Ézsaiás jól ismerte a bibliai történelmet,
különösképpen Mózest és Jóbot. A jövőre vonatkozó látomásokat és jövendöléseket
is kapott az Úrtól. Luciferrel és szomorú lázadásával kapcsolatosan Ézsaiás a
legbüszkébb és leginkább önkényuralmi jellegű nemzeteket írja le. Lucifer
levettetett a mennyből, de jó néhány hasonlóan elbukott földi birodalmat
ismerünk, amelyek Lucifer-típusú lázadások következtében kerültek a történelem
süllyesztőjébe.
Ézsaiás folytonosan emlékezteti olvasóit a Messiás különböző szerepeire és tisztségeire, mint Megváltó, Engesztelő Áldozat, Bíró, érettünk harcoló Hős és Újjáteremtő. Ézsaiás meglehetősen idős korban szerkesztette egybe könyvét, néhány írása vers vagy napló volt, mások beszámolók, jövendölések és különböző jegyzetek. Néha bizonyos szóképrendszerről egy másikra vált. Mindez annak a szándékának a megvalósítását szolgálja, hogy olvasóit arra nevelje, hogy ne csupán elemző és kreatív gondolkodók (vagy problémamegoldók) legyenek, csupán a jelenre koncentrálva, hanem a napi problémákon felülemelkedve az események hosszabb láncolatán átívelő, átfogó gondolkodásmód is jellemezze őket. Ézsaiás láttatni szeretné az Úr napja és korának tragikus eseményei közötti kapcsolatot.
Az első három versben Ézsaiás arról az időről ír, amikor Isten a „lelki Izráelt” választja népéül, és Jézus második eljövetelekor új otthont ad nekik az új Jeruzsálemben, a „saját földjükön”, ahol idegenek csatlakoznak hozzájuk, és Izrael részévé válnak, Izráel háza „bírni fogja” (2. vers) őket, mint örökségüket a mennyben, az Úr földjén. A „lelki Izrael” fogalma minden népet magában foglal. Az Úr nyugalmat ad nekik a sok fájdalom után (3. vers). Dalt énekelnek majd Babilon bukásáról, és az Urat dicsőítik. Abból vonhatunk le olyan következtetést, hogy ez nem történelmi leírás, hanem az örökkévalóságra vonatkozik, hogy a 7 versben azt olvassuk, hogy „Csendesen nyugszik az egész föld, végre megpihenhet!” (7a) Sátán megkötöztetett, és a mennyei Sion ill. az Új Jeruzsálem „Lakói ujjongva énekelnek” (7b) (ERV-HU fordítás).
Ézsaiás folytonosan emlékezteti olvasóit a Messiás különböző szerepeire és tisztségeire, mint Megváltó, Engesztelő Áldozat, Bíró, érettünk harcoló Hős és Újjáteremtő. Ézsaiás meglehetősen idős korban szerkesztette egybe könyvét, néhány írása vers vagy napló volt, mások beszámolók, jövendölések és különböző jegyzetek. Néha bizonyos szóképrendszerről egy másikra vált. Mindez annak a szándékának a megvalósítását szolgálja, hogy olvasóit arra nevelje, hogy ne csupán elemző és kreatív gondolkodók (vagy problémamegoldók) legyenek, csupán a jelenre koncentrálva, hanem a napi problémákon felülemelkedve az események hosszabb láncolatán átívelő, átfogó gondolkodásmód is jellemezze őket. Ézsaiás láttatni szeretné az Úr napja és korának tragikus eseményei közötti kapcsolatot.
Az első három versben Ézsaiás arról az időről ír, amikor Isten a „lelki Izráelt” választja népéül, és Jézus második eljövetelekor új otthont ad nekik az új Jeruzsálemben, a „saját földjükön”, ahol idegenek csatlakoznak hozzájuk, és Izrael részévé válnak, Izráel háza „bírni fogja” (2. vers) őket, mint örökségüket a mennyben, az Úr földjén. A „lelki Izrael” fogalma minden népet magában foglal. Az Úr nyugalmat ad nekik a sok fájdalom után (3. vers). Dalt énekelnek majd Babilon bukásáról, és az Urat dicsőítik. Abból vonhatunk le olyan következtetést, hogy ez nem történelmi leírás, hanem az örökkévalóságra vonatkozik, hogy a 7 versben azt olvassuk, hogy „Csendesen nyugszik az egész föld, végre megpihenhet!” (7a) Sátán megkötöztetett, és a mennyei Sion ill. az Új Jeruzsálem „Lakói ujjongva énekelnek” (7b) (ERV-HU fordítás).
Az ezer esztendő eltelte után a világ gonosz vezetői és királyai feltámadnak (9. vers), és felismerik sátán igazi természetét, hogy hatalma éppoly korlátozott, rövid ideig tartó és hiábavaló, mit az ő birodalmaiké (10-11. vers). Ezeknek a birodalmaknak a szellemisége Lucifertől származik, aki sátánná lett, és kivettetett a mennyből (12-14. vers). „Mégis alászálltál a holtak közé, lezuhantál a mélységes verem fenekére!” (15. vers) „Akik látták zuhanásod, csodálkozva néznek, s eltűnődnek rajtad: Valóban ő lenne az, akitől reszketett a föld, akitől királyok és országok remegtek?” (16. vers). Sátán a katasztrófák mestere, ő az, „aki a lakott földet pusztává pusztította, a városokat romhalmazzá rombolta, s foglyait sohasem engedte szabadon” (17 vers). Ő az, aki a Babilonokat létrehozta, és aztán romhalmazzá rombolta. A millennium alatt a Föld gonosz királyai sírjaikban fekszenek, de Sátán a saját "gödrében" lesz (19b), életben, nem lesz a halott gonoszokkal ezalatt az idő alatt (20a).
A 22. versben az Úr szól, és azt mondja, hogy „Eltörlöm Babilon nevét, kiirtom minden maradékát, összes sarjadékát kipusztítom, hogy írmagja sem marad!” A földi birodalmak Babilonjainak nincs jövőjük. Az Úr azt mondja, hogy „Összetöröm Asszíriát földemen” (25. vers). Ez nem Izrael fizikai földje. Asszíria összetörése azokat a nemzeteket jelképezi, amelyeket eltapos az Úr az utolsó ítéletkor, ahogy olvassuk: a „földemen”, azaz az Úr földjén, mert a Föld az Úré. Ez akkor történik, amikor a Messiás, mint győztes Hős véget vet a gonoszságnak ezen a Földön. „Így határozott az Örökkévaló az egész föld felől, s karját kinyújtotta a nemzetek fölé” (26. vers). „Amit ő határoz, ki húzza keresztül? Ha karját kinyújtja, hogy cselekedjen, ki állhat ellene?” (27. vers). Az események sorrendje ismert az Úr előtt, bizonyos az, és senki sem változtathatja meg.
Isten a gonoszt gyökerestül elpusztítja. (30c). A végidei Babilonok is el fognak bukni. „Jajgassatok kapuk! Kiáltsatok városok!” (31. vers) „Az Úr építette erősre Sion alapját”, ezért Krisztus második eljövetelekor „benne (az új Jeruzsálemben) talál népe menedéket”.
Drága Istenünk! Ez a Föld nem nyújt biztonságot számunkra, a Babilonok nem állnak fenn örökké. Add meg, hogy megnyugvást találjunk majd az újjáteremtett Földön, Isten városában, a mennyei Jeruzsálemben, Isten Hegyén! Ámen.
Koot van Wyk
Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Liebhardt
László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése