Isten városának, a
Sion hegyének szépsége és dicsősége.
A zsoltáros azért
imádkozik, hogy Isten könyörüljön rajta az ő nagy szükségében.
Dávid azon
zsoltára, amellyel a múltat kívánja felidézni.
Ez „jeruzsálemi költemény”, amiben az imádat helyének
felmagasztalása, annak az Istennek a dicsőítése, aki ott lakik. Vajon olyan ének
volt ez, amit a templomhegyre vezető szűk úton énekeltek a zarándokok, vagy „Kóráh
fiai” bátorították az éppen érkező utazókat, ezt a dalt énekelve? A nép szabadsággá
és várva-várt nyaralássá alacsonyította le a vallási zarándoklatot, ezt az
éneket azonban a kegyes utazók nem a vásosnézésük alatt ismerték meg, ők
ugyanis nem a látványosság miatt érkeztek Jeruzsálembe. Sőt, azért sem, hogy
vezekeljenek a bűnös viselkedésükért, sem nem jutalom reményében. Ezen az úton
a bűnösök oda mennek, ahol Isten tartózkodik, hogy az Ő jelenlétében legyenek,
és dicsőítsék Őt. Itt abban reménykednek, hogy menedéket találnak a lelkük ellensége
elől, mert maga Isten az Ő erősségük.
Talán a zsoltár Isten egy konkrét megszállótól való
szabadítására utal, mint például Szanhérib vagy a tengeren érkező ellenséges hadsereg.
A zsoltáros biztos abban, hogy ahogyan Isten a múltbeli veszély esetében már
bizonyságot tett megmentő erejéről, úgy örökké az ő védelmezőjük marad. A zarándok
meghívást kap a templomhoz való menetre, hogy ott dicsőítse Istent, és az ezt
követő, templom körüli körmenetre, hogy ezen a dicsőítési helyen felismerje a
nemzet biztonságának egyedüli forrását.
Ima. Atyám,
megtapasztaltam a te jóságodat, a te szerető szívességedet, a te igazságosságodat.
De mivel a korlátozott tapasztalatom miatt a te fenségednek csak egy részét látom,
a hangom csupán erőtlen síp a trónodat körülzengő hatalmas himnuszban. Mégis,
hozzáteszem a saját bizonyságomat az imádat énekéhez. Ámen.
Helen Pyke
nyugdíjas tanár,
Fordította: Kóczián Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése