2013. április 16., kedd

Mai szakasz: 1 Krónikák 27


Krónikák I. könyvének 27. fejezete röviden Izráel katonai és polgári nyilvántartásáról szól. Bár régebben nagyrészt a léviták vállán nyugodott a felelősség, hogy a nép jóléte zavartalan legyen, ám rajtuk kívül is szükség volt más vezetőkre, akik támogatták a királyságot.

Az év minden egyes hónapjában egy 24000 fős hadtest volt elérhető, akik a nemzeti őrségben szolgáltak. Az egységek folyamatos cseréje lehetővé tette, hogy még több ember kapjon kiképzést. Ezért bármilyen fenyegetés esetén egy hatalmas, jól képzett hadsereg volt kéznél. Mivel a szolgálat ideje egy hónap volt, az év nagy részében a katonák rendes családi életet élhettek.

Azért, hogy a király könnyebben kezelhesse a nyilvántartást, fejedelmeket állítottak a törzsek élére. Az emberek irányítása mindig összetett feladat. Ezek a fejedelmek a királynak segítettek azzal, hogy a kormányzásuk alatt levő földrajzi területről gondoskodtak, lakosainak szükségleteit kielégítették, és megoldották a problémás helyzeteket.

Negyven év kormányzás alatt Dávid jelentős vagyont halmozott fel. Tizenkét felügyelőt választott, hogy ügyeljenek a földekre, munkásokra, állatokra, mezőgazdasági termelésre és a király javaira.

A fejezet az összefoglalásban megemlíti Dávid néhány személyi tanácsadóját.  Jonatánt, az írnokot bölcs és tanult emberként említi a feljegyzés. Jéhiel a király gyermekeinek tanításáért felelt. Jóáb volt a hadsereg vezéreként, Akhitófel, Jójada, és Abjátár a király tanácsosaiként szerepelnek. Dávid sikereinek nagy részét ezen hűséges tanácsadóinak köszönhette.

Dávid a polgári és katonai területek szakértőivel vette körül magát. Ha mi is arra vágyunk, hogy sikereket érhessünk el, jó barátokkal és tanácsadókkal kell körülvennünk magunkat.

Szerető Istenünk, köszönjük a magasztos terveket, amiket számunkra tartogatsz. Segíts, hogy együttműködjünk Veled ezeknek a terveknek a teljesítésében!

Jobson Santos
Adventista Média Központ
Brazília
Fordította: Rajki Dávid

3 Mózes 16

Isten házának is szüksége volt engesztelésre (3Móz 14:53), hogy évente egyszer – a Nagy Engesztelés napján – megtisztuljon a bűnöktől és tisztátalanságoktól. Amikor az izraeliták felajánlották bűnért való áldozataikat, vétkeik elvétettek tőlük, és a szentélyre helyeztettek át. A bűnért való áldozatok más tisztátalanságokat is hordoztak, amelyek hatással voltak a szentélyre és a papságra (lásd a 6. és a 10. fejezetet). Ezek a „tisztátalanságok” jelképezték a felelősség terhét, amelyet Isten hordoz akkor, amikor felszabadítja népét a bűn következményei  alól, amelyek igazság szerint őket terhelnék (vö.: 2Sám 14:9). Milyen jogon teszi Ő ezt? Istenünk kegyelmes, de igazságos is. 

 Az Engesztelés Napja az engesztelés második lépcsőfokát biztosította a bűnök bocsánatán túl. Az áldozat azt jelentette, hogy az engesztelés már megtörtént, és ezen a lépcsőfokon Isten háza megtisztult a „tisztátalanságtól”, ami Isten szent kormányzatát jelképezte. Ahhoz, hogy ennek áldásait élvezhesse, Izrael gyermekei továbbra is hűséget tanúsítottak Isten iránt azáltal, hogy megalázták magukat és tartózkodtak a munkavégzéstől (vö.: 23:26-32).

Most értjük meg Dán 8:14-et, ahol azt találjuk, hogy Isten mennyei szentélyét meg kell tisztítani. A végítélet (lásd: Dán 7) megvédi Isten hírnevét annak a ténynek a megerősítésével, hogy Krisztus vére a megfelelő embereket mentette meg: azokat, akik hűségesek voltak Hozzá (Jel 14:12). Az ítéletnek nem az a szerepe, hogy meghatározza, ki vétkezett (mert mindenki vétkezett – Róm 3:23), hanem azt, hogy ki fogadta el Isten kegyelmét. Így Isten teljes kegyelmet és teljes igazságot gyakorol, ami a szeretet két oldala (Zsolt 85:11). 

Roy Gane
Andrews University

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése