2013. szeptember 5., csütörtök

Mai szakasz: Zsoltárok 29

Gyakran szólnak úgy a felhívások, hogy szánjuk oda az Úrnak az időnket, erőfeszítésünket, hódolatunkat vagy éppen az életünket, de ebben a zsoltárban Dávid arra bátorít bennünket, hogy imádjuk Istent és adjunk dicsőséget Neki. Arra hív, hogy imádjuk az Urat a szentség ékességében.

„Szent ékességben” – mi is tulajdonképpen a szentség? A szentség többet jelent annál, hogy ünnepélyességgel és áhítattal imádjuk Istent. A szent kifejezésnek több értelme is van, de Dávid számára azt a valakit jelenti, akit megtisztított az Úr, aki mentes a bűn rettenetes szennyétől. Hívása a „nagyokhoz” szól, akik győztek, akik elfogadták a megváltást a Bárány vére által, akiknek ruháját megmosta e Bárány tisztító vére, és akik most a Lélek szentségében járnak – akik elkülönítették magukat az Úr számára.

Amikor megtapasztaljuk a megtisztított élet szépségét, hála és köszönet ébred bennünk az Úr iránt - és ezt hangunkkal is kinyilvánítjuk. Dávid tudatában van azoknak a kreatív csodáknak, amelyek az Úr szavára jöttek létre és ezekről beszél nekünk, hogy ne feledkezzünk meg azokról, miközben azon gondolkodunk, hogy használjuk a hangunkat Isten imádatára és arra, hogy Neki szerezzünk dicsőséget.

Az Úr nem tartotta vissza szavát a Földről a teremtés után. Továbbra is formálja, alakítja és befolyásolja a dolgokat, amelyeket naponta látunk. Nem lett visszatartva tőled csüggedésed pillanatában, amikor Isten békét, örömet és reményt adott; te se tartsd vissza az imádat és a hálaadás szavát Tőle!

Dicsérd az Urat; dicsért Őt örömmel, mert az Övé vagy! Megváltott téged, gondoskodik rólad. Itt van az ideje annak, hogy elmondjuk másoknak is annak jó hírét, amit Isten velünk tett. És mondjuk olyan hangosan, hogy a sötétségben levők reményt kapjanak!

Imádjuk az Urat ismerjük el, hogy megváltott bennünket, mert mi nem tudjuk megváltani önmagunkat! Mai imánkban köszönjük meg Istennek a megváltást, és dicsőítsük Őt azzal, hogy az evangélium jó hírét megosztjuk másokkal is. Ámen!


Richard McNeil
az Andrews University diákja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése