2013. szeptember 6., péntek

Mai szakasz: Zsoltárok 30

Vannak olyan időszakok az életünkben, amikor az Úr távolinak tűnik, imáink pedig értelmetlennek. Az életnek azon sötét pillanataiban könnyű magányosságba és depresszióba süllyedni. Dávid túl jól ismerte ennek valóságát; annak ellenére, hogy Isten felkentje volt, érezte a látszólag értelmetlen imák okozta kínokat.

Ebben a zsoltárban arra emlékeztet bennünket, hogy Isten válaszol az imákra. A sötét órák nem tartanak örökké, egy éjszakán sírunk, és reggel öröm köszönt ránk. Az az öröm, amit Isten ad nem lehet visszafogott; tettekre és ünneplésre serkent. Én nem ismerem a te belső küzdelmeidet, de az Úr ismeri. Tedd le előtte mindet imában! 

A közelmúltban Isten megáldott engem és a feleségemet egy kislánnyal, akit Yani-nak neveztünk el, ami azt jelenti, hogy „Isten meghallgat”. Azért választottuk ezt a nevet, mert mindig emlékezni szeretnénk arra, hogy Isten válaszol az imáinkra és nem kell elvesztenünk a reménységünket, amikor az élet sötét viharain megyünk keresztül

Nincs értékesebb tapasztalat egy meghallgatott imánál!

Ebben a zsoltárban Dávid időt szakít arra, hogy megköszönje Isten hűségét. Az Úr valóban hű volt hozzá, hozzánk is hűséges, és az is marad örökre. Dávid soha nem akarja elhallgatni Isten jóságát. Miért is tenné? De miért akarnád te vagy én elhallgatni?

A mi imánk ma: Hálás szívvel jövünk eléd Urunk, megköszönni, hogy hűséges vagy, és meghallgatod imáinkat. Köszönjük Istenünk! Segíts bennünket, hogy ne veszítsük el reménységünket, hanem mondjuk el másoknak is, hogy milyen jó a mi Istenünk; hogy Te hűséges vagy, és mindig meghallgatod imáinkat.


Richard McNeil

az Andrews University diákja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése