2013. április 28., vasárnap

Mai szakasz: 2 Krónikák 10


Salamon király halála után a trónt fia, Roboám örökölte. Roboám királynak három nagyobb „tankönyve” volt a vezetésről, amit elolvashatott: Saul, Dávid és Salamon lenyűgöző élete. Nyilvánvalóan nem töltött túl sok időt azzal, hogy tanuljon elődeinek hibáiból és sikereiből. Ehelyett inkább a saját korosztályára hallgatott. Úgy döntött, hogy még több adót vet ki, és az uralkodása kemény lesz. Uralkodni akart ahelyett, hogy szolgált volna.

Izrael északi törzsei azonnal elfordultak tőle, pontosan úgy, ahogy Isten előre megmondta. Egyedül Júda és Benjámin törzse maradt.

Jézus téged és engem különleges módon szeretne vezetni. „És aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Mk 10:44, 45).

Apaként csak utasítgatnád, vagy szeretettel és segítőkészen vezetnéd a gyermekeidet? Gyülekezeti vezető vagy, és a pozíciódban csakis a jót keresed másokban? És a munkahelyeden hogy cselekszel? A szolgálat és az Istentől jövő megerősítés értéke nagyobb-e számodra, mint a profit és a siker iránti vágy? Ugyanis minden más csak lerombolja a helyedet Isten királyságában. Jézus viszont biztonságban felépítheti a szívünkben. Szolgáld őt ma.

Pastor Scott Griswold
Mission Mobilizer
ASAP Ministries
Fordította: Rajki Dávid

4 Mózes 1

Gyakran tűnődsz azon, hogy Isten valóban végig tudja-e vinni a megváltás tervét? Isten Egyháza gyakran gyenge, és néha a megpróbáltatások túlontúl nehéznek tűnnek. Mózes Negyedik Könyve (a Számok Könyve) a legtöbbek szerint csupán unalmas felsorolások és rendszabályok gyűjteménye, valójában azonban nagyon érdekes történetek sora, amelyek ékesen bizonyítják Isten csodálatos képességeit.

Gondolj csak egy pillanatra a körülményekre. Izrael gyermekei alig több, mint egy éve szabadultak fel az egyiptomi rabszolgaság alól. Amint Mózes Isten határozott utasításai szerint végezte a munkáját, egyik legfontosabb feladata az volt, hogy egy olyan istentiszteleti rendszert vezessen be, amelyik előrevetíti a vég felé vezető szent esemény sor képeit egészen a bűn eltörléséig.

Amint az Izraeliták a sátorszolgálaton keresztül felismerték az Úrat és szent jellemét, és meglátták, hogy Ő ismeri kezdettől fogva a véget, az Úr nekilátott, hogy egy verhetetlen sereggé kovácsolja Izraelt. Mózes második lépése az volt, ahogyan azt a Számok Könyve (4 Mózes) is megjegyzi, hogy számba vegye a fegyverforgató férfiakat.

Miután gondosan megvizsgálta a kérdést és megszámolta a harcra képes embereket, a végeredmény egészen pontosan 603 ezer 550 katona volt. Vajon túl kicsi volt ez a szám, vagy éppen túl nagy? Vagy egyik sem? Ennyi harcos volt fellelhető a nép között, és Isten ezzel a számmal kész volt harcba menni.

Mark Sheffield
Southern Adventist University 
Fordította: Liebhardt László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése