Mai szakasz: 1 Krónikák 20

Úgy tűnt, minden rendben megy Izraelben. Az ellenségeket évről évre legyőzték. Olyan jól mentek a dolgok, hogy Dávid úgy látta, nem szükséges elkísérnie a Rabbát, az amálekiták fővárosát megtámadó seregét.

A sikernek megvannak a maga buktatói. Hiábavaló, tisztátalan gondolatok, hiúság és a gonoszság sok egyéb formája, a jó időkben több mint a hányattatás idején.

Mialatt Joáb és katonái az életüket kockáztatták, Dávid buja gondolataiban merül el, amelyek le is győzik őt. Házasságtörést követ el Betsabéval, és elrendeli Uriás megölését. Szomorú vége ez annak, ami Dávid számára ártalmatlannak tűnt. A bűn zsoldja a halál. A rossz gondolatok helytelen érzéseket szülnek, amelyek végzetes tettekben teljesednek ki.

Mikor az ammóniak fővárosát gyakorlatilag legyőzték, Dávidot odavitték, hogy vezesse a végső ütközetet. Rabba városa romokban hevert, és Dávidé lett a dicsőség. Elnyomás és erőszak következett. Sok ammóni várost feldúltak, és lakóikat kemény fizikai munkára kényszerítették.

A tény, hogy Dávid a saját fejére helyezte a legyőzött király koronáját, nagy jelenetősséggel bírt, de Isten szemében nem volt fontos. Amikor helyet adunk életünkben a bűnnek, az értékrendünk felborul.

Amit Isten értékel az az élet becsületessége, ami a vele való bensőséges kapcsolat gyümölcse. Ha nem találunk örömet az imádkozásban és Isten jóságán való elmélkedésben, ha szokásaink a dicsekvés és a ravaszkodás felé hajlanak, akkor életünk kudarcok sorozata lesz, még ha az emberek tetszését elnyerjük is.

Igazságos Bíró „Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e, és vezess engem az örökkévalóság útján!(Zsolt 139:24 – új prot. ford.)

Jobson Santos
Adventista Média Központ
Brazília

Fordította: Csala Beáta

3 Mózes 9

Miután felszentelték a szentélyt és a papokat, készen álltak rá, hogy szolgáljanak Istennek. Áron és fiai bemutatták az első áldozatokat, melyek kedvező fogadtatását mennyei tűz jelezte (3Móz:9, v.ö. 1Kir 18:38-39). Az ókori Közel-Kelet más tájain egy istenség (amit bálvány-alakja jelképezett) emberi szertartások által került az újdonsült templomba. De Izrael Istene megváltoztatta ezt a gyakorlatot. Ő már akkor szállást vett a szentélyben, mielőtt bármilyen szertartás lezajlott volna ott. Ily módon hangsúlyozta, hogy az Ő valódi, élő jelenléte népe között lakozik. Jöhet és mehet amint kíván, nem úgy, mint egy bálvány.

Mielőtt a papok áldozatot mutattak volna be a népért, először saját magukért kellett áldozniuk, hiszen ők is bűnösök voltak, mint mindenki más. Így egyszerre képviselték az embereket Isten előtt és Istent az emberek előtt. Krisztus, akire ezek a szertartások előremutattak, az egyetlen összekötő kapocs Isten és köztünk (v.ö. Jn 1:51). Köztünk élt, és megtapasztalt mindenfajta kísértést, amivel szembe kell néznünk, teljes mértékig megérti a küzdelmeinket. Azonban Ő nem vétkezett, így nem volt szüksége jóvátételre saját magáért (Zsid 4:15, 7:26-28). Az Ő áldozata egyedül értünk adatott.

Roy Gane

Andrews University

Fordította: Kóczián Ágnes