2013. május 2., csütörtök

Mai szakasz: 2 Krónikák 14


Vajon el tudjuk-e egyáltalán képzelni, hogy milyen is lehet az, amikor egy egymilliós sereg támad ellenünk 300 harckocsival megerősítve? Asának, Júdea királyának pontosan egy ilyen erejű hadsereggel kellet szembenéznie. Jól felkészült a harcra. A városokat, egyiket a másik után, falakkal, bástyákkal, zárakkal és rácsokkal ellátott kapukkal erősítette meg. Még a magaslatokat és az idegen istenek oltárait is lerombolta, összetörte a bálványoszlopokat, és kivágta az Asera-oszopokat. Vajon elegendő volt mindez?

Olvassuk el figyelmesen ezt a csodálatos imát: „Ó Urunk! Senki sem segíthet rajtunk, egyedül csak te! Te meg tudod segíteni a gyengét épp úgy, mint az erőset - segíts most rajtunk, Örökkévaló Istenünk! Csak benned bízunk, és a te nevedben megyünk e rettenetes sereg ellen. Urunk, te vagy Istenünk, ne győzzön halandó ellened!" (11. vers – Easy-to-Read Version).

Az egymillió alulmaradt. Ezt a történetet a mi tanulságunkra őrizte meg a Biblia. „Asa imáját minden hívő keresztény imádkozhatja. Mi is harcot vívunk, de ’nem test és vér ellen’, hanem ’erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak’ (Ef 6:12). A élet harcában találkozhatunk az igazság ellen felsorakozó gonosz erőkkel. Reménységünk nem emberben, hanem az élő Istenben van. Teljes hittel és bizonyossággal számíthatunk arra, hogy Isten egyesíti hatalmát az emberi eszközök igyekezetével neve dicsőségére. Igazságának fegyverzetében győzhetünk minden ellenségen” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 111. oldal).

A mai nap a te győzelmed napja. Mondd el Asa imáját és higgy!

Scott Griswold lelkipásztor
Mission Mobilizer
ASAP Ministries
Fordította: Liebhardt László

4 Mózes 5

Isten Izraelnek adott törvénye, nem csak arra összpontosított, hogy hogyan közelítsék meg Őt. Isten szentsége megkövetelte a nép szentségét is. Mózes negyedik könyvének ötödik fejezete a „szentség” két típusát említi meg. Izrael táborának higiéniai szempontból tisztának kellett lennie. A ragályos betegségekben szenvedőket, a különböző folyásokban szenvedőket, és azokat, akik halottat érintettek, ideiglenesen kizárták a táborból, hogy ne terjesszék másokra is a betegséget. A tábornak szabadnak kellett lennie az érzelmi szenvedéstől is. Példának okáért: a „féltékeny férj” rituáléja válaszol arra a magatartásra, ami tönkreteheti a házaspár egymás iránti szerelmét, hiszen az szent és sérthetetlen.

Isten jelenléte száműz mindenféle tisztátalanságot. Ez az, amiért az Újtestamentumban Krisztus nem vonakodott megérinteni a leprás embert, a vérfolyásos asszonyt és a halottat. Érintésében és tetteiben gyógyító hatalom volt. Magatartásával arról tett bizonyságot, hogy teljes tiszteletben tartja a mózesi törvényeket, nem pedig arról, hogy tagadja azokat. Jézus maga volt az élő szentély a zsidó nép között. Bemutatta a szentség erejét és hatalmát mindenféle gonoszsággal szemben. Krisztust elragadták és keresztre feszítették gonosz emberek, mert nem akartak szembenézni Isten szentségével.

Ahogy egyre közelebb kerülünk Jézushoz, és szívünket kitárjuk Isten szentsége előtt, egyre többet meglátunk saját gyengeségünkből és bűnösségünkből, és abból, mennyire szükségünk van egy szerető Megváltóra, szentsége mind közelebb von bennünket Hozzá.

Mark Sheffield
Southern Adventist University

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése