Mai szakasz: Jób 14

A 14. fejezetben Jób arra összpontosít, hogy mit jelent embernek lenni. Az ember meghatározása, hogy megszületik, élete rövid és vesződséggel teli. (1. vers). Ez pontosan az ellentéte annak, ami az Édenkertben volt, ahová Isten arra teremtette az embereket, hogy örökké éljenek és békében járjanak Teremtőjükkel. De ahogy a rózsák elhervadnak, és az árnyékok eltűnnek, az embereknek sincs maradásuk (2. vers).

„Uram,”- mondja Jób -„ráadásul az eltorzulásra, amit a Teremtés könyvében leírtak szerint örököltem, most még Te is rám emeled a szemed, és engem is törvényed elé állítasz? (3. v.). A halál csírájával testünkben, ami Ádám és Éva bűnének következménye „Ki hozhat elő tisztát, a tisztátalanból? Senki.” (4. vers). Az ember napjai behatároltak és hónapjainak „határt szabtál, amit nem léphet át.”(5. vers) . „Vedd le róla tekinteted, hogy nyugalma legyen” (6. vers).

Ezután Jób összehasonlítja egy fa és az ember új életének reményét. Ha egy fát kivágnak, úgy tűnik, hogy meghalt, de ha megöntözik, újra növekedni kezd (7-9. vers ). Ehhez képest, viszont ha egy erős ember legyengül és meghal, megsemmisül, akkor hová lesz? (10. vers) Jób ezután az ember halál utáni állapotát ecseteli: az emberek lefekszenek és nem kelnek fel többé, amíg az egek el nem múlnak. Csak akkor kelnek fel, amikor felébresztik őket alvásukból. Jób nem hisz a lélek halhatatlanságában, abban, hogy az embernek az a része - a lelke - tovább létezne a halála után. A középkor folyamán a rabbik hallgattak erről a versről, de hosszan boncolgatták a 22. verset, hogy alátámasszák a lélek halál utáni életének elméletét. Mezudath David (a XVII.sz.-ban) volt a kivétel, aki az adventista értelmezéshez hasonló következtetésre jutott. Jób így szól:  „Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám."(13. vers).

Nem is lehetne világosabb egy jövőbeni feltámadás reménysége, mint itt, Jóbnál. „Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat.” (14. vers). Jób ismeri Istent, és ha Isten előhívja a sírból, ő válaszolni fog neki, mert Isten szereti az embereket, akiket Ő alkotott (15. vers). Ugyanakkor az Úr figyeli Jób lépteit, de ő tudja, hogy Istennél van a megbocsátás és Ő nem fogja felhozni a bűneit, mert azok lepecsételve egy zsákban vannak (16. vers).

Jób azt is tudja, hogy Isten le tudja győzni az embert, annyira, hogy megváltozott arccal kell eltávoznia (20. vers). A fiai virulnak és tisztességben élnek, de ő nem tud róla, vagy elszegényednek és ő arról sem tud (21. vers.). Ha az ember mindezeket tudná, fájdalomban élne, és mindig csak keseregne (22.vers).

Drága Istenünk!  Jób szavainak szépsége minket is mélyen érint. Kérünk, emlékezz meg rólunk, amikor eljössz a Te királyságoddal. Ámen!

Koot van Wyk
Kyungpook National University
Sangju, South Korea

Fordította: Csala Beáta

Józsué 3

Isten vágyik arra, hogy csodákat tegyen érettünk úgy személyesen, mint közösségi szinten, de ahhoz, hogy teljességében megtapasztaljuk hatalmát, együtt kell működnünk Vele. Az első dolog, amit meg kell tennünk az, hogy elismerjük törvénye szentségét és engedelmeskedünk neki („Ha ... látjátok, ... akkor ti is kerekedjetek föl, és menjetek utána” - 3. vers). Aztán oda is kell szentelnünk magunkat (5. vers). Meg kell tapasztalnunk lelkünk megtisztítását és szívünk odaszentelését. 

Amikor keressük Isten akaratát, és átéljük a megújulást és a reformációt, amelyet Isten szándéka, hogy megtapasztaljunk, látni fogjuk a csodákat, amelyeket nekünk tartogat (5. vers). A maga idejében és a maga módján Isten szabad hozzáférést biztosít minden áldásához, amelyeket vágyik nekünk adni. 

Willie Edward Hucks II
Associate Ministerial Secretary
General Conference