Mai szakasz: Jób 17

Jób folyatja helyzetének vázolását. A 16. fejezetet azzal zárta, hogy napjai meg vannak számlálva. Azt mondja, lelke meghanyatlott, és vár a rá a sír. Mindennap gúnyolódókkal kell szembenéznie, akik csúfot űznek belőle. Gúnyolódók ide vagy oda, Jób elrebeg egy fohászt, hogy Isten figyeljen rá. Biztosítékot, kezességet kér Tőle. Ez a szó az Újszövetségben is megjelenik, mint a jövőbeni áldások ígérete (Zsid 6:5).

Nem hízeleg barátainak, akiknek értelme nem tiszta, és nem érdemesek Isten felmagasztalására. Isten szóbeszéddé tette Jóbot a népek között, és ijesztővé szemeik előtt. A tökéletes harmónia helyett barátai monoton dobzajnak érzik Jóbot. Szemei fizikailag is elhomályosultak, és csak árnyakat lát. Egyenes emberként meghökkenti a hízelgés, és ártatlanként felemeli szavát a képmutatás ellen, ahogy „az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebb lesz.” (7-8.vers)

Jób folytatja: „Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jöjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.” (9. vers) Jób azt mondja, napjai elmúltak, szívének kincsei, gondolatai meghiúsultak. Gondolatai éjszakába fordultak, valószínűleg azért, mert nem tudott aludni, és a barátai beszédei a világosságot sötétséggé változtatták. Továbbmegy, és így szól: „a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.” Ha Jóbnak valóban ez a vágya, az mondatja vele, hogy apja a sír, a férgek pedig anyja és nénje, ahogy a 13. versben olvashatjuk. Hol van hát Jób reménye? Az egyiptomi Halottak Könyve – amit Mózes jól ismert – is felteszi ezt a kérdést „Ha az ember rothadást lát, mi marad akkor a reménye?”.

Jób a sír jellemzésével folytatja: „Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban”(15. vers). II. Amenhotep fáraó–előle menekült Mózes Midián pusztájába, hogy mentse az életét – nagy vágya volt, hogy apja, III. Thotmesz (görögösen: Thutmózisz) ne lásson rothadást: „Testem felépül, és soha nem romlik meg, és nem pusztul el ezen a földön” Az egyiptomiak el akarták utasítani a sír valóságát.

Drága Istenünk!

Vagy a sírban maradunk vagy csatlakozunk népedhez a feltámadás hajnalán. Krisztusban akarunk lakozni, a mi Igazságunkban, a jövőbeli megváltásunk ígéretével. Ez az alázatos kérésünk.

Koot van Wyk

Kyungpook Nemzeti Egyetem

Sangju, Dél-Korea

Fordította: Kóczián Ágnes

Józsué 6

Egy folyamatosan és egyértelműen nagyobb és nagyobb teret hódító folyamat tapasztalható egyes körökben, amelynek lényege, hogy minimalizálják azokat az elvárásokat, amelyeket Isten népére helyezett. Egyesek Isten kegyelmét olyan magasra emelik, ahol az üdvösség már-már egyetemesnek tűnik, azt mondván, hogy senki sem fog elkárhozni, mivel Isten túlságosan szereti teremtményeit ahhoz, hogy elpusztítsa őket.

De Isten parancsolatai magas követelményeket helyeznek elénk, és nekünk sosem szabad alábecsülnünk a Neki való engedelmességet, még akkor sem, ha követelményei nem tűnnek értelmesnek számunkra. A város körül való menetelés és a kiáltás nem fogják romba dönteni a várost, de az Isten parancsának való engedelmesség erőt szabadít fel bennünk és érettünk, amely megszabadítja szívünket és életünket az ellenség szorításából és olyan győzelmet ad, amilyet saját erőnkkel soha nem tudnánk kivívni.

Willie Edward Hucks II
Associate Ministerial Secretary
General Conference