2014. március 7., péntek

Mai szakasz: Ézsaiás 11

Az első vers Isai vesszőszálára utal és a virágszálra, amely gyökereiből hajt ki. Jézus úgy azonosítja magát, mint „Dávidnak ama gyökere és ága” (Jel 22:16). Ez a rész Krisztus leírása mint igazságos király, aki egykor uralkodni fog, betöltve Dávidnak tett ígéretét, hogy felállítja trónját örökké (2Sám 7:13).

Ézsaiás azt mondja, „Isai gyökere” „népek zászlója” lesz. Úgy tekintünk Jézus keresztjére, mint Isten zászlajára vagy lobogójára lelkünk ellenségével szemben. Mikor eljő, mint egy sebes folyóvíz, amelyet az Úr szele hajt” (Ézs 59:19).

Ézsaiás így folytatja: eljőnek a pogányok (10. vers). Nézzük ezt az első angyal üzenetének fényében, miszerint el kell vinnünk az evangéliumot minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek” (Jel 14:6). „Misszionáriusok csoportjai pogány földeken hasonlók a zászlókhoz, amelyek irányítják azokat, akik az igazság világosságát keresik” (Próféták és királyok, 375. o.). Magasztaljuk Istent a misszionáriusokért! Az evangélium mindannyiunké – zsidóé és pogányé egyaránt! De nem áll meg itt. A vers így zárul: „az Ő nyugodalma dicsőség lészen.” Egy próbákkal és nehézségekkel teli világban, a keresztény nyugodalma „egyedül Krisztusban rejlik. Ha az Ő szelíd lelke van bennünk, békét és örömöt találunk Benne.” (Az Idők Jelei 1885.12.17.).

Isten azt tervezte a babiloni fogságból hazatérő maradék számára (11. vers), hogy bizalmukat Belé vetik, és felkészítik az egész világot a Messiás eljövetelére. Isten békét ígért nekik, ha így cselekszenek. Elbuktak. Tanuljunk ebből, és helyezzük bizalmunkat Istenbe, amikor mi, a lelki Izrael felkészítjük a világot az Ő második eljövetelére.

Olyan hely készíttetik nekünk, ahol a farkas a báránnyal békében lakozik, a leopárd a kecskegida mellett pihen, és ahol a gyermek sértetlenül együtt játszik a borjúval és oroszlánnal (6. vers). Képzeljük el a mennybéli oroszlánokat, amint füvet legelnek akárcsak az ökör (7. vers)! Egy olyan hely, ahol nem kell félni semmilyen bántódástól (9. vers). Mentes minden erőszaktól és gonoszságtól. Egy örök, dicsőséges hely lesz a nyugalom és élet számára (11.  vers).

Ima: „Urunk, segíts, hogy zászlód legyünk, lobogód és nagyköveted! Köszönjük ezt a bepillantást a mennybe. Tarts meg minket hűségben, amint várakozunk e dicsőséges napra! Ámen.”

Lloyd és Sheila Schomburg
lelkészházaspár
Kentucky-Tennessee Egyházterület
Fordította: Kóczián Ágnes


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése