Mai szakasz: Zsoltárok 49

Ez a zsoltár úgy hangzik, mintha A prédikátor könyvéhez vagy A példabeszédek könyvéhez tartozna. Tény, hogy az 5. vers ezt mondja. „Példázatra figyel a fülem, hárfakísérettel adom elő a talányomat.” Az élet valóban rejtvény, és ez megköveteli a bölcsességet, hogy megértsük, mi történik. Ha süketek vagyunk a bölcsesség befogadására, akkor elragad a reklám és a felületes propaganda, mint például, „A szépség egy üvegben van, a boldogság a te kezedben található, a pénzügyed biztonságban van.” Ez a világ isteneinek evangéliuma, az arany, a vas és fa isteneié. A társadalmi értékrend vezérel minket, hogy anyagi szempontból sikeresek lehessünk.

Minket figyelmeztetnek ebben a zsoltárban, hogy a gazdagság elvész. A gazdagságon nem lehet venni szívességet vagy szállást az örök élethez. „Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha nagy kincs lesz is a házában. Úgysem vihet magával semmit, ha meghal, nem követi a kincse.” A régi időben az emberekkel együtt temették el a földi javaikat, hogy a túlvilágon kényelmesebb életük legyen, de az egyedüliek, akik hasznot húztak ebből, azok a sírrablók voltak.

Tekintettel az életre, a 8-10. vers ezt mondja. „Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie arról, még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt.” Váltságdíjat gyakran követelnek az emberrablók, hogy elengedjék az áldozatukat. Mennyit ajánlunk fel egy ember életéért, különösen olyan valakiért, akit szeretünk? Több millió dollár túl sok, vagy túl kevés? A vers kijelenti, „olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tenni arról”. És amikor eljön az örök élet, hogyan is adhatnánk mi Istennek megfelelő fizetséget a megváltásunkért? Csak Isten cselekedete képes az ember életét kiváltani. „Senki sem válthatja meg magát... De Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni.” (16. vers)

Mikor fogjuk fel végre, mennyibe került Istennek, hogy megváltson minket a sírból? „Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 6:23) Mi volt az ajándék árcéduláján? Mit is kért Isten Fia azért cserébe, hogy emberré lett, hogy örökre kapcsolatba került az emberekkel, és hogy a végén alávetette magát a megalázó visszaélésnek és a szörnyű halálnak? Vajon átjutunk-e valamikor is a sötét felhőkkel borított Kálvárián, és megértjük-e annak az órának a mérhetetlenségét? Mindenekelőtt, hogyan tudta Isten elviselni azt, amikor végtelen fájdalommal nézte a Fiát, ahogy Ő a mi vétkeink és a lázadásunk végső következményét elviselte?

Isten maga fizetett a mi megváltásunkért. Bármit ajánlunk is fel neki fizetségül, a legkevésbé sem tudunk hozzájárulni a megváltásunkhoz. Az, hogy „úgy szerette Isten a világot”, teljesen új dimenziót nyit meg. A sír elvesztette a jelentőségét azon ígéret által, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Garth Bainbridge

lelkészi osztály vezető,

Greater Sydney Egyházterület, Ausztrália

Fordította: Baksa Viktória