Mai szakasz: Zsoltárok 25

Dávid az Istennel való igazi közösség modelljét mutatja be – azt, hogy miként lehet lelkiismeretesen ápolni kapcsolatunkat a Mindenhatóval. Szívét őszintén, nyíltan, gyakran, és szeretettel önti ki az Úr előtt. Ez teszi Dávidot igazi óriássá a lelki vezetők között: sokszor helyez el nagy letéteket kapcsolatbankjába! Bárcsak ilyen mélységesen ismernénk mindnyájan Istenünket!

A következő kifejezések jelzik, mennyire alázatosan kötelezte el magát Dávid az Isten mellett:

„Hozzád emelem, Uram, lelkemet!” (1. vers)

„Benned bízom!” (2. vers)

„Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem…” (4. vers)

„… ösvényeidre taníts meg engem.” (4. vers)

„Vezess engem a te igazságodban” (5. vers)

„… mindennap várlak téged.” (5. vers)

„Őrizd meg lelkemet!” (20. vers)

„…téged várlak.” (21. vers)

Vajon milyen érzés lenne, ha ilyen fordulatokat használnánk imádság közben? Mi történne, ha minden reggel kitárnánk szívünket, és azt kérnénk az Úrtól, hogy üresítse meg szívünket saját énünktől, mutassa meg nekünk útjait, és töltsön be bennünket az Ő isteni gondolataival és bölcsességével? Átalakulna-e lelki életünk és szolgálatunk?

Dávid nem titkolja azt sem, hogy vezetőként milyen hullámhegyeket és völgyeket járt meg. A zsoltár vége felé bevallja, hogy elhagyatottnak és magányosnak érzi magát annak ellenére, hogy egész hadsereg és személyzet veszi körül. Istenhez kiált a heggyé növekedett nehézségek miatt. Akik valamilyen vezetői szerepben vagyunk – tanítók, lelkészek, tanácsadók, ifjúságvezetők, diakónusok, szombatiskola vezetők, szülők –, vajon hányszor találjuk magunkat ennyire egyedül, amikor különösen nehéz élethelyzetbe kerülünk? Ilyenkor leginkább csak az Úrhoz fordulhatunk, és Vele beszélhetjük meg a dolgokat. Mindnyájan Hozzá emeljük lelkünket, és várunk Rá.

Vinita Sauder

Southern Adventist University