2014. január 9., csütörtök

Mai szakasz: Példabeszédek 6

Salamon gyengéden felráz bennünket a kérdéssel: „Ó, te rest, meddig fekszel? Mikor kelsz fel álmodból?” (9. vers – új prot. ford.).

Mindnyájan sok időt vesztegethetünk el az ágyban. Az ébresztőórámat mindig reggel 6 óra 4 percre állítom be, mert így jut elég időm az áhítatra, a zuhanyozásra, a borotválkozásra és a reggelire is, és hogy a reggeli csúcsforgalomban eljussak munkahelyemre, a hírszerkesztőségbe, ahol újságíróként dolgozom Oroszországban. Különös dolgot figyeltem meg az általam meginterjúvolt sikeres emberek alvási szokásaival kapcsolatban. Vezető üzletemberek állították, hogy 3-4 órát alszanak egy éjszaka. Éppen a minap kérdeztem meg egy vállalat mellettem ülő vezérigazgatóját a Moszkva-New York repülőjáraton, mi a titka annak, hogy végigalussza a tíz és fél órás utat. Halvány mosollyal bizalmasan közölte, hogy az elmúlt hét nap során nem aludt 24 óránál többet Moszkvában, ami átlag három és fél óra alvást jelent éjszakánként.

Ugyanakkor, nem rombolhatjuk testünket az alvásmegvonással. Nem törekedhetünk az álom elűzésére energiaitalokkal, vagy kávéval. Egészségünk megőrzése érdekében fontos a megfelelő mennyiségű alvás, és hogy minden nap kerítsünk időt a testmozgásra.

Úgy látom azonban, hogy a sikeres emberek a megfelelő mennyiségű alvással kapcsolatban alávetik testüket az agyuknak. Jól beosztják az idejüket, csak a fontos dolgokkal foglalkoznak, hasznosan töltik munkaidejüket. Ha túl fáradtak és már nem tudnak jól összpontosítani, napközben is rájuk törhet az alvás. Egyszer meginterjúvoltam egy milliárdos befektetőt, akinek az irodájában álló plüsskanapéja kihúzható ágyat rejtett. Azt mondta, a mai napig szinte minden nap ledől húsz percre szundikálni. Utána felfrissülten, újult erővel folytatja munkáját.

Nem állítom, hogy meg kell változtatni jól bevált alvási szokásainkat, és kevesebbet aludni. Salamon itt azokról beszél, akik lustálkodnak. Másrészt viszont gondoljunk csak bele, mennyivel többet tudnánk elvégezni, ha csak 15 perccel kelnénk korábban minden reggel. Napi 15 perc az hetente már 1 óra 45 perc és majdnem 4 óra évente. Ez elég sok plusz idő, amit felhasználva valami jót tehetünk az Úrért.

Andrew McChesney
újságíró Oroszországban
az Adventist Review rovatvezetője
Fordította: Csala Beáta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése