2014. január 18., szombat

Mai szakasz: Példabeszédek 14

Miközben a Példabeszédek könyve 14. fejezetén elmélkedtél, melyik igevers tűnt a legismerősebbnek számodra? Hadd találgassak! Vajon a 12. vers? "Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet." (új prot. ford.)

Vagy ha értesz az állattenyésztéshez, talán az a humoros szakasz is ismerős, ami arra utal, hogy ha ökör van a jászolnál, akkor bizony van mit lapátolni az istállóból (4. vers). Az ökör erejével a gazda nagyon sok munkát el tud végezni, de vannak melléktermékek is, amit aztán ki kell takarítani. Ez arra emlékeztet engem, hogy az életben a döntések nem mindig tiszták és helyesek, mégis az a feladatom, hogy kitakarítsam, tisztán tartsam az életemet.

Sok harc árán tanulgatom, hogy mindig hálás legyek Istennek azokért a döntésekért, amelyek után ki kell takarítani. Szinte minden esetben azért történtek rossz dolgok velem, mert választanom kellett, döntést kellett hoznom. Ezt tegyem, vagy amazt, esetleg valami teljesen mást? Minden döntésnek megvannak a következményei, sokszor pedig nem a legkellemesebbek. Egy ökörrel nagyobb földterületet fel lehet szántani, de nagy halmokat kell utána eltakarítani, sőt, az ökörnek nyilván több szénát kell ennie. A szabad akarat Isten egyik csodálatos áldása, amiért okunk van hálát adni! Gondoljunk csak bele, mi a másik lehetőség!

A magánzárkában raboskodó elítéltnek már nem sok választási lehetősége van. A haldokló betegnek, aki keservesen küzd még egy lélegzetért, és teljesen az orvosi személyzet hozzáértésétől és a gépektől függ, még kevesebb döntési lehetősége adódik. Ezért hát hálát adok Istennek a sok-sok döntési helyzetért még akkor is, ha nem mindig a jó utat választom. Isten kegyelme által azonban szabad akaratból dönthetek.

Azonban bármilyen döntésről legyen is szó, hiszem, hogy a Péld 14:12 az egyik legjobb útmutató. Salamon, a világ legbölcsebb embere azt mondja, hogy az az út, ami csak az én szemem előtt látszik jónak, valójában az örök halálba vezet. Péld 3:6 ugyanezt a gondolatot pozitív formában fogalmazza meg. "Minden te útaidban megismered őt, akkor ő igazgatja a te útaidat."

"Uram, add, hogy ma minden döntésemben a te Szentlelked vezessen! Ámen."


David A. Steen
nyugalmazott egyetemi tanár
Andrews University 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése