Mai szakasz: 2 Krónikák 35

Míg az ébredések során az emberek vágyni kezdenek a megújult szív után, a reformáció során ez a gyakorlatban is megvalósul. Egy döntés és annak végrehajtása két külön dolog, de végül mindkettő a másiktól függ és együtt eredményezik az ébredést és a reformációt. Az előző fejezetben nyomon kísérhettük, hogyan haladt végig Jósiás a biblikus megújulás lépcsőin, e mostani fejezet alapján pedig a bibliai reformáció három fontos összetevőjét ismerhetjük meg.

Az első a páska ünnepének visszaállítása. Ez egyike azon ünnepeknek, amelyek legtisztábban kifejezik Jézus Krisztus áldozatát. A páska ünnepének eredete egészen addig vezethető vissza, amikor Izrael megszabadult Egyiptomból. Ez annak jelképe, hogy Krisztus vére megszabadít a bűnből, a világi dolgok rabságából, és a Kánaán felé vezető útra állítja lábunkat. Jósiás reformja idején komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy visszaállítsák a Krisztusra mutató előképek rendszerét, az áldozatok bemutatását, a szolgálattévő papok munkáját egészen a legapróbb részletekig. „Ehhez hasonló páskát nem tartottak Izráelben Sámuel próféta ideje óta. Izráel királyai közül senki sem tartott olyan páskát, amilyent Jósiás tartott a papokkal, lévitákkal, az egész Júdával, az ott levő izráeliekkel meg Jeruzsálem lakóival” (2Krón 35:18 – új prot. ford.).

A reformáció másik lényeges eleme a korábbi írásokhoz való, következetes hűség. Jósiás ragaszkodott hozzá, hogy a reformáció Dávid (4, 15. vers), Salamon (4. vers), és Mózes írásai (6, 12. vers) szerint legyen. A király összekapcsolta a reformációt a régebbi írásokkal. Ez nem egy már kihalt hagyomány volt, hanem a jelenvaló igazság kinyilatkoztatása is, és ez jól látható Jósiás király parancsaiban (10, 16., vers). Ez a fajta reformáció nem csak a múltból nyerhető inspirációra épít, hanem a jelenbeli meggyőződésre is.

A harmadik fontos tényező, amit meg kell említenünk az, hogy a reformáció az egész népre vonatkozott. A páskabárány kiontott vére nem csak azt eredményezte, hogy a nép egységre jutott, hanem azt is, hogy az emberek feladták genetikai, lelki és személyes identitásukat azért, hogy Isten népe lehessenek. A korábban különálló törzsek közötti határok eltűnnek, az idegenek sem idegenek már többé, hanem mindnyájan új teremtések Krisztusban. Mindennek központja Isten: az időnek, az étrendnek, az önazonosságnak, az értékeknek, a pénzgazdálkodásnak, az érzelmeknek. A reformáció harmadik tényezője tehát a „MINDEN”. Minden ember, minden dologban Krisztust tartja elsőnek.

A reformáció nem egy új parancs volt, hanem az eredeti rend visszaállítása. Habár a későbbi reformációs folyamatok a részletekben különböznek attól, ami Jósiás idejében történt, az alapvető jellegzetességek mégis megmaradnak: Krisztus kereszthalálának központi szerepe, a hitelvek biblikus alapjai, és Isten személyének abszolút előtérbe helyezése életünk minden területén.

Justin Kim
A Fiatalok Jézusért szervezet egyik alapítója és bizottsági tagja

Fordította: Rajki Dávid

4 Mózes 26

Most, hogy a 40 éves pusztai száműzetés véget ért, és a 20 évesnél idősebbek között már nem maradt senki, aki részt vett a lázadásban – kivéve Káleb és Józsué – Isten újra népszámlálást rendelt el Izrael népe számára.  Áron ekkorra már meghalt, és fia, Eleázár osztozott Mózessel a vezetői feladatokon. Izrael fiai még mindig Moáb pusztájában tartózkodtak, és a népszámlálás volt arra hivatott, hogy az Ígéret Földjének felosztásához alapul szolgáljon (53.vers).

A számlálás részletes leírása legtöbbünk számára unalmasnak tűnik, ugyanakkor rendkívül érdekes a történészek számára.  Nemcsak a zsidó örökségnek fontos feljegyzése, hanem az emberi történelem szempontjából is; továbbá a Biblia eseményeit összefüggésbe helyezi, megmutatja a családi kapcsolatokat, így bizonyítva a Biblia hitelességét. De ami a legfontosabb, olyan, mint egy aranyfonál a történelemben, amely Krisztus születése felé vezet. Íme néhány adat, ami ebből a népszámlálásból derül ki:

1. Rúben törzsében majdnem 3000-rel kevesebben voltak, mint 38 évvel azelőtt. Ebben szerepet játszhatott Dátán és Abirám lázadása, akik rubeniták voltak.

2. Kóré nemzetsége nem halt ki, mivel feltehetően családjának egy része nem vett részt a lázadásban. Leszármazottainak a későbbiekben is jó híre volt, még Dávid idejében is (Zsolt42,44-49).

3. Manassé törzse 20 000 fővel gyarapodott, beteljesítve Jákob próféciáját József gyermekeinek termékenységéről (1Móz 49:22).

4. A léviták megszámlálása külön történt, úgy mint az első alkalommal, mert rájuk nem várt örökség, szétszóródva éltek a városokban.

A birtokba vehető földterület nagysága minden törzsben annak taglétszámától függött, és a földet sorsvetéssel osztották fel. Hitték, hogy a sorsvetést Isten irányítja (Péld 16:33); ugyanezt a módszert alkalmazták a korai egyházban is (ApCsel 1:23-26).

A fejezet vége emlékeztet bennünket arra, hogy Isten megtartotta az ígéretét, és életben tartotta Kálebet és Józsuét, hogy bemehessenek az Ígéret Földjére, bátor jelentésük miatt.

Az Úr ismeri az övéit. Számon tartja embereit és feljegyzi lelki Izraelének tagjait az Élet Könyvébe. Ha hűségesek vagyunk, nem feledkezik meg ígéretéről, hogy örökséget ad nekünk az Ígéret Földjén.

Nancy Costa

It Is Written Television

Fordította: Kóczián Ágnes