákat adott nekik. A víz szabadon ömlött Mózes által kimondott szavára. Mindez azért volt, hogy megalázzák magukat: „Megsanyargatott és próbára tett, hogy végül is jót tegyen veled” (16. vers – új prot. ford.). Ő nem csupán a próba kedvéért próbálta meg őket, hanem azért, hogy jót tegyen velük; hogy megtanuljanak benne bízni; és áldásban részesüljenek. Isten reményt adott nekik. A jövőjükre, az ígéret földjére összpontosított, hogy felülemelje őket a sivatagi vándorlás viszontagságain; hogy reményt, célt, várakozást adjon nekik, hogy higgyenek az áldásokban, hiszen máris áldottak. „Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr, folyóvizeknek és mélyből fakadó forrásoknak a földjére, amelyek a völgyben és a hegyen erednek; búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére. Olyan földre, ahol nem kell szűkösen enned a kenyeret, és nem szűkölködöl semmiben sem; olyan földre, amelynek a köveiben vas van, a hegyeiből pedig rezet bányászhatsz” (7-9 vers – új prot. ford.). Micsoda különbség ez a száraz sivataghoz képest, amely tele van hatalmas kövekkel és mérgező állatokkal!

A sivatag az Istentől távoli életet, az ígéret földje pedig azt az életet jelképezi, amelyben bőséges frissítő víz fakad az Ő életéből. Jézus azt mondta a kútnál az asszonynak: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik:  Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne” (Jn 4:13-14). Istennek volt egy figyelmeztetése azok számára, akik belépnek Kánaánba. Amikor mindenük meglesz, szép házakban laknak, nyájaik és csordáik lesznek, aranyuk és ezüstjük, ezt fogják majd mondani: „Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot!” (17. vers). Ezért Isten szeretettel figyelmeztette őket: „Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit” (11. vers).

Az utolsó időben, mielőtt a mennyei Kánaánba belépnénk, Isten ezt mondja: „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba” (Jel 22:14). Isten hív: „Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jel 22:17). Azok, akik bőségesen fogyasztottak a Krisztus által felkínált vízből az Ő Igéjén keresztül, szeretetből megtartják az Ő parancsolatait (Jn 14:15), örömmel belépnek a városba és sokkal nagyobb mértékben élvezik azt, mint a földi Kánaánt (1Kor 2:9). A büszkeség eltűnt, megszabadultak énjüktől, és azért élnek, hogy örökké Istent dicsőítsék. Isten vágyik arra, hogy otthon köszönthessen téged! Ezért tölts időt minden nap az Ő Igéjével, hogy az örökkévalóságot is Vele tölthesd az újjáteremtett Földön!

Norman Gulley

Southern Adventist University