Ézsaiás
művész és festő, az ő művészete azonban a szavaiban rejlik. A művét költői
képekben tárja elénk, panelekből építi fel. Ennek a fejezetnek az első képe a
látás völgye (1. vers). A házuk tetején álló emberekről ír, akiket megrémít azok
kiáltása, akik a csatában megsebesültek ugyan, de a sérüléseikbe nem haltak
bele azonnal (2. vers). Még a vezetők is elmenekültek a városból, de őket is
elfogták (3. vers).
Ézsaiás
szörnyen érzi magát ezek után, és legszívesebben keserves sírásra fakadna (4.
vers). Ez az a nap, amikor, ahogy Ézsaiás írja, „rémülésnek és eltapodtatásnak és zavarnak napja jő Istentől, a
seregeknek Urától a látás völgyére” (5. vers). Jóel így ír erről: „mert közel van az Úrnak napja az ítélet
völgyében” (Jóel 3:14). Jóelnél ez nem más, mint Krisztus második
eljövetele, amikor az Úr a szentekkel együtt hazatér a mennyei Sionba, ahol Ő maga
lesz népének menedéke. Azoknak, akikről Ézsaiás ír, ez nem sikerült. Ez a
hegyeken való kiáltás napja (5. vers folyt.). Úgy tűnik, mintha Ézsaiás a
közvetlenül Krisztus második eljövetele előtti történéseket tárná elénk.
Ézsaiás
következő képe Jeruzsálemet mutatja be. A környező völgyek harcra készülő
lovakkal és szekerekkel voltak tele (6-7. vers). Azután pedig az Úr visszavonta
védelmét Júda felől (8. vers). Dávid városa lakóinak problémája az volt, hogy
inkább támaszkodtak az erdő házának fegyverzetére, mint az Úrra (8. vers
folyt). Helyrehozták a falat, vizes árkokat alakítottak ki, aztán pedig még
néhány házat is leromboltak, hogy megerősíthessék a falat (9-10. vers). Mégis
sírás és jajgatás lett a vége – hasonlóan ahhoz, ahogyan az a végidőben is
lesz. E hűségeseknek nagy volt a sírásuk és jajgatásuk. Nem Istenre, hanem
valami másra koncentráltak. Ettek és ittak, mert másnap a halál várt rájuk, és
ez nem bocsáttatik meg nekik, míg meg nem halnak (12-14. vers).
Sébna, a
kincstár vezetője, királyt megillető temetést kíván magának Jeruzsálemben
(15-16. vers). Büntetése az, hogy Úr megragadja, összegöngyölíti, és labdaként
elhajítja messze földre, és ott fog meghalni, rettegésben (17. vers). Az Úr
azért űzi ki őt a házából, teszi vele mindezt, és helyezi Eljákimot az ő
helyére, mert Sébna az „ura házának
gyalázata” (18-20. vers). Eljákim tekintélye nagy lesz. Olyan lesz, mint az
erős helyre bevert szeg, és amelyik ajtót ő megnyitja, azt senki be nem zárja
(21-23. vers). Mind dicsőség és tisztelet, mind pedig világi hírnév az
osztályrésze lesz (24. vers).
Ézsaiás
a saját idejére vonatkozó képe Ezékiás palotájáról itt ér véget, mert még egy
képet szeretne bemutatni a második eljövetelről, arról, amivel ezt a fejezetet
kezdte: „Ama napon, azt mondja a
seregeknek Ura, kiesik a szeg, mely erős helyre veretett” (25. vers). A
második eljövetelkor a földi díszek, rangok, képesítések, kitüntetések, érmek,
koronák és palástok mind levágatnak és földre vettetnek, mert a feltámadáskor
és a mennybe költözéskor már nem lesz rájuk szükség.
Drága Istenünk! Ézsaiás a végidő
fontosságára hívja fel figyelmünket, amit köszönünk Neked. Urunk add, hogy mi
Téged tegyünk az első helyre az életünkben, és a világot hagyjuk el, hogy
Jézust megnyerjük! Ámen.
Koot van Wyk
Kyungpook Nemzeti Egyetem
Sangju, Dél-Korea
Fordította: Kóczián Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése