Isten hívta el Dávidot uralkodói szerepre, és
tudta róla, hogy nagyszerű vezető lesz. Csodálatosan beszélgettek egymással –
olyannyira, hogy beszélgetéseik még a zsoltárok mai olvasóit is mélységesen
megihletik és lelkesítik.
Dávid mindig őszintén imádkozott Istenhez,
magatartásában semmi tettetés nem volt. Nem „tisztogatta” imáit, hanem nyitott
könyvként tárgyalta meg Istennel az életét. Ez a zsoltár nagyszerű példája
Dávid egyenes, őszinte megnyilvánulásának. Könyörög Istennek: „… ne fordulj el szótlanul tőlem, hogy ne
legyek, ha néma maradnál, a sírba szállókhoz hasonló. Halld meg esedezéseimnek
szavát, amikor kiáltok hozzád, és amikor felemelem kezeimet a te szentséged
lakhelye felé” (1-2. vers).
Dávid olyan példát állít elénk az imaéletet
illetően, amit mindnyájan követhetünk… mondjunk el Istennek mindent, és osszuk
meg vele lelkünk legmélyének kínzó aggodalmait. Isten mindent kezelni tud! A
zsoltárokban az érzelmek és hangulatok szinte egész skáláját megtalálhatjuk,
hiszen Dávid mindig nagyon szemléletesen közölte Istennel érzéseit és vágyait.
Az imádságban a legnehezebb igazságokat is
félelem nélkül közölhetjük Istennel, hiszen Ő soha nem ért félre bennünket. Hol
máshol lehetnénk ennyire szabadok, és önthetnénk ki szívtől-szívig
gondolatainkat? Dávid az Istennel való, bensőséges közösségére alapozta összes
vezetői feladatát.
A zsoltár végén Istent dicsőíti, hálát ad
Neki a megválaszolt imádságokért. Erről Dávid sosem feledkezett el!
„Áldott
az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát. Az Úr az én erőm és paizsom, ő
benne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt.” (6-7. vers).
Szenteljük oda újra magunkat egy komoly
imaéletre, szívtől-szívig való párbeszédre az Úrral.
Vinita Saunder
Southern Adventist
University
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése